Pajtić- Đurić-Korhecz találkozó

Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke Dr. Bojan Pajtić tartományi kormányfővel és Milorad Đurić tartományi művelődési titkárral tárgyalt a kiemelt jelentőségű intézményeket érintő nyitott kérdések lehetséges rendezéséről.

A résztvevők megállapodtak, hogy a tartományi szervek a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve kidolgoznak egy tartományi képviselőházi rendelet tervezetet, amely szabályozná a kiemelt jelentőségű intézmények státusát, az igazgatási jogok megvalósulását és meghatározná azt a kritériumrendszert, mely alapján egy intézmény kiemelt jelentőségűvé válhat egy, akár több nemzeti közösség számára. Remélhetőleg ez a tervezet még az év első felében eljárásba kerül.

 

Emellett szó volt a két tartományi alapítású gimnázium alapító jogainak átvételéről.

 

 

 

 

a Magyar Nemzeti Tanács sajtószolgálata