Jubilált az ÁMV
Szombaton délelőtt lezajlott a sorrendben tizedik ÁMV, azaz az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedője, melyen az idén rekordszámú gyermek vett részt, több mint hétszázan érkeztek Vajdaság egész területéről. A hatalmas érdeklődés miatt párhuzamosan három helyszínen folyt a Szabadkán megtartott verseny, így a Majsai úti Általános Iskola mellett a Kosztolányi Dezső Színház és az Ivan Goran Kovačić Általános Iskola is befogadta a versengő diákokat, ahol a színjátszók mérkőztek meg egymással. A Majsai úti iskolában dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke nyitotta meg a vetélkedőt.
– Az MNT talán legfontosabb feladata a magyar nyelvű oktatás feltételeinek megteremtése, vonzóvá tétele, s hogy olyan tudást adjon a fiataloknak, mellyel megállhatják helyüket a szülőföldjükön. Ennek érdekében határoztuk meg a kiemelt jelentőségű intézményeket és rendezvényeket, melyek egyike az ÁMV, s a továbbiakban is támogatni fogjuk, hogy újabb és újabb nemzedékek mutathassák meg tehetségüket, pedagógusaink pedig azt, hogy mire képesek a felnövekvő nemzedékkel. A hétszáz magyar kisdiák jelenléte pedig megcáfolja azt, hogy térségünkből eltűnnek a magyar fiatalok, hogy nincs utánpótlás. Ezúton szeretnék elismeréssel szólni az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjének megálmodóiról és mindazokról, akik az elmúlt években életben tartották a lángot – mondta az elnök.
A vetélkedő eredményhirdetését követően a hagyományokhoz híven egy palicsi állatkerti látogatás koronázta meg a napot.