A Magyar Nemzeti Tanács pereket nyert a zentai önkormányzat ellen
A Szerbiai Közigazgatási Bíróság helyt adott azoknak a kereseteknek, amelyekben a Magyar Nemzeti Tanács kérte a zentai önkormányzat azon határozatainak a megsemmísítését, amelyekkel a Nemzeti Tanács jogosítványait semmibe véve a zentai Képviselő testület kinevezte a zentai oktatási intézmények igazgatóbizottságainak a tagjait. A hét ítéletből öt már megérkezett a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalába, a maradék kettőt pedig a napokban várjuk.
Mint ismeretes a zentai önkormányzat 2010. július 5-i ülésén hozta meg minimális többséggel a most megsemmísitett törvénytelen határozatait, annak ellenére, hogy többször és időben felhívtuk az önkormányzat vezetőinek a figyelmét arra, hogy az MNT javaslattételi jogosítványait nincs joguk semmibe venni, és hogy törvénytlen döntésükkel nem csak a magyarság választott testületének jogait csorbítják, de veszélybe sodorhatják a zentai oktatási intézmények működését is.
Jószándékú figyelmeztetéseink ellenére a hatalmi dölyf kerekedett felül, ami miatt kénytelenek voltunk igazunknak bírósági úton érvényt szerezni.
A zentai önkormányzat törvénytelen eljárásának eredményeképpen, ma a zentai oktatási intézmények többsége iskolaszék nélkül maradt, sőt a törvénytelenül kinevezett testületek eddigi döntései is törvénytelenné váltak.
A Magyar Nemzeti Tanács szeretné ha ez az áldatlan állapot és bizonytalanság rövid határidőn belül megszünne. Ezúton szeretnénk biztosítani a közvéleményt, hogy a megismételt eljárásban, amint felkér bennünket a zentai önkormányzat, napokon belül megtesszük javaslatainkat az iskolaszéki tagok vonatkozásában. Olyan személyeket fogunk javasolni, akik tudásuk és tekintélyük miatt érdemben hozzájárulhatnak a zentai oktatási intézmények zavartalan működéséhez és fejlődéséhez.
a Magyar Nemzeti Tanács sajtószolgálata