A XXI. század a tudás kora
Átadták a díjakat a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulátusa és az MNT által kiírt pályázat nyerteseinek
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Magyar Köztársaság szabadkai főkonzulátusa és a Magyar Nemzeti Tanács által kiírt pályázat ünnepi díjátadása csütörtökön zajlott le a szabadkai Városházán. A megnyitón először Korsós Tamás szabadkai magyar főkonzul szólt a közönséghez:
– Fejet kell hajtanunk elődeink előtt, akik a magyar és az egyetemes tudomány fejlődéséhez hozzájárultak. Abban bízunk, hogy fiatal kutatóink tehetsége a jövőben kamatozni fog, munkájuk pedig pozitívan alakítja majd a jövőképet. Pályázatunk célja az volt, hogy kibontsuk a fiatalságban rejlő erőt, és ezen keresztül hassunk az eljövendő korokra. Arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy legyenek nyitottak, toleránsak, fogékonyak a kultúrára, a tudás pedig presztízst jelentsen a számukra, ezért tanuljanak meg önállóan gondolkodni és következtetni – hallottuk a főkonzultól.
Dr. Várady Tibor, a rendezvény fővédnöke Memphisben tartott előadására emlékezett vissza, ottjártakor ugyanis felmerült az 1956-os forradalom, amely még Amerikában is az áldozatosság és a megbecsülés szimbólumává vált:
– Mindannyiunk kötelessége, hogy a forradalom vívmányai fenntartsuk, de ez válaszút elé állít bennünket: indulhatunk a szánalom felé, állandóan panaszkodva, vagy kereshetjük a megbecsülést. Az utóbbi '56 hagyományainak igazi folytatása, és akik részt vettek a pályázaton, a helyes úton haladnak – mondta a fővédnök.
A felszólalókhoz Dr. Zsoldos Ferenc, az MNT alelnöke is csatlakozott, aki a felzárkózásról is szólt:
– A nemzeti tanács az oktatást helyezte előtérbe, mert ezen a területen nagyok a lemaradások, sokkal rosszabbul állunk, mint a többségi nemzet. A tudás lehetősége viszont mindenki előtt nyitva áll, szorgalom és tehetség kérdése, hogy meddig jutunk. A XXI. század a tudás társadalma, errefelé fejlődik a világ, ezért fontos, hogy a fiatalok ne veszítsék el a lendületüket – emelte ki az alelnök.
A eseményt a Garden Quartet fellépése tette még ünnepélyesebbé.
A vajdasági magyar egyetemisták, főiskolások és középiskolások számára kiírt pályázatra jelentkezők feladata az volt, hogy munkájukban a társadalom- vagy természettudomány területén egy Vajdasághoz kötődő magyar tudóst vagy tudományos témát mutassanak be. Hatvanhét pályamű érkezett, amelyekről a következő összetételű bírálóbizottság döntött: dr. Gábrity Molnár Irén zsűrielnök, az Újvidéki Egyetem Közgazdasági Karának tanára, dr. Csányi Erzsébet, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékének tanára, dr. Dujmovics Ferenc, az Újvidéki Egyetem Orvosi Karának tanára, dr. Hózsa Éva, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának tanára, dr. Ódry Péter, a szabadkai Műszaki Szakfőiskola tanára, dr. Péics Hajnalka, az Újvidéki Egyetem Építőmérnöki Karának tanára, valamint mgr. Dudás Attila, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának tanársegédje. A pályázat díjazottjai pénz- és tárgyi jutalomban részesültek, továbbá okleveleket és könyveket kaptak. A díjazottak:
– az egyetemisták között film kategóriában a fődíjat a szabadkai Balog Anikó és a péterrévei Kulcsár Sarolta kapta, mindketten a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói;
– az egyetemisták között esszé kategóriában az első helyezést a szabadkai Beszédes Árpád (Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar) és a bácskertesi Guzsvány Szandra (Újvidéki Egyetem, Természettudományi Kar, matematika szak) érte el; a második a hajdújárási Lajkó Brigitta lett, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karának hallgatója; harmadik díjat hárman kaptak: Urbán Viola Szabadkáról és Lovra Éva Topolyáról, mindketten az Újvidéki Egyetem szabadkai Építőmérnöki Karának tanulói, valamint Gruber Enikő Adáról, az ELTE Történelemtudományi Karának PhD-hallgatója;
– a középiskolások között a film kategória legjobbja Bartuc Csilla, Vasas Géza és Solymosi Laura közös munkája lett, mindhárman az Óbecsei Gimnázium tanulói; második helyezést ért el a szenttamási Szabados Noémi a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumból; a harmadik díjat pedig Bata Szebasztián kapta Tóthfaluról, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont diákjaként;
– a középiskolások között esszé kategóriájában az első díj egyben a fődíj volt, és ezt a szabadkai Reéb Zsófia, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulója érdemelte ki; a második díjat a bácsföldvári Milinszky Hajnalka kapta, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képviseletében, valamint a bezdáni Neveda Orsolya, a szabadkai Egészségügyi Szakközépiskolából; harmadik díjat Lality Anita kapott Szabadkáról, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumból, valamint a zentai Kávai Zsuzsanna a Zentai Gimnáziumból; negyedik díjat négyen kaptak: Szalvai Ramóna Palicsról és Szarka Ákos Bácsfeketehegyről, mindketten a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjai, Simonyi Máté Bácskossuthfalváról, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumból, valamint Pilisi Rita, Kasza Karola és Lévai Dorottya, mindhárman palicsiak és a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tanulói.
A pályázatra beérkezett összes munka elolvasható az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének honlapján, a legjobb pályaművek pedig megjelennek a Forum Könyvkiadó Létünk című folyóiratában.