Az összefogás meghozza az eredményt
Beszélgetés ifj. dr. Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével
Ifj. Dr. Korhecz Tamás elégedett az MNT eddigi tevékenységével, szerinte az embereknek érezniük kell azt, hogy a nagyfokú összefogás meghozza az eredményt. Az MNT-nek az a célja, hogy összefogja mindazokat a társadalmi erőket, amelyek tehetnek a közösség érdekében, melyeknek súlyuk, tudásuk, érdekérvényesítési képességük van.
- Korábban azt nyilatkozta, hogy az MNT minden eszközt felhasznál majd annak érdekében, hogy éljen a törvény adta jogaival. Az elmúlt időszakban hányszor kellett az MNT-nek közbeavatkoznia, esetleg jogorvoslatért folyamodnia?
- Hála istennek, azon kívül a zentai 11 peren kívül újabb perek nincsenek folyamatban. Ez részben annak a következménye, hogy a zentai pereknek a híre és a nyomukban kialakult helyzet elrettentő volt azok számára, akik esetleg hasonló dolgokon törték volna a fejüket. A kollektív jogérvényesítés természetesen egy folyamat, és állandó tevékenysége az MNT-nek. Hadd említsem meg ennek egyik példájaként az utcanevekkel kapcsolatos tevékenységünket: a kisebbségi törvény értelmében az MNT véleményezi az utcanév-változtatást mindazokban az önkormányzatokban, amelyekben a magyar a hivatalos nyelv. A legutóbbi érdekes eset a zombori önkormányzatban történt. Ott számos új utca nevét határozták meg, és ebben a folyamatban az MNT nagyon határozottan arra az álláspontra helyezkedett, hogy egy olyan környezetben, mint amilyen Zombor, megengedhetetlen, hogy kizárólag szerb vonatkozású utcanevek legyenek. A jogérvényesítési folyamatnak hála Zombornak lesz Herceg János íróról elnevezett utcája. Lassan-lassan olyan tekintélye lesz az MNT-nek, hogy a hivatalos szervek végre belátják: az intézmény megkerülhetetlen bizonyos kérdésekben.
- Mennyire elégedett a megválasztása óta eltelt időszakkal? Megvalósultak-e azok a célok, amelyeket a legeslegelején tűzött ki az MNT elé?
- Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a 100 nap elteltével a székfoglalásomkor elhangzottakkal nem kell, hogy szembesítsenek, és számon kérjék tőlem az ígéreteimet. Felidézve őket megállapíthatom, hogy nagy hányaduk megvalósult. Székfoglaló beszédemben azt ígértem, hogy az MNT tevékenységét három dolog jellemzi majd: hatékonyság és sok munka, nyitottság és törvényesség, valamint a törvények betartatása. Ha az első ígéretemet vizsgálom meg, akkor a számok, az eddig megfogalmazott, illetve végrehajtott projektumok azt igazolják, hogy ezek az ígéretek megvalósultak. Szeptember elsején munkába állt az a hivatásos Közigazgatási Hivatal, amely az MNT döntéseinek szakszerű előkészítését és hatékony végrehajtását intézi. Egy nagyon erős csapatot sikerült összekovácsolnunk, a tagok főállásban látják el feladataikat, és felnőttek e jelentős feladathoz. Másrészt: október közepén tartjuk meg az MNT 4. rendes ülését. Az eddigi üléseken nagyon sok napirendi pontot tárgyaltunk meg. Közülük kiemelném például a pótköltségvetés elfogadását, aztán hogy elkezdtük meghatározni a nemzeti jelentőségű magyar intézményeket, megkezdtük az iskolabusz-projektumot, az ingyenes Képes Ifjúság-projektumot, kiírtunk egy 12 millió dináros összegű pályázatot, elkészült az oktatásfejlesztési stratégia, melyet majd október 18-án fogadunk el. Ami a nyitottságot illeti, arról azt gondolom, hogy az MNT még sohasem tartott fenn olyan átfogó és rendszeres viszonyt a nyilvánossággal és a médiával, mint amilyet jelenleg. Az MNT összes ülését élőben közvetíti a Pannon Televízió. Most készült el az új honlapunk, mely napokon belül bárki számára hozzáférhető lesz. Nincs titkunk a nyilvánosság előtt, és mindent a támogatásával és az egyetértésével végzünk. A harmadik dolog a törvényesség: kínosan ügyelünk a saját belső jogszabályaink összehangolására és a törvénnyel való egyeztetésére. Például az MNT hivatalnokai állami szakvizsgát tesznek majd. Ez pedig nemcsak a professzionalizmus végett fontos, hanem azért is, hogy komolyan vegyenek bennünket.
- Október 18-án fogadják el az oktatásfejlesztési stratégiát. Mely szakaszban van a többi - tájékoztatásra, kultúrára, nyelvhasználatra stb. vonatkozó - stratégia kidolgozása?
- A választási kampányban, de azóta is többször elmondtam már, hogy az oktatás azért kapott kiemelt szerepet a programunkban, mert a magyar közösség megmaradása, versenyképessége elsősorban a közösséget alkotók tudásától, képzettségi szintjétől, az oktatás minőségétől függ. Minden más együttvéve nem nyom annyit a latban, mint az oktatás és a képzettség. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden más kevésbé fontos. Ehhez az elvünkhöz hűen, a teljes szakma bevonásával, elsőként az oktatásfejlesztési stratégiánkat véglegesítettük, és mondhatom: egy közös erőfeszítésnek az eredménye. A stratégiák a sikeres szakpolitikáknak az alapjai. Magyarán: jó cselekvési terv nélkül lehetetlen jelentős előrelépést elérni egy-egy területen. Mindazonáltal a helyzet akkor fog érdemben javulni, ha a kitűzött stratégiai célokat megvalósítjuk - ehhez kell a professzionális Közigazgatási Hivatal. Azon fáradozunk, hogy a többi területen is legkésőbb 2011-ben, azaz jövőre megszülessenek a cselekvési tervek.
- A stratégiák sikeres végrehajtásához összefogásra van szükség, arra, hogy a szekeret mindenki ugyanabba az irányba tolja. Sajnálatos módon azonban azt tapasztaljuk, hogy nem mindenki vesz részt a munkában...
- Egyrészt meg kell őriznünk a június 6-án megvalósult összefogást. Az MNT-nek az a célja, hogy ezt az összefogást, melynek jelentősége, súlya olcsó mellébeszéléssel megkérdőjelezhető ugyan, de a belévetett hitüket nem szabad elveszíteniük azoknak, akik bíztak a Magyar Összefogásban. Ennek megvalósulásához pedig megfeszített munkára van szükség. Az embereknek érezniük kell, hogy az összefogás meghozza az eredményt, és az elhangzott ígéretek a gyakorlatban is megvalósulnak. Azt gondolom, hogy az eddig elvégzett munka jó alapot teremt mindehhez. Természetesen a bizalom körét szélesíteni akarjuk. Amikor a megvalósításról beszélünk, akkor megpróbálunk minden jóakaratú embert e törekvésünknek megnyerni és a munkába bevonni. Minden, amit teszünk, az a közösség, nem pedig az MNT érdekében történik. Ezért olyan biztató az, ami történt az oktatásfejlesztési stratégia kapcsán, hiszen voltaképpen olyanok is részt vettek a munkában, akik politikai értelemben nem támogatnak bennünket. Természetesen olyan sohasem lesz, hogy 290 ezer ember egy irányba tolja azt a bizonyos szekeret. Számomra nem is ez a cél, hiszen ez utópia lenne. Számomra az a cél, hogy azok a társadalmi erők, amelyek tehetnek a közösség érdekében, melyeknek súlyuk, tudásuk, érdekérvényesítési képességük van, lehetőleg egyazon célért küzdjenek. Ne gondolják azt az emberek, hogy az MNT egymaga meg tudja oldani mindenki problémáját. Az embereknek fel kell ismerniük, hogy az MNT vezetésével ők maguk képesek javítani a helyzetükön. Fel kell ismerniük, hogyha összefognak, ha mindenki csak egy kicsit is tesz a közössége érdekében, akkor a siker garantálva van. Például ha a szülők, a tanítók, az iskolaigazgatók felismerik saját szerepüket és feladatukat ebben a stratégiában, akkor lesznek csak igazán megvalósíthatóak a kitűzött célok.
- Ha egy év múlva valaki felteszi önnek a kérdést, hogy mit tett az elmúlt időszakban az MNT, akkor milyen válasszal lenne elégedett?
- Akkor leszek elégedett, ha azt a hatékonyságot, azt a nyíltságot, törvénytiszteletet és azt az ütemet, amelyet a megalakulásunkkor felvállaltunk, tartani tudjuk. Akkor leszek elégedett, ha a választási ígéreteinket, illetve a stratégiáinkban vállalt kötelezettségeinket egy év múlva már teljesíthetjük. Például az oktatásfejlesztési stratégiában felvázoltuk, hogy 2011 végén a mostaninál legalább 30 százalékkal több magyar egyetemistának kell lennie az Újvidéki Egyetem karain, azonkívül legalább 30 százalékkal csökkenteni szeretnénk a nem magyar tagozatra iratkozó általános iskolások arányát. Ha mindez sikerül, akkor a munka folytatásához újabb ösztönzést kapunk.
TOMEK Viktor