A Nemzeti Összetartozás Napja

  A Magyar Nemzeti Tanács június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, amivel ez nap a vajdasági magyarság jeles napjává vált. Az MNT tavalyi döntése azt követően született meg, hogy a Magyar Országgyűlés a 2010. évi XLV A Nemzeti  Összetartozás melletti tanúságtételről  szóló törvénnyel ezt a napot ugyancsak a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

A magyar nemzet és ennek részeként a vajdasági magyarság túlélte a trianoni békeszerződés okozta súlyos traumákat és újra talpra állt.  Tisztában vagyunk az összetartozás, az összefogás, a közös, az egymást méltányló tevőleges cselekvés szükségességével, ezért  ma  már június 4-ét  nemzetünk jeles napjaként tartjuk számon. A közösségünk számára fontos, hogy az egykori  nemzeti gyásznapot ma mindenki a  nemzeti összetartozás napjaként élje meg. Számunkra fontos, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság, mint egy erős, alkotni és teremteni képes, de múltját nem feledő nemzet  tovább éljen, fejlődjön és gyarapodjon -  lelkiekben, lélekszámban és anyagiakban egyaránt, hiszen ezek együttesen teszik lehetővé megmaradásunkat és itt maradásunkat ezerszáz éves szülőföldünkön.          

  

2012. június 4-én, Szabadkán

 

 

 

Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala