A kiválóak egyike
A magyarkanizsai Zmaj iskola is az ország legjobbjai között szerepel
Juhász Márta, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatója és Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester tegnap sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy az iskola köztársasági szintű elismerésben részesült: az ország 61 kiváló iskolái között szerepel.
Juhász Márta elmondta, hogy az iskola meghívást kapott az oktatási minisztériumtól a március 1-jén és 2-án tartott belgrádi tanácskozásra, melynek fő témája az eredményes oktatási, nevelési tapasztalatok kérdésköre volt. Értékes beszámolókat hallhattak az Európai Unió, a svájci nagykövetség, a Szlovén Köztársaság képviselőitől és Szerbia szakmai tekintélyeitől.
– Az elmúlt időszakban az oktatásügy is nagyon sok reformon ment keresztül. Az új oktatási politikák beépültek a mindennapi gyakorlatba, a lehetőségekhez mérten a legjobbakat próbáltuk kihozni belőlük. A konferencia célja a bevált tapasztalatok ismertetése volt, és az iskolák partnerkapcsolatainak bővítése. Alkalom nyílt arra is, hogy információkat szerezzünk az új európai programokról, valamint, hogy összehasonlíthassuk érvényben lévő oktatási stratégiánkat más országokéval. Az oktatási és tudományügyi minisztérium az oktatási és nevelési minőséget értékelő intézettel és a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve kiválasztott 61 olyan iskolát, amelyek legmagasabb szinten járultak hozzá tanulóik sikeres eredményeihez. A magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolát ezen a konferencián úgy mutatták be, mint egyikét a 61 kiváló iskolának. Ezzel az elismeréssel iskolánk a DILS-pályázatokban elsőbbségre tett szert, ami az intézményünk továbbfejlődésének eszköze lesz. Az elismerés eredménye egy változásokkal és kihívásokkal teli periódusnak, és meg kell erősítenie bennünket a hitünkben, hogy amit csinálunk, az jó, annak van értelme, mert a mi legnagyobb sikerünk a tanulóink sikere – mondta az igazgatónő.
A polgármester gratulált az iskola vezetőinek, tanítóinak, tanárainak és diákjainak az elért eredményhez.
M.M. Magyar Szó 2012.03.10.