Az MNT felmentette a Magyar Szó főszerkesztőjét

Varjú Márta a szerkesztőség élén megbízottként

Maratoni vita után csütörtökön este a Magyar Nemzeti Tanács leváltotta a Magyar Szó főszekesztőjét, Pressburger Csabát, és az egyetlen vajdasági magyar napilap élére megbízott főszerkesztőt nevezett ki Varjú Márta (a képen) személyében.
Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke az intézmény mai 11. rendes ülésére két sürgősségi indítványt terjesztett elő: a Magyar Szó napilap főszerkesztőjének felmentéséről, és végzésjavaslatot a napilap megbízott főszerkesztőjének kinevezéséről. A képviselők utolsó napirendi pontban tárgyalták az indítványokat. A több órás vita után, Pressburger Csaba főszerkesztőt végül leváltották, megbízott főszerkesztőnek Varjú Mártát választották meg.
A tulajdonosi jogokat gyakorló MNT ülésének kezdetén mintegy ötvenen, főleg a lap dolgozói demonstráltak a Magyar Ház előtt. Az újságírók mécseseket gyújtottak és kifüggesztették az 1848-as 12 pont egy példányát, rajta kiemelve az első, a sajtószabadságra vonatkozó pontot. Az MNT-ülés végére, vagyis amikor szavazásra került sor tiltakozók is végigkísérték a szavazást.
Az ülés -- amely este 8 óra után ért véget -- legvitatottabb napirendi pontja a Magyar Szó főszerkesztőjének felmentése volt. A tanácskozáson maga Pressburger Csaba főszerkesztő, és Varjú Márta újságíró, valamint Siflis Zoltán, a Magyar Szó Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testületének alelnöke, és Bodzsoni István, a TJGYT tagja is részt vett.
Május 20-án, a napilap Taggyűlési Jogokat Gyakroló Testülete indítványozta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács, mint a Magyar Szó Lapkiadó Kft. tulajdonosa, mentse fel Pressburger Csabát a lap főszerkesztői megbízatása alól, és Varjú Mártát nevezze ki megbízott főszerkesztővé.
A napirendi ponttal kapcsolatban először Siflis Zoltán szólt, mint mondta: a lap igazgatóbizottsága a Magyar Szó napilap szerkesztéspolitikájában, napi munkavégzésében számos olyan szakmai hibát vélt felfedezni az elmúlt időszakban, amely megköveteli a lap főszerkesztőjének azonnali hatállyal történő felmentését. A főszerkesztőt szakmai nemtörődömséggel, részrehajló tájékoztatással, egyes események szándékos elhallgatásával, a vajdasági magyar közösség tájékozódási igényének nem szolgálatával hanem irányításával vádolják. Az indoklás szerint a lap folyamatosan, tendeciózusan követte el a hibákat.
Az ülésen szót kért Bodzsoni István is. ,,Mint újságíró soha sem szavaznám meg a főszerkesztő leváltását az alapján, ami az indoklásban szerepel. Tudom, hogy milyen borzalmasan nehéz számon kérni az elvárásokat. A mostani kezdeményezés mögött egy sokkal komolyabb problémát látok…’’ – mondta Bodzsoni. Szerinte Szerbiában krónikus az ellenállás a politikum és az újságíró-társadalom között. Az újságírókkal kesztyűskézzel bánni sokak szerint sajtószabadságot és a demokrácia tiszteletét jelenti. ,,Ez addig van így, amíg a szabadság nem lépi túl az adott közösség kereteit’’ -- mondta.
Bús Ottó, a tájékoztatási bizottság elnökhelyettese a testület szerdai üléséről számolt be. Mint mondta, a vita során a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület állításait nem kérdőjelezte meg senki, és végül a testület támogatta a TJGYT előterjesztését.
Simon Erzsébet Zita, az MNT tájékoztatási ügyekkel megbízott tanácsosa arra emlékeztetett, hogy a Magyar Nemzeti Tanács mint a Magyar Szó lapkiadó Kft. alapítója a lap Taggyűlési Jogokat Gyakroló Testületének javaslatára nevezi ki és menti fel a napilap főszerkesztőjét.
Az előterjesztés után szót kapott Pressburger Csaba is, aki cáfolta az ellene felhozott vádakat. ,,A programomban világosan megfogalmaztam olyan dolgokat, amiket most a fejemre olvasnak’’ -- emelte ki Pressburger.
Varjú Márta elmondta: ,,Felkértek, hogy vállaljam el a lap vezetését, egyetlen pártnak sem vagyok a tagja, a független, az önálló és szabad tájékoztatást tartom szem előtt, továbbá fontosnak tartom, hogy a közösség ügyeiről méltóképpen tudósítsunk’’.
Az indulatokat sem nélkülöző vitában több képviselő is szót kért. Többen a sürgősségi indítvány előterjesztését kifogásolták, míg mások koncepciós perről beszéltek.
Végül Pressburger Csaba felmentésére irányuló kezdeményezést 18 igen, 6 tartózkodó és 5 ellenszavazat mellett fogadták el, míg Varjú Mártát 19 igen szavazattal választották meg a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának megbízott főszerkesztőjévé.
Az ülés elején ügyrendi záradékjavaslat formájában dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke előterjesztette Náray Éva javaslatát, miszerint korlátoznák a felszólalások időtartalmát. A Tanács elfogadta a javaslatot, vagyis ezek után a második körben felszólalók 2 percben kötelesek mondandójukat összefoglalni.
Egyébként a Magyar Nemzeti Tanács 11. ülésén a többi között határozati javaslatot fogadtak el a Tanács 2011. évi pótköltségvetéséről, a Magyar Nemzeti Tanács új Alapszabálya tervezete kidolgozásának kezdeményezéséről, az intézmény és szervei részére történő beszerzési eljárások menetéről. A testület a 15-nél kevesebb tanuló részére megnyitandó magyar nyelvű tagozatokról is döntött. Ennek értelmében a pancsovai Testvériség-Egység, a zombori Testvériség Egység, a gombosi József Attila, az óbecsei Zdravko Gložanski, a szerbittabéi Miloš Crnjanski, a nemesmiliticsi Testvériség-Egység, a muzslyai Szervó Mihály, a nagybecskereki Sonja Marinković, a zentai Stevan Sremac Általános Iskolákban hagyta jóvá az MNT, a 15 tanulónál kevesebb osztályok indítását. Továbbá a testület záradékjavaslatot fogadott el a Verbász község iskoláskor előtti intézményeinek és általános iskoláinak hálózatára vonatkozó véleménynyilvánításáról is.
A Pannon RTV élőben sugározta az ülést, azonban az este 8 órára meghirdetett híradó miatt megszakították a közvetítést, a tévénézők ezért nem kísérhették végig a vitát és a szavazást.