Kosztolányi - a közös projektum


image

 

A szabadkai Városrendezési Intézet, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet valamint  a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának képviselői által megtartott munkajellegű megbeszéléssel kezdetét vette a Szarapka Tibor szobrászművész által elképzelt Kosztolányi-emlékpark ötlettervének majdani kidolgozása. A konkrét tervet az elkövetkező hónapban a szobrászművésszel közösen a Városrendezési Intézet és a Községközi Műemlékvédelmi Intézet szakmunkatársai dolgozzák ki – ennek alapján lehet majd az önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács partner a projektumban.

Emlékeztetőül elmondjuk, az MNT elnöke és Szabadka polgármestere május közepén elvi szinten megegyezett arról, hogy az MNT KH által megvalósított sikeres pályázatok megvalósításához  az illetékes városi intézmények kidolgozzák a tervdokumentációt, ami által közösen valósítják meg Szabadka egyik meghatározó épülete és intézménye, a Gimnázium előtti parkoló helyén kialakítandó, a város szellemiségéhez igazodó, ugyanakkor anyagaiban és üzenetében a jelennel kommunikáló teret.

                                                                                                     az  MNT  sajtószolgálata