Tanévkezdés viharfelhők alatt Nyugat-Bácskában

Az iskolák augusztus 31-én tudták meg, hány tagozatot nyithatnak

Nyugat-Bácska általános iskoláinak magyar tannyelvű tagozatain csütörtökön úgy kezdődött meg a tanév, mintha előző nap mi sem történt volna. Pedig a derült égből lecsapott az oktatási minisztérium villáma, több településen osztályösszevonásra utasító felszólítást kaptak az iskolák. Szilágyin a kombinált tagozat megnyitása potenciális lehetőségként szerepelt a rendkívül alacsony diáklétszám miatt, és várták az illetékes tartományi titkárság végzését. A végzés – illetve értesítés – augusztus 31-én, tehát az őszi becsengetés előtt egy nappal érkezett meg, de nem csupán Szilágyin ír elő osztályösszevonást, hanem Gomboson, Nemesmiliticsen, Zomborban és Doroszlón is!

Az iskolákba eljuttatott elektronikus körlevél magyarra fordított tartalma: „Az oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségekért felelős titkárságon 2011. augusztus 29-én értekezletet tartottak a Vajdaság Autonóm Tartomány oktatási körzeteinek elöljáróival, egyeztetendő a Vajdaság Autonóm Tartomány általános és középiskoláiban a nemzeti közösségek tagozatain anyanyelven folyó munka finanszírozását, a 15 tanulónál kisebb létszámú tagozatokról a döntést a törvény értelmében az oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségekért felelős titkárság hozza meg.” A mgr. Deli Andor tartományi titkár aláírásával ellátott átirat egy mellékelt táblázatot is tartalmaz, amiből kiderül, hogy a magyar nyelvű alsó tagozatokon Gomboson 4 helyett 3, Nemesmiliticsen 4 helyett 2, Zomborban 4 helyett 3, Doroszlón 4 helyett 3, Szilágyin 4 helyett 2 osztály nyílhat.

ELSORVADHAT A MAGYAR KÖZOKTATÁS

A meglepően későn érkezett és jelentős változásokat követelő rendelkezés kapcsán tegnap, Zomborban sajtótájékoztatót tartott Elvegyi Ákos, a VMDK elnökségének tagja.

– Az intézkedés a nyugat-bácskai magyarság és a VMDK számára egyaránt elfogadhatatlan. Rossz folyamatot indít el, a tagozatok összevonását követően nehéz vagy lehetetlen lesz újra kis létszámú, önálló tagozatokat indítani, másfelől a kombinált tagozatokon folyó munka eleve nem lehet annyira hatékony és eredményes, mint az önálló osztályokban. Ez a folyamat oda vezet, hogy elsorvad a magyar közoktatás, ami magával rántja a művelődést és a tájékoztatást, egy szóval: a szórványmagyarságot. Az oktatásért felelős minisztérium semmibe vette a Magyar Nemzeti Tanácsnak a kis tagozatok megnyitása mellett szóló állásfoglalását, és a döntést közvetlenül a miniszter kezébe helyezte, aki uniós normákra hivatkozva a 30 fős tagozatok mellett kardoskodik – nyilatkozta Elvegyi Ákos. – Sajnos, itt az uniós szabályozás részleges alkalmazásával találkozunk, hiszen tudjuk, az Európai Unió területén léteznek területi és egyéb autonómiaformák, amelyek keretében a kisebbségi oktatás a kisebbség kezében van.

sulizo1111

Megkérdeztük a VMDK elnökségének nyilatkozó tagját, ha a törvény szerint a tartományi titkárság illetékes az anyanyelvi tagozatok megnyitásának kérdésében, szerinte miért csak „továbbította” a miniszter döntését?

– A sajtótájékoztatót megelőzően tájékozódtam a zombori oktatási körzet vezetőjénél, Borislav Staničkov úrnál, aki felelősen kijelentette, hogy azon a minisztériumi egyeztetésen, amelyen Deli Andor tartományi titkár úr, valamint dr. Jeges Zoltán úr, az oktatásért felelős tisztségviselő részt vett, Žarko Obradović miniszter úr a megjelentnél keményebb létszámösszevonást követelt, és a tartományi tisztségviselőknek köszönhető, hogy némi engedményt sikerült kiharcolni. Ennek ellenére úgy gondolom – véli Elvegyi Ákos –, hogy a tartományi illetékesek erkölcsi felelősséggel tartoznak a döntés továbbítása, hallgatólagos elfogadása miatt. Szerintem fontos lett volna, ha kiállnak a közvélemény elé és azt mondják, ezt a végzést nem küldjük tovább, mert nem értünk vele egyet, küldje meg az iskoláknak a minisztérium. Sokkal nagyobb súllyal esett volna latba az ilyen kiállás, mint hogy most az iskolaigazgatókra hárul a következmények amortizálása.

Rákérdeztünk arra is, mitévők lehetnek az iskolaigazgatók. Elvegyi úr meglátása, hogy óriási teher szakadt az igazgatók nyakába. Felelősek a zavartalan oktatás megszervezéséért, miközben összesen hét, fölöslegessé vált pedagógus sorsáról kell dönteniük. Legelső feladatuknak viszont azt tartja, hogy azonnal fellebbezzenek a miniszter döntése ellen, egyedül ez az eszköz áll rendelkezésükre. Szerinte semmiképpen se szabad ennyiben hagyni az ügyet, a politikumnak a közvélemény elé kell állnia, az MNT-nek is fel kell emelnie újra a szavát, még ha a nemzeti tanácsokról szóló törvény nem is adott hatékony eszköztárat a kezébe.

ÖSSZEVONÁSRÓL SZÓ SEM VOLT

– A szerdán szétküldött e-mail padlóra vitt mindenkit – nyilatkozta lapunknak az ügy kapcsán Kovács Edit, a gombosi József Attila iskola igazgatónője. – Összevonásról szó se volt! Június 23-án megérkezett az MNT támogató határozata, augusztus 25-én az illetékes tartományi titkárság végzése, hogy megnyithatunk minden tagozatot. Most meg elvettek tőlünk egy tagozatot! Második napja csak telefonálok, de úgy tűnik, ránk kényszerítik a minisztériumi döntést.

sulizo2222

Tényleges végzés viszont nem érkezett, hiszen az elektronikus körlevél aláírása mellett se bélyegző, se aláírás nincs, így mi jövő hétfőig mindenképpen úgy dolgozunk, mintha mi sem történt volna, és amíg a hiteles végzést nem kézbesítik, nem veszek róla tudomást. Időközben persze már dolgozom egy B-terven, ami szerint, ha rákényszerülünk, a második és a negyedik osztályt vonjuk össze, az első és a harmadik önálló marad. Még az is megoldható, hogy az összevonás miatt erre az egy évre ne kerüljön senki az utcára, de ez csupán a véletlenek összejátszásának eredménye. Ha nem az utolsó pillanatban értesülünk az iskola életét felbolygató végzésről, időben előkészíthettük volna egy napközi beindítását, ahol az ideiglenesen feleslegesnek minősülő kolléga, vagy kollégák dolgozhatnának, de a képtelenül hatalmas dokumentációs előkészületek miatt ez már lehetetlen – nyilatkozta a gombosi igazgatónő.

Információink szerint nemcsak az iskolaigazgatók tiltakoznak a kombinált tagozatok ellen, hanem az érintett szülők is polgári engedetlenséget fontolgatnak. Azt viszont tapasztalatból tudjuk, hogy az olyan kis tömeg, mint például a nyugat-bácskai magyar szülők elégedetlen csoportja, képtelen nyomásgyakorló erőként föllépni.

JOÓ HORTI LÍVIA: AZ ÖT FŐ ALATTI OSZTÁLYOK SZÚRJÁK A MINISZTÉRIUM SZEMÉT

A Zomborhoz tartozó általános iskolák magyar tagozatainak összevonásáról kérdeztük Joó Horti Líviát, a Magyar Nemzeti Tanács Közoktatási Bizottságának elnök asszonyát.

– Tegnap utasította a minisztérium az iskolákat a tagozatok összevonására. Egyeztettünk az iskolákkal és a tartományi szervekkel, s megpróbálunk ott, ahol még lehet, tárgyalási pozíciót kiharcolni, hogy az elsején összevont tagozatokat megvigyázhassuk külön-külön. A minisztérium elsősorban nem a most induló osztályokra adott ki összevonásra vonatkozó indítványt, hanem a már meglévő, kis létszámú tagozatokra. Az öt fő alatti osztályok szúrják a minisztérium szemét.

A szilágyi iskolával ellentétben a másik 4 iskolában 6 vagy 7 elsős jelentkezett. Milyen lépést tesz az MNT az iskolák érdekében?

– Három alsós tagozat maradt az iskolák zömében, Szilágyin és Nemesmiliticsen pedig kettő. Az igazgatókkal beszélve azonban világos, ez még nem egy befejezett küzdelem, a folyamat még tart, az iskolák az MNT hétfőn elfogadott állásfoglalására hivatkoznak. Ezen a héten vagy a jövő héten derül ki, hogy ki mire számíthat.

joohorti222

Mi történik az osztály nélkül maradt tanítókkal?

– Arra számíthatnak, amit a minisztérium jóváhagyott. Mint tavaly is, Damoklesz kardja újra a fejük felett suhog. Számítani lehetett rá, hogy az ésszerűsítés indokával tagozatokat vonnak össze. Az iskoláknak pedig ki kell mutatniuk a munkaerő-feleslegüket, vagy elkészítik azon táblázatokat, amelyen a tanerő foglalkoztatásának módosításait feltüntetik.

A zombori körzeten kívül még hol vontak össze szeptember elsejére tagozatokat?

– Újvidékről, Nagykikindáról és Begaszentgyörgyről kaptunk erre vonatkozó értesítést.

Mindenhol végrehajtották a tagozatok számának csökkentését?

– Az iskolák igazgatói különböző módon reagáltak. Volt, ahol végrehajtották, ők most várakoznak, ha módosítás érkezik, újra megnyitják az osztályokat. Máshol pedig ellenszegültek és kivárnak.

Ez utóbbi iskolák mire számíthatnak?

– Senki nem tud semmit, mi is csak találgatunk. Az is megtörténhet, hogy a minisztérium nem küldi le a fizetéseket, csak arra a létszámra, amelyet jóváhagyott.

DELI ANDOR: NEM ARATTUNK MINDENHOL EGYFORMÁN SIKEREKET

A gombosi, a zombori, a nemesmiliticsi, a doroszlói és a szilágyi általános iskolák tagozat-összevonásairól kikértük Deli Andor tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár véleményét is.

Derült égből villámcsapásként érte a szülőket, a diákokat és a tanárokat a hír, miszerint a zombori körzetekhez tartozó iskolák magyar osztályaiban egyes tagozatokat, a pedagógiai szabályok szerint, az igazgatók meghagyásával összevonnak. Villámcsapás ez a tartományi oktatásügyi titkárságnak is?

– Az oktatásügyi minisztériummal folytatott megbeszéléseinken sokkal komolyabb összevonásokról esett szó, az iskolaigazgatók is erre készültek. Ezek alapján Gomboson és Zomborban nem 3, hanem csak két tagozat maradt volna meg. Az a táblázat, melyet az iskolákhoz eljuttattak, s amelyen a titkárság jóváhagyása szerepel, kompromisszumos megállapodás eredménye. Nézze, mi augusztus 25-én kaptuk meg a minisztérium határozatát, akkor rukkolt elő a tagozatok számával. Az iskolák kérvényei a nemzeti tanácsok jóváhagyásával pedig még a nyár folyamán megérkeztek, viszont csak augusztus 25-én láttuk meg, hogy a mi jóváhagyásaink és az a tagozatszám, melyet Belgrádból pénzelni tudnak, ütközik egymással.

deli

Budiszaván sikerült 5 gyermekkel első osztályt nyitni. Mért nem működött Zomborban is a budiszavai modell?

– Nem arattunk mindenhol egyformán sikereket, településenként más és más volt a hajlandóság a tagozatok megnyitására. A zombori iskolaigazgatóság másként viszonyult a dolgokhoz, mint például az újvidéki.

Mi várható a következő napokban?

– A tárgyalásokat még nem rekesztettük be, van esély arra, hogy szétválasszák a kombináltként indult tagozatokat.

Elvegyi Ákos, a VMDK elnökségének tagja bírálattal élt a tartományi illetékesek felé, mondván „erkölcsi felelősséggel tartoznak a döntés továbbítása, annak hallgatólagos elfogadása miatt”.

– Nem szívesen kommentálom mások kijelentéseit. Ez is egy vélemény, más megközelítése a dolgoknak.