Vesztes, ki nem tud felállni

Vajdaság magyarsága tegnap a 107 éves magyarittabéi Kossuth-szobornál emlékezett az 1848/49-es magyar szabadságharcra. A megemlékezés istentisztelettel kezdődött a helybeli református templomban, amelyen Marton Károly esperes hirdette az igét.

A templom előtt álló legrégebbi vajdasági Kossuth-szobornál Szakál Ferenc, Magyarittabé tanácselnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Hangsúlyozta, hogy az áldozatokat vállaló hősökkel nem ellentétes az a gondolat, miszerint mai világunkban nem annyira meghalnunk, mint inkább élnünk kellene közösségi ügyeinkért. Nekünk is az áldozatos közösségi szolgálat az elsődleges feladatunk. Csak így tudjuk megőrizni hitünket, magyarságunkat, kultúránkat, ez az előfeltétele annak, hogy ötven vagy száz év múlva is ezen a helyen, magyar nyelven emlékezzenek a dicső múltra, és bízzanak egy boldogabb jövőben.

Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében a közösségi összetartozás és az összefogás jelentőségét hangsúlyozta. 1848-ban is különböző emberek fogtak össze a közös célokért. Ha vannak őszinte, nemes célok, akkor nincs lehetetlen ma sem.

– Elhatároztuk, hogy ledolgozzuk közösségünknek az oktatásban és a képzettségi szintben meglevő lemaradását. Azt gondoljuk, hogy csak akkor tudunk egyenrangúak és egyenlőek lenni szülőföldünkön, ha ugyanakkora arányban végeznek egyetemet a magyar emberek, mint a velünk együtt élő szerbek vagy montenegróiak. Ezért hajlandóak vagyunk tenni, és hajlandóak vagyunk összefogni – mondta az MNT elnöke.

Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke emlékeztetett arra a régi igazságra, hogy nem az a vesztes, aki elesik, hanem az, aki nem tud fölállni. Mindig van újrakezdés, mindig van lehetőség arra, hogy továbbvigyük azt, ami az ősök által választott szülőföldhöz köt bennünket. Az összefogás fontosságát hangsúlyozva elmondta, hogy csak mi tudjuk magunknak kivívni a szebb életet. Mint mondta, a vajdasági magyarság az elmúlt évben az MNT megválasztásával megmutatta, hogy egy életre való közösség, amelynek van múltja, jelene és biztos jövője.

Gusztony András, a VMDP alelnöke elmondta: számunkra fontos, hogy Magyarország támogatja Szerbiát az EU felé vezető úton. De ez a támogatás nem lehet feltétel nélküli. Határozottan ki kell tartani azon elhatározás mellett, hogy éppen most értek meg a feltételek az 1944–45-ös magyarirtás körülményeinek föltárására. Emlékeztetett, hogy egy év van a választásokig, ami elegendő idő egy magyar koalíció felállítására. Ez az egyetlen garancia arra, hogy ne ismétlődjön meg velünk „Szabadka és Zenta”, és hogy a következő választások után több „Kanizsánk” legyen.

Hangya István, a VMDK tanácstagja szerint nagy reményeket fűzünk a szerb–magyar megbékélés akadémiai bizottságának a munkájához. Ugyanakkor személyes meggyőződésének adva hangot elmondta, hogy mindaddig, amíg a csúrogi áldozatok emlékére emeltetett keresztek évről évre eltűnnek, és amíg az elkövetőket elő nem kerítik, és meg nem büntetik, legalább úgy, mint ahogy a temerini fiúkkal tették, addig az egész dolog a szerb részről csak képmutatás.

László Bálint, az MRM elnöke az emlékező közönséggel közölte, hogy a szomszédos Torontáltordáról érkezett, ahol egy közösségi ház („Remény Háza”) avatásán vett részt. Beszédében a szabadságvágyra, az összefogásra és az önfeláldozására fektette a hangsúlyt. Emlékeztetett a délvidéki magyarság kilencven éve tartó elnyomására, amely néha erőszakos módszerekkel történt (az 1944–45-ös atrocitások), de „csúsztatott” formában is („Tito-nosztalgia”). Kiemelte az összefogás fontosságát a konkrét nemzeti kérdésekben, amiben a MRM partner lesz.

A beszédek után a Kossuth-szobornál a helybeli polgárok, a politikai pártok, az MNT, az önkormányzatok, valamint a civil szervezetek küldöttségei elhelyezték a kegyelet virágait. Az anyaország nevében dr. Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete koszorúzott.