Aránytalanságok a tartományi pénzelosztásnál

Az MNT tájékoztatást adott a kiemelt rendezvények részére kiírt pályázatokról, és a hamarosan meginduló néptáncoktatásról

– Akárcsak tavaly, a köztársasági minisztérium újra meghirdette a könyvvásárlási pályázatot a nemzeti közösségek részére. Ez egy pozitív gesztus a művelődési miniszter részéről, viszont megdöbbentő, hogy milyen elbírálás folyik a tartományban. A tartományi művelődési titkárság ugyanakkor újfent úgy döntött, hogy a nemzeti tanácsok részére nem küldi ki véleményezésre a kortárs művészetekre beérkezett pályázatokat, csak a népi jellegűeket.

Megvonni ezt a lehetőséget, a törvényben megírt jogot, nincs rendjén. Nem is kaptunk rá magyarázatot. A pályázatokat illetően elmondhatjuk, hogy ami jól működik köztársasági szinten és az önkormányzatoknál, az a tartománynál silány – mondta el tegnap az újságíróknak Lovas Ildikó, az MNT művelődési tanácsosa.
– A tartományi művelődési titkárság szétosztotta a pénzeket a vajdasági nemzeti közösségek művelődési intézetei részére. Ez meghatározott kritériumok alapján történik: nemzeti közösségek aránya; a hivatásos művelődési intézmények száma; munkaprogram stb. A jóváhagyott 47 millió dinár reális elosztása az lenne, ha felét a népesség aránya szerint tennék, a másik felét pedig úgy, hogy az fedezze művelődési intézetek rezsijét függetlenül attól, mekkora hányadát teszik ki az összlakosságnak. Ezt a munkához és a művelődési intézetben dolgozók arányához kellene igazítani. A VMMI szempontjából aránytalanság észlelhető a pénzek elosztásánál – állítja Lovas Ildikó.
– Az MNT Közigazgatási Hivatala a kiemelt rendezvényekre 2 millió dinárt irányzott elő az idei évre, az amatőr művelődési egyesületeknek és civileknek 5 millió dinárt, 3 milliót pedig az általunk kiemelt kulturális intézmények részére. Ezekre nem írunk ki pályázatot április előtt, mert a művelődés telített ilyen szempontból. Mindegyik pályázat hozzánk érkezik véleményezésre, és az igazságos támogatási rendszer megszervezése érdekében az a jó, ha nemzeti tanács már látja, hol kell segíteni. A kiemelt rendezvényeink esetében viszont előre hozzuk a pályázatot – mondta a művelődési tanácsos.
Szűcs Balázs általános jogi ügyekkel megbízott tanácsos ismertette a pályázatra vonatkozó tudnivalókat:
– Az MNT ez év március elsejétől meghirdet egy pályázatot, a kiemelt jelentőségű vajdasági magyar hivatásos és amatőr rendezvényekre. A pályázatokat április elsején délig fogadjuk. A kérelmeket nyomtatott és elektronikus formában is be kell nyújtani. Részletek a honlapon lesznek.

Összetartani a közösséget

A hamarosan elinduló néptáncoktatással kapcsolatban Lovas Ildikó kiemelte, hogy a jelentkezők nagy része tizennyolc és huszonöt év közötti, ami azt mutatja, hogy a fiatalok érdekeltek, és töltik meg élettel ezt a területet. Szűcs Balázs hozzátette, hogy az MNT az útiköltségek kifizetését, és a mentorok tiszteletdíját vállalják, erre pedig Magyarországról pályáznak
– A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) oktatási és kulturális szakbizottságánál az MNT programokat és intézményeket emelhet ki. Részben innen biztosítsuk majd a keretet a néptáncoktatáshoz – mondta a jogi tanácsos
Brezovszki Roland, a Népkör néptáncszakosztályának vezetője elmondta, hogy a múltban több kísérlet volt már a vajdasági magyar néptáncképzésre, de ilyen hálózati oktatás, mint amilyenre most készülnek az MNT támogatásával, még nem volt.
– Hat központban folyik majd a mentori képzés: Szabadkán, Topolyán, Újvidéken, Nagykikindán, Nagybecskereken és Pancsován. Legnagyobb szükség arra mutatkozik, hogy táncot tanítsunk, mert észrevételünk szerint egyre kevesebb az olyan táncos, aki tanítani szeretne. Azt szeretnénk elérni, hogy a képzést befejezők immár mentorként visszatérjenek közösségükbe, és tanítani tudjanak. Komplex táncképzés folyik majd, amely során azt is megtanítjuk, hogyan kell egy közösséget összetartani. Azt viszont fontos kiemelni, hogy ez nem iskola, hanem képzés. A jelentkezés már lezárult, de lehet még csatlakozni, csak ehhez már az MNT nem adhat anyagi hozzájárulást. A tervek szerint április elsején kezdjük meg a munkát – mondta Roland.
Savelin László, a topolyai Kodály Zoltán MMK tánckarvezetője hozzátette, hogy a táncoktatás mellett akár a népviseletek és a zenei anyag kiválasztásában is tudnak segíteni. Juhász Gábor, A Juhász zenekar művészeti vezetője pedig kiemelte a népzene fontosságát, és hozzáfűzte, hogy a szabadkai Juhász zenekar és a topolyai Csalóka jelenik meg az oktatásokon kéthavonta egyszer, de olykor más zenészkollégákat is meghívnak majd.

Lukács Melinda, Magyar Szó 2012. február 23.