Zárónyilatkozat

A Vajdasági Magyar Médiastratégia 2011-2016 szakmai tanácskozás résztvevői elismeréssel szóltak a dokumentum létrehozásáról, amelybe a közvitában elhangzott észrevételek, javaslatok jelentős része már beépült, de további csiszolásokat igényel.

Az együttműködés, a rádió- és tévéhálózat építés, a Magyar Sajtó- és Kulturális Központ létrehozása kivétel nélkül hasznos célkitűzés. A tanácskozók javasolják: a stratégia pontosítsa, hogy a megvalósítás anyagi hátterét a cselekvési tervek tartalmazzák.

A tizennégy felszólaló észrevételeit, javaslatait megvitatja a Közigazgatási Hivatal, majd az átdolgozott Vajdasági Magyar Médiastratégiát a Tájékoztatási Bizottság véleményezi, és elfogadásra javasolja a Magyar Nemzeti Tanácsnak.

A stratégia megvalósításához, a vajdasági magyar médiatársadalom felkarolásához, szakmai képzéséhez való hozzájárulásra számíthatunk a hazai és magyarországi intézményektől, amelyek képviselőik jelenlétével tanúsították érdeklődésüket, valamint támogatásukat abban a törekvésünkben, hogy a médiafejlesztési stratégiával megvalósítsuk az anyanyelvű tájékoztatást szavatoló alkotmányos jogunkat.