Működő kulturális autonómia Délvidéken

– Elnök úr! A Kárpát-medencei utódállamok közül Szerbiában született meg az első kisebbségi törvény, amelyik kulturális autonómiát ajánl a kisebbségben élő magyarság számára. Megkérem, foglalja össze a törvény előzményeit?
– Most van húsz éve annak, hogy a két évtizeddel ezelőtti egységes magyar érdekvédelmi politikai szervezet, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösssége (VMDK) a Kárpát-medencében elsőként fogalmazta meg autonómiaelképzelését.

Akkor ennek komoly mobilizációs szerepe volt a háborúba ájult Jugoszláviában. A húsz éve megfogalmazott politikai úttörő gondolat megvalósítására az első reménysugarak a milosevici rendszer bukásával jelentkeztek. Azelőtt erről nem lehetett tárgyalni, ez ügyben senki nem állt velünk szóba. 2000 végén, a változáskor a vajdasági magyarság vezető ereje, a VMSZ része volt annak a politikai koalíciónak, amely megdöntötte a milosevicsi rezsimet, és az akkori első demokratikus szerb kormányt alkotta, amelyben 17 politikai szervezet és tömörülés vett részt. Autonómiaköveteléseinket akkor lehetett először asztalra tenni. Ezt megelőzte egy fontos esemény: a NATO-bombázások idején az akkori három magyar politikai párt és a budapesti Határon Túli Magyarok Hivatala 1999-ben, hosszú egyeztetés után meszülte az előző autonómiakoncepciónk modernizált változatát. Ez volt az első egységes autonómiakoncepció. Később ebből egyik-másik politikai vezető kifarolt, de az autonómiaelképzelések érvényesek maradtak. Az egységes magyar autonómiakoncepciót aláíró magyar pártok törvényes alap nélkül ugyan, de létrehozták az ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsot, hasonlóan a később megalakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz. Az újonan megalakult tanácsnak közjogi kerete és valós jogosítványai nem voltak, de az autonómiakövetelés megerősítése érdekében fontos előrelépést jelentett megalakulása. Az alapító pártok kinevezték az új tanács szerveit, a képviselőket és az intézőbizottságot. Félév múlva következett be Milosevics bukása, ami lehetővé tette az új kormányzati részvételt: a VMSZ mind a tartományi, mind a belgrádi hatalomban kormánykoalíciós partnerként jelent meg. Részben nemzetközi elvárásból, és részben demokratizálódási kényszerből a szövetségi Jugoszlávia – Montenegro és Szerbia – hozzálátott a kisebbségvédelmi törvény kidolgozásához. A 2001 végén kezdődött folyamatban, a szakértői csoportban részt vett Váradi Tibor akadémikus, Józsa László, az akkor államtitkári tisztségben levő Kartag-Odri Ágnes és jómagam. Közös szakmai jelenlétünknek köszönhető, hogy a kidolgozott koncepcióba a kollektív jogok megvalósításaként először jelent meg a nemzeti tanácsok megválasztásának lehetősége. Mindezt autonómiakoncepciónk mentén építettük bele a törvénybe: 2002 februárjában született meg az új kisebbségi jogszabály, amelynek 19. szakasza szűkszavúan ugyan, de szabályozza a nemzeti tanácsok intézményét, megválasztását és elvi határköreit. A törvény kollektív jogként, közösségi kisebbségi önkormányzatként tünteti fel a nemzeti tanácsokat. A jogszabály alapján rendelettel, ideiglenesen szabályozták a nemzeti tanács megválasztásának körülményeit. A választás közvetett úton, elektori rendszerben történt: ennek az volt a lényege, hogy száz, magát magyarnak valló személy elektort választhatott. Az elektorok közgyűlése választotta meg a Magyar Nemzeti Tanács 35 tagját. Hasonló módon választott tanácsott magának a többi szerbiai kisebbség is. 2002 októberében jött létre tehát az első törvényes Magyar Nemzeti Tanács. Ez lett az első törvényesített közképviseleti magyar intézmény Szerbiában, amelynek jogosítványait csak elvi szinten szabályozta a törvény, de már közfeladatokat ellátó köztestületként működhetett. A következő fontos állomás 2003: ekkor iktatták alkotmányba a kisebbségi törvény által szavatolt kollektív jogokat. Az alkotmány kimondja: az országos kisebbségi önkormányzatok a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területén bizonyos feladatokat végezhetnek el.
– Délvidéki látogatásunkon több közéleti emberrel, politikussal beszélgettünk. A Magyar Nemzeti Tanács elmúlt közel egy évtizedével kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Van, aki azt állítja, hogy az MNT teljesen súlytalan szervezet volt a szerb belpolitikában...
– Az előző összetételű Magyar Nemzeti Tanács működését, eredményeit hosszasan lehetne vizsgálni, bírálni és dícsérni is. Vezetésében nem vettem részt: abban az időszakban tartományi miniszterként dolgoztam három mandátum alatt. Az MNT-nek azonban voltak komoly eredményei. A tartományi kormányban a nemzeti tanács kezére dolgoztunk. Igy került a Magyar Szó Kiadóház a tartomány tulajdonából és alapításából a Magyar Nemzeti Tanácshoz. A tanács határozta meg a hivatalos történelmi helységneveket magyarul, és szintén ebben az időszakban került a Fórum Kiadó a Magyar Nemzeti Tanácshoz. Tartományi szintről a nemzeti tanácsokat helyzetbe lehetett hozni, és ez meg is történt. A bírálóknak annyiban igazuk van, hogy a köztársasági hatalom szándékosan nem akart tudomást venni a nemzeti tanácsokról. Az időközben Belgrádban megjelenő oktatási, tömegtájékoztatási törvényben a nemzeti tanácsok jóformán meg sem lettek említve. A köztársasági államhatalom a nemzeti tanácsokat nem kezelte önkormányzatokként, inkább nemkormányzati szervezetnek tekintette. Megpróbálta munkájukat ellehetetleníteni. Mindez a Kostunica kormányzat idején történt. Amikor 2006 végén a Magyar Nemzeti Tanács első mandátuma lejárt, a Kostunica-kormányzat nem juttatta el a képviselőház asztalára azt a törvényt, amely lehetővé tette volna az új testület megválasztását. A régi törvény alapján csak induláskor lehetett megválasztani a nemzeti tanácsok testületeit. Egyféle ex-lex állapot alakult ki: így próbálták ellehetetleníteni a nemzeti tanácsok munkáját. Ez 2008-ig tartott, amikor a Kostunica által vezetett kormánykoalíció megbukott. Ekkor általános választásokra került sor: a VMSZ újból bekerült a parlamentbe, és koalíciós szerződést kötött a Demokrata Párttal. A megállapodás kitételeként szerepelt a nemzeti tanácsok törvényes megválasztásáról és jogállásáról szóló törvénytervezet elfogadása: ekkor leporoltuk a 2003 óta szakértői csoportokban elfogadott törvénykezdeményezéseket. Ezek alapján döntően mi írtuk meg az új törvény 80 százalékát. A nemzeti tanácsok működését szabályozó törvény tehát egy magyar szellemi termék lett. 2008 végén a Demokrata Párt magáévá tette törvényjavaslatunkat, és továbbította azt a kormány elé. Itt azonban több minisztérium is akadályozta az eredeti törvényszöveg elfogadását. Az oktatás terén volt a legnagyobb ellenszegülés, így az egész folyamat 2009 tavaszán leállt. Ekkor fordultunk Boris Tadic államelnökhöz, aki végül parancsszóra átpasszírozta a kormányon és a parlamenten az új törvénytervezetet.
– A törvényről megoszlanak a vélemények. Miközben a VMSZ egyértelműen támogatja, a kisebb pártok képviselői keményen bírálják. Szerintük ez látszatautonómia, a jelenleginél tehát sokkal többet kellett volna kiharcolni. Mi erről az ön véleménye?
– Ehhez kissé vissza kell kanyarordnunk az időben. Váradi Tibor és jómagam azt az 1999-es autonómiakoncepciót képviseltük, amit annakidején közösen fogadtak el az akkor létező délvidéki magyar pártok, illetve a 2008-ban a Magyar Koalícióban részt vevő három nagyobb párt. (Megjegyzem, hogyDélvidéken az egyetlen nagy magyar párt a VMSZ: a többi párt jó esetben a VMSZ szavazatainak 10 százalékát tudja összegyűjteni.) A közösen elfogadott autonómiakoncepció alapján született meg a végleges törvény, aminek fontos kitétele volt, hogy a választói névjegyzék alapján közvetlen választásokon szavazhassanak a délvidéki magyarok, és a választáson csak magyar politikai pártok vehessenek részt. Amikor a szakértői csoportban a munkát befejeztük, a törvénytervezetet kivittük magyar közvitára a szabadkai városházán. Ott összegyűjtöttük az összes megjegyzést. A közvita igazából azt állapította meg, hogy a törvénytervezet 95 százalékban megegyezik az eredeti közös elképzelésekkel. Összesen négy kérés volt, amit utólag kellett a törvénybe beleépíteni. A négy kifogásból három végülis bekerült a törvénybe. Azért az eléggé hihetetlen, hogy a belgrádi parlamentben négy magyar képviselő diktáljon 246 szerbnek törvényt, és azt el is fogadják. Ez mégis megtörtént!
– Ön szerint akkor mit kifogásol az ellenzék a törvényben?
– A törvénytervezetből kikerült az a passzus, hogy az állami hivatalok által begyűjtött adatok alapján jöjjön létre az úgynevezett magyar választói névjegyzék. Erre azért lett volna szükség, hogy ne kelljen mindenkinek önszántából bejelentkezni, hanem egy közös listára felkerülve, bárki eldönthette volna, hogy rajta akar-e maradni, vagy visszalép. Aki mégsem került fel, az az eredeti elképzelés szerint kérhette volna felvételét. A minisztériummal ezt is sikerült elfogadtatni, de a kormány előtti eljárásban ez később két okból kikerült. A Belügyminisztérium közölte velünk, hogy ilyen nyilvántartása nincs. Az erre vonatkozó régebbi adatlapokat nem dolgozták fel, másrészt az Európa Tanács levélben kifogásolta hivatalosan, hogy ez nem kerülhet be a törvénybe, mivel a személyi adatokkal való visszaélést jelentheti. Amikor a szerb kormány az Európa Tanácstól megkapta az átiratot, kérésünk lezárult, a kormány többé nem foglalkozott vele. Kompromisszumos megoldásként az eljáárást a lehető legkönyebbé tettük, hogy semmivel se akadályozzuk az emberek részvételét a közvetlen választásokon. Végül a VMSZ vállalta föl a névjegyzék összeállítását űrlapok segítségével. A többi pártnak is felkínáltuk az együttdolgozás lehetőségét: hogy ebből nem lett közös csapatmunka, az nem rajtunk múlott. Minden elérhető délvidéki magyart megkerestük az űrlapokkal, és segítettünk nekik kitöltve eljuttatni a városházásra. Ez volt az a pont, ahol politikai útjaink szétváltak.
– Ma is van, aki azzal vádolja a VMSZ-t, hogy saját kampánycélra használta fel az űrlapok kitöltését…
– Amikor az állami szervek kijelentették, hogy nem lehet összeállítani az eredetileg elképzelt módszerrel a választói névjegyzéket, mi azt mondtuk, hogy ha más nem áll mellénk, mi egymagunkban elkészítjük. Erre a többi párt azt mondta, hogy akkor ne legyen semmi! Ne legyen autonómia, ne legyen választás, vonjuk vissza a törvényt! A VMSZ-en kívül senki nem hitt benne, hogy ezt meg lehet csinálni. Azzal, hogy Sólyom László és Orbán Viktor teljes mellszélességgel mellénk állt, és bátorították az embereket, hogy vegyenek részt a választásokon, rekord idő, egy hónap alatt elkészítettük a magyar választói névjegyzéket.
– Ön tehát elégedett az immár alkalmazható törvénnyel?
– Úgy gondolom, hogy ez a délvidéki magyarság számára egy sikertörténet. Egy húsz éves küzdelem fontos állomása. Igaz, a törvényben kevés az olyan autonóm hatáskör, ami teljes egészében a nemzeti tanács közhatalmi jogosítványa: a legtöbb jogosítvány részvétel az állami döntéshozatalban. Mi nem a jogrendszerrel szembeni megoldást választottuk, hanem az adott jogrendszert kiegészítő megoldásokat. Egy teljesen új intézményt, autonómiatestületet úgy kellett beépíteni a jogrendszerbe, hogy működőképes maradon a rendszer. Sok fontos kitétele van a jogszabálynak. Példának okáért a magyar diákok számára írott tankönyvet csak a Magyar Nemzeti Tanács beleegyezésével lehet elfogadtatni. Magyarán, a törvény által szabályozott keretben megkerülhetetlenné tettük a kulturális önrendelkezést szavatoló Magyar Nemzeti Tanácsot. Az általa gyakorolt jogok legtöbb esetben vétójogok vagy kizárólagos javaslattevő jogok. A nemzeti tanács legtöbb esetben egyenlő partnerként jelenik meg: kezdemémnyezése nélkül sokmindent nem kivitelezhető, vagy az állami szervek kezdeményezéséhez az ő jóváhagyása szükséges. Az iskolaszékek által az igazgató személyéről meghozott döntéseket például a nemzeti tanács kell jóváhagyja. Ennek hiányában az igazgató nincs megválasztva. A nemzeti tanácsok jogosítványai a kultúra és a közoktatás valamennyi területét érintik. A nemzeti tanács autonóm joga szerint átveheti az állami intézmények alapítói jogait. Most van folyamatban a teljes kulturális és oktatási rendszer átvétele. Kicsit olyan ez, mint Magyarországon az egyházi iskolák helyzete: fenntartó és alapító az egyház, de az állami költségvetésből finanszírozzák azokat.
– Mi történik, ha a hatalom nem tartja tiszteletben az önök döntéseit?
– Ilyen esetekre a törvény semmisséget ír elő, amit bírósági úton ki tudunk kényszeríteni. Ha valaki úgy gondolja, hogy megkerülheti a nemzeti tanácsot, akkor azt kockáztatja, hogy bíróságon semmisítjük meg határozatait, legyen az önkormányzat, minisztérium vagy más állami szerv. Akik mást állítanak, azok egyszerűen nem olvasták végig a törvényt.