Korhecz Tamás: Az MNT-nek igaza van
Korhecz a látogatás alkalmával könyvcsomagot adományozott az iskola könyvtárának.
A Magyar Nemzeti Tanács a hónap végéig kezdeményezni fogja a szerb kormánynál, hogy társalapítója lehessen a zentai gimnáziumnak – tudtuk meg Korhecz Tamástól, az intézmény elnökétől, aki a tegnapi nap folyamán Deli Andor tartományi oktatási titkár kíséretében a Zentai Gimnáziumba látogatott.
Korhecz a középiskola tantestülete és az iskolaszék tagjaival folytatott megbeszélések során elmondta, hogy mindez azt jelenti, hogy a középiskola az MNT számára kiemelt intézmény, s ez nem csupán szimbolikus jelentőségű a számukra, hanem azt jelenti, hogy a nemzeti tanács ott lesz mindig, amikor a Zentai Gimnáziumnak támogatásra lesz szüksége, s rájuk mindig számíthatnak. Korhecz megjegyezte azt is, hogy az, hogy az iskolát kiemelt intézménnyé nyilvánították, semmit sem változtat azon, hogy itt kétnyelvű oktatás folyik, mivel a szerb nyelvű oktatás megmaradása és minősége is érdeke az MNT-nek. A nemzeti tanács elnöke egyben kihangsúlyozta azt is, hogy teljes mértékben alaptalanok azok a rosszindulatú megjegyzések, amelyek szerint Szabadkáról rá szándékoznak telepedni Zentára, s a Zentai Gimnáziumot kézi vezérléssel akarják irányítani.
– A Magyar Nemzeti Tanács azt szeretné, hogy minél előbb pont kerüljön azokra a jogvitákra, amelyekbe a zentai önkormányzattal keveredett – jegyezte meg Korhecz, aki egyben hozzáfűzte, meg van győződve arról, hogy az MNT-nek igaza van, s az egyetlen ok, ami miatt vitába keveredtek az, hogy a nemzeti tanács ragaszkodik a törvények betartatásához.
– Ezt magunk számára is kötelezőnek érezzük, de mindenki másnak is. Én magánemberként megtehetném, hogy szemet hunyok a törvényesség felett, de az MNT elnökeként ezt nem tehetem meg – mondta Korhecz, ugyanakkor kiemelte, hogy egyáltalán nem akarja azt, hogy ezek a perek kedvezőtlen hatással legyenek az iskolában folyó munkára.
Az MNT elnöke egyébként állítása szerint azért jött Zentára, hogy támogatásban részesítse Újházi Évát, az intézmény megbízott igazgatónőjét és tantestületét. A találkozó elején az MNT elnöke megjegyezte azt is, hogy a zentai gimnázium és a nemzeti tanács érdekei és céljai sok tekintetben azonosak, mivel a gimnázium pedagógusaihoz hasonlóan az MNT is azt szeretné, hogy sikeresen lezáruljon ez a tanév, hogy minél többen magas osztályzattal érettségizzenek, és minél többen állami költségvetésen jussanak be az Újvidéki Egyetem valamely karára s az érettségizők közül mind többen hozzájussanak az MNT által biztosított ösztöndíjhoz.
A találkozó folytatásában az iskolában uralkodó helyzet kapcsán egy, érzelmektől sem mentes vita alakult ki, amelynek során az iskola jelenlegi helyzetét és a pedagógusok közti viszonyt legtalálóbban az iskola pszichológusnője ecsetelte, aki szerint a zentai iskola különböző személyes, nemzeti, politikai és még ki tudja milyen érdekek gyakorlóterévé alakult át. A pszichológusnő megjegyezte azt is, hogy az iskola dolgozói egyáltalán nem a politikum áldozatai, hanem valójában egyesek a politika kelléktárát alkalmazva igyekeznek elérni céljaikat, ambícióikat, s rajtuk sem a nemzeti tanács, sem a tartományi titkárság nem segíthet, hanem az itt dolgozóknak kell megoldaniuk a felmerült problémákat.