Magyar EP-képviselők tárgyaltak az MNT-vel és a VMSZ-szel
Ma tartja első ülését az Európai Parlament és a Szerbiai Képviselőház azon munkacsoportja, amely az EU-csatlakozási tárgyalások folyamán dolgozik majd együtt. Gál Kinga és Schöpflin György néppárti európai parlamenti képviselők a belgrádi látogatás előtt ezért Szabadkán a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőivel tanácskozott Szerbia EU-s csatlakozási tárgyalásairól, valamint a vajdasági magyarság jogarairól és helyzetéről.
– A többi között azért vagyunk itt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség részéről megtudjuk, hogy melyek azok a kérdések, amelyek valóban lényegesek a vajdasági magyar közösség számára, és fel kell vetnünk a belgrádi tárgyalás során. Mindenképpen felvetjük a nemzeti tanácsok kompetenciájának kérdését, nem szeretnénk ugyanis, hogy ezek a szerzett jogok sérüljenek. Úgy gondoljuk, a magyar nemzeti közösségnek nagyon fontos, hogy van nemzeti tanácsa, és ha jól tudják alkalmazni ezt a törvényt, ha megkapják a megfelelő anyagi hátteret, akkor mindez újabb lépés lehet a közösség tartós fennmaradása érdekében. Ezt a jogot nem szabad megcsonkítani. Belgrádban elmondjuk, hogy ez nemcsak Magyarországnak, hanem Brüsszelnek is fontos – mondta Gál Kinga.
Szavai szerint Belgrádban beszélni fognak a vajdasági regionális autonómia kérdéséről, valamint a restitúciós törvényről is. Mint megjegyezte, ha el is készülnek a törvények, akkor az alkalmazásukkal vannak problémák, holott a restitúciót valóban diszkriminációmentesen kellene véghezvinni.
Végezetül megjegyezte, hogy mindezek mellett szóba kerül a kollektív bűnösség eltörlésének határozata is.
Diósi Árpád