„Rácz Szabó László és Širková Anikó nem tartják tiszteletben a törvényt”
Mint az a Zenta község honlapján közzétett határozatból kiderül, „a művelődési, kormányon kívüli szervezetek működési költségeinek és a tevékenységükből eredő programoknak a társfinanszírozására a 2011. március 8-án kiírt és lefolytatott pályázat eredményei alapján Zenta község területén a 2011. évben a művelődési szervezetek támogatásának odaítélésében illetékes bizottság javaslatára Zenta község Községi Tanácsa a 2011. április 15-én tartott ülésén meghozta az alábbi határozatot a 2011. évben Zenta község területén működő kormányzaton kívüli szervezetek támogatási eszközeinek az odaítéléséről.” E pályázaton jutottak támogatáshoz a magyar nemzeti közösség kulturális egyesületei is.
Rácz Szabó László, a zentai községi képviselő-testület elnöke a Magyar Nemzeti Tanács tagja. Mint az MNT tagja, a testület minden ülésén a vajdasági magyar közösség legfelsőbb önkormányzati szervének, a nemzeti tanácsnak a döntéseit veszi górcső alá, azok jogszerűségét, az MNT szaktestületeinek, közigazgatási hivatalának, tanácsosai javaslatainak elvi, szakmai, erkölcsi és politikai vetületét.
Éppen ezért joggal föltételezhetjük Rácz Szabó Lászlóról, hogy pontosan ismeri a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, mint politikustól pedig joggal várhatnánk el tőle, hogy ugyanezt a jogszabályt tiszteletben is tartja – hiszen a demokráciának, az állami szervek működésének a törvénytisztelet az alapja.
Ugyanakkor mégsem ért bennünket meglepetésként, hogy Rácz Szabó László és a zentai önkormányzat nem tartja tiszteletben a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, pontosan az egyéb hatáskörök a kultúra területén 18. szakaszának 10. pontját, miszerint „a nemzeti tanács javaslatot tesz a köztársaság, az autonóm tartomány és a helyi önkormányzat költségvetési eszközeinek nyilvános pályázat útján a nemzeti kisebbségi rendezvényeknek és a kultúra területén működő egyesületeknek történő odaítéléséről.”
Rácz Szabó László és Širková Anikó polgármester asszony a Magyar Nemzeti Tanács és egyben a zentai önkormányzat legmagasabb közjogi funkciót ellátó tagjai, akik nem tartják tiszteletben a nemzeti tanácsokról szóló törvényt – eltérően a Szerb Köztársaság művelődési minisztériumától, a tartománytól és a többi önkormányzattól.
A pályázó egyesületek számára az a tény, hogy Rácz Szabó László és Širková Anikó nem tartja tiszteletben a törvényt, azzal a következménnyel jár, hogy a döntés semmisnek tekintendő, a kifizetések pedig törvénytelenek – olvasható a Magyar Nemzeti Tanács közigazgatási hivatala által kiadott közleményben.