Az MNT az adai könyvtár társalapítója
Hétfőn este ülésezett az adai községi képviselő-testület
A Szarvas Gábor Könyvtár társalapítója lett fele-fele arányban az adai önkormányzattal a Magyar Nemzeti Tanács, miután a községi képviselő-testület hétfő esti ülésén a 18 képviselő közül 12-en megszavazták az erre vonatkozó határozatot, 5-en tartózkodtak, 1 képviselő pedig ellenezte. A határozatot a VMSZ és a DP képviselői támogatták, tartózkodtak a VMDK, a MPSZ és a SZHP tagjai, a VMDP képviselője pedig ellene szavazott. A határozat lehetővé teszi az alapítói jogok 50 százalékban történő átruházását, amelyről majd szerződést ír alá az adai önkormányzat és az MNT, akárcsak az egymás közötti jogok és kötelezettségek rendezéséről.
A szavazást megelőző vitában Györe Béla képviselő (VMDP) elmondta, hogy az alapítói jogok átvétele nem szolgálja a nemzet érdekeit, mivel ezzel a szerb állam átruházza a nemzeti közösségekről való gondoskodás kötelezettségét, az MNT viszont kapva kap az alkalmon, hogy egy újabb intézményt kebelezzen be. Csonka Áron kkt-elnök (VMDK) arra figyelmeztetett, hogy a kultúráról és a nemzeti tanácsokról szóló törvények összehangolatlansága miatt több vajdasági városnak, köztük Szabadkának, Újvidéknek és Nagybecskereknek is azt javasolta a kisebbségügyi minisztérium, hogy amíg nem történik meg a törvények összehangolása, addig halasszák el az alapítói jogok átruházására vonatkozó határozat elfogadását. Csonka Áron szerint a határozat elfogadásából gondok származhatnak, az összehangolatlan törvények miatt a gyakorlatban nem fogják tudni alkalmazni. Mint mondta, inkább kivárná a törvények összehangolását, és csak utána tárgyalna a határozatról. Világos Tibor adai polgármester-helyettes (VMSZ) ezzel szemben a határozat elfogadására biztatta a testület, mivel szerinte ez csak Ada község javát fogja szolgálni. Tóth Róbert képviselő (VMSZ) szerint a törvények összehangolatlansága nem lehet akadálya a határozat elfogadásának. A községi határozatot utólagosan is módosíthatják a törvények összehangolása után, ha erre szükség lesz. Az ülésen felszólalt Várkonyi Zsolt, az MNT jegyzője, aki elmondta, az MNT-határozat értelmében az adai Szarvas Gábor Könyvtár kiemelt fontosságú intézménynek számít a magyar nemzetiségű lakosság nemzeti öntudatának megőrzése szempontjából. Ez alapján kezdeményezte az MNT 50 százalékban az alapítói jogok átvételét, és így került a határozatjavaslat az adai kkt elé. A határozat elfogadását szerződéskötés követi, amely részletezi az alapítók jogait és kötelezettségeit. A többi között a státuszbeli változások jóváhagyását, igazgatóbizottsági tagok jelölését, az igazgató előzetes jóváhagyását és az intézmény finanszírozását. Mint mondta, a könyvtárat továbbra is a helyi önkormányzat finanszírozza. Azzal, hogy ezen felül az MNT is részt vállal a finanszírozásban, egyebek mellett könyvek vásárlásával, rendezvények szervezésével és a dolgozók szakmai továbbképzésével.
A testület ülésén a képviselők elfogadták a Kishegyes, Ada és Tisza-híd útvonal szabályozási tervének módosítását, továbbá kinevezték az állami földek bérbeadását lebonyolító bizottságot. A bizottság elnökének Olivera Bunjevacot választották, a tagok pedig Apró László, Bálint Ferenc, Lazar Stojanović, Szőke István, Molnár József és Marijana Tokić lettek.