Korhecz és Marković találkozója
Ma Belgrádban Predrag Marković kulturális és tájékoztatási miniszter kabinetjében megbeszélést folytatott dr.Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével. A miniszter megválasztása utáni első hivatalos találkozójukon áttekintették azokat az aktuális kérdéseket, amelyek érintik a Magyar Nemzeti Tanács kultúrával és anyanyelvű tájékoztatással összefüggő tevékenységét. Dr. Korhecz Tamás a megbeszélés elején megköszönte Marković miniszter úr azon döntését, amellyel hosszú évek után először lehetővé tette, hogy a minisztérium könyvfelvásárlási pályázatán a magyar nyelvű hazai könyvek is részt vegyenek. Igazolást nyert, hogy az előző diszkriminatív gyakorlat megszüntetéséhez csupán egy kis miniszteri jóindulatra lett volna szükség.
A tárgyaláson továbbá szó volt azokról az idei minisztériumi pályázatoknak az elbírálásáról is, amelyek a nemzetiségi kultúra és tájékoztatás támogatását biztosítják. Marković miniszter úr megigérte, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, a törvényekkel összhangban a magyar kultúra és tájékoztatás vonatkozásában a támogatások odaitélésénél az MNT javaslatai lesznek a mérvadóak.
A felek ugyancsak egyetértettek abban, hogy a magyar kulturális közintézmények igazgatásával kapcsolatban felmerült nehézségeket minél előbb orvosolni kell és ehhez a kulturális miniszter személyes közbenjárását is felajánlotta.
Végezetül a nyitott és kellemes légkörű megbeszélésen a felek megállapították, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és az állami szervek kölcsönös együttműködése nagyban hozzájárulhat a bizalom erősítéséhez, valamint a nemzetiségi kultúra fejlődéséhez egyaránt.
a Magyar Nemzeti Tanács sajtószolgálata