Felsősök a középpontban
Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár A felsősök éve programsorozatot nyitotta meg a szabadkai Gróf Széchenyi István Általános Iskolában
A magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága az idei évet a felsősök évének nyilvánította. Keretében számos, felsőéveseknek szóló programot és képzést szerveznek a Kárpát-medencében. Az idei program egy sorozat folytatása, 2012-ben az óvodásokra fókuszáltak, tavaly pedig az alsósokra. A felsősök éve háromnapos programsorozat vajdasági bemutatkozó körútja, hétfőn kezdődött el a szabadkai Gróf Széchenyi István Általános Iskolában. A tanulókat Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár üdvözölte, majd bemutatta a programot is.
– Eddig huszonhat helyszínen, több mint kétezer tanulóval találkoztunk. Bejártuk Felvidéket, Erdélyt és a Muravidéket, a körutunkat pedig Vajdaságban folytatjuk, Szabadkán, Palicson, Csókán, Zentán, Kishegyesen és Bezdánban. Ezúttal ezeken településeken találkozunk a tanárokkal és ismertetjük meg velük az idei programot, amelynek középpontjába a felsősök kerültek. Amikor elindítottuk tematikus programunkat, fontosnak tartottuk, hogy személyesen is megjelenjünk minél több iskolában, találkozzunk a tanulókkal és tanáraikkal. Ez számunkra is hasznos tapasztalatot jelent, hiszen megismerhetjük az iskolákat, a tanulóit, a problémáit, útmutatót kaphatunk, merre haladjunk tovább és hogyan igazíthatjuk programjainkat a szükségekhez. Ez esetben Vajdaságra fókuszálva igyekeztünk olyan témákat választani, amelyek a felsősöket közvetlenül érintik. A legfőbb témánk a tehetséggondozás, a pályaorientáció és a tudományosság megszerettetése. Remélem, képzésünkkel azokat a gyakorlati ismereteket sikerül átadnunk a felsősöknek, amelyek segítik majd őket eligazodni az élet dolgaiban. Ehhez ad útmutatót az OTP Fáy András Alapítvány csapatának gazdasági tréningje, amely a mai bonyolult pénzügyi világban való eligazodást segíti. Ezt a felsősöknek olyképpen mutatják meg, hogy befogadható legyen számukra. Nem szárazan, tankönyvszerűen beszélnek erről az egyébként valóban száraz témáról, hanem játékokon keresztül. Ilyen tréningen vesznek részt az ötödikesek-hatodikosok, míg a hetedikesek-nyolcadikosok még jobban elmélyíthetik az ismereteket. Számukra önismereti kurzust is tartunk, amely segítheti felismerni helyüket a közösségben, például hogyan hasznosíthatják jól a tehetségüket és képességüket – hallottuk Répás Zsuzsannától, aki az új játékról is szólt.
– Tematikus programunk is folytatódik. Új játék indul a honlapon, amelynek lényege, hogy csapatokat lehet alakítani és mindenki bemutathatja a saját városát, környékét, majd pedig megtervez egy túraútvonalat. A győztesek ezek után bejárhatják egymás túraútvonalait. Remélem ezúttal is sokan kedvet kapnak hozzá, hiszen eddigi játékaink is nagyon sok fiatalt mozgattak meg – mondta a helyettes államtitkár.
A megnyitón Joó Horti Lívia, az MNT közoktatási bizottságának elnöke arról beszélt, hogy a Fáy András Alapítvány által létrejött program mindenkinek a hasznára lehet, hiszen összetett világban élünk, amikor nem könnyű átlátni a pénzügyi helyzetet. A képzésen megtanultak a pályaválasztás előtt álló tanulóknak is fontos információkat adhat.
Az iskola vendégeit és tanulóit Fehérvári Magda, a Gróf Széchenyi Általános Iskola igazgatója üdvözölte, mint mondta, büszke a magyar tanulókra és arra ösztönzi őket, hogy minél jobban tanuljanak.
Lukács Melinda