Területi és nem területi autonómia az összehasonlító, a nemzetközi és a tételes jogban
Kezdetét vette az MNT háromnapos jogi-tudományos tanácskozása Palicson
A konferencián olyan jogtudósok tartanak előadást, mint dr. Trócsányi László, a Szegedi Tudományegyetem rendes tanára, Magyarország soron következő igazságügyi minisztere, dr. Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet főmunkatársa, dr. Vizi Balázs, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetéből, Eplényi Kata, az EP brüsszeli munkatársa, dr. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, de lesznek hazai szakemberek is, így előadást tart mgr. Deli Andor, dr. Korhecz Tamás, dr. Petar Teofilović és Beretka Katinka, valamint bemutatják dr. Várady Tibor akadémikus Zoknik a csilláron, életek hajszálon című könyvét.
A tanácskozás résztvevőit Beretka Katinka, az MNT hivatalos nyelvhasználattal megbízott tagja köszöntötte, aki kiemelte, hogy a szeminárium több mint tízéves fennállása után először idén a jogszabályi kritériumok szerint is nemzeti tudományos tanácskozássá vált.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi képviselőház elnöke megköszönte az új összetételű magyar kormány eltökéltségét a területi autonómia ügyében, illetve azt a megerősítést, hogy a kérdés nemzetpolitikai szempontból a továbbiakban is kimagaslóan fontos marad.
Dr. Korhecz Tamás nyitóbeszédében visszatekintett az elmúlt 12 év jogi tanácskozásaira. Elmondta, hogy a tanácskozás nemcsak abban változott, hogy új előadók és új jogászok jelennek meg évről évre, de egyebek mellett abban is változott a konferencia, hogy a szaknyelvi aspektus kissé háttérbe szorult.
„Eredetileg 2003-ban tartományi titkárként, az akkori Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen megrendezett szemináriumunk elsődleges célja az volt, hogy a közigazgatásban és az igazságügyben dolgozók számára megkönnyítsük a magyar jogi szaknyelv elsajátítását és használatát. Mára a konferencia célja legfőként az, hogy összegyűjtse a tudomány művelőit, és egy-egy aktuális jogi kérdést vitassunk meg a téma legjobb ismerőinek segítségével” – mondta megnyitóbeszédében dr. Korhecz. A tanácskozás idei témája az önrendelkezési és autonóm igények, a kisebbségi közösségek törekvései, illetve autonómia a nemzetközi és összehasonlító jogban, valamint a szerbiai jogrendszerben.
Követendő példának nevezte előadásának tárgyát, a belgiumi német ajkú közösség széleskörű autonómiáját dr. Trócsányi László rendes egyetemi tanár, aki csütörtöki előadásában Belgium föderatív berendezkedéséről és a német ajkú közösség törekvéseiről számolt be a jogi tanácskozás résztvevőinek. Európában az autonómia számos formájával találkozhatunk – mutatott rá Trócsányi –, nincs egységes autonómiamodell. Vannak olyan unitárius országok, ahol mégis adnak egyes közösségeknek olyan jogokat, amelyeket önállóan gyakorolhatnak teljes mértékben. Létezik olyan példa is, mint Wales, ahol nyelvi jogokkal rendelkezhetnek, önálló határköröket gyakorolhatnak az oktatás, a kultúra és egyéb területeken, anélkül, hogy föderációra léptek volna. Vannak végezetül az olyan országok, ahol az mondják, hogy csak a föderáció tudja egyben tartani az országot, ilyen például Svájc és Belgium is – összegezte az európai autonómiai megvalósulási formáit az előadó. „Belgiumban négy évet éltem nagykövetként, és láttam, hogy ez a föderáció milyen sikereket hozott egy olyan közösségnek az életében, amely kevés lélekszámú, mindössze 76 ezer tagja van, amely mégis nagyfokú autonómiával bír” – mondta dr. Trócsányi László, aki erre a személyes kötődésre építve előadását modellértékűnek nevezte a belgiumi példát nem csupán az Európai Unió jelenlegi tagállamaiban élő kisebbségek, de a vajdasági magyar kisebbség törekvéseinek megvalósításához is. Aki autonómiát akar, az nem elszakadni akar egy országtól, hiszen az autonómiát nem valakivel szemben építik ki, hanem valakivel együttműködésben – mutatott rá dr. Trócsányi László leendő magyar igazságügyi miniszter az MNT Területi és nem területi autonómia az összehasonlító, a nemzetközi és a tételes jogban című konferenciáján.
A nyitónap programja kerekasztal beszélgetéssel zárult Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Pásztor István és Korhecz Tamás részvételével.
A második napon a nemzetközi és összehasonlító joggyakorlat áll a középpontban, szombaton pedig a szerbiai jogrendszer kerül terítékre a Magyar Nemzeti Tanács és a Dr. Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Karának jogi-tudományos tanácskozásán a palicsi az Elitte-Palić Kisvendéglő Paligo palus konferenciatermében.
Basity Gréta