A Kosztolányi-szobor rongálása

A Kosztolányi-szobor rongálása nem egyedi eset, hanem egy hosszabb ideje meglévő, Szabadkát lassan eluraló viselkedésmódnak a legújabb példája. A többnyelvű emléktáblák, feliratok összefirkálása, rongálása már világosan mutatta, hogy nem ,,csupán” vandalizmusról van szó, hanem egy olyasfajta nemzeti türelmetlenségről, amit már szerettünk volna magunk mögött tudni  – a vajdasági együttélés ellen irányuló támadásnak vagyunk újra a tanúi és elszenvedői.

Felháborítónak tartjuk a Kosztolányi-szobrot ért rongálást, üzenetét pedig megengedhetetlennek, társadalmilag rombolónak, a bizalmon alapuló együttélés megsemmisítésére való törekvésnek. Éppen ezek miatt elvárjuk és követeljük a rendőrségtől, hogy kerítse kézre az elkövetőket, akik – meggyőződésünk – a többi rongálást is elkövették.

A szabadkaiak mindennapjai nem válhatnak áldozatává ennek a primitív magatartásnak, amelynek a többnyelvű feliratok, a magyar nemzet nagyjai emlékeinek rongálása első áldozatai – a folyamat megállítása a belügyi szervek feladata és felelőssége. 

Az MNT Hivatala