Szabadság, szerelem a tanszéken
Közismert verseket és kijelentéseket, illetve a köztudat részévé sohasem vált vagy mára szinte elfeledett szövegeket hallhattak az Újvidéki Egyetem bölcsészkara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vendégei az immár hagyományos március 15-i ünnepségén. Dr. Láncz Irén tanszékvezető köszöntőbeszédében az 1848-as forradalom jelkép voltát hangsúlyozta, mely „jelképe a szabadságnak, az egyetértésnek, az egységnek, a hitnek, a bátorságnak, és üzenetet is hordoz, mert ma is van tennivalónk”. „Ezen az ünnepen arra emlékezünk, amit akkor tettek, mondtak és leírtak. Azokra emlékezünk, akik mertek mást akarni, akik tizenkét egyszerű mondattal megfogalmazták azt, amit egy egész nemzet akart” – mondta a tanszékvezető.
A tanszék elsőéves hallgatóinak ünnepi programjáról annak összeállítója, dr. Utasi Csilla elmondta, az idén a személyes megszólalásmód kapott központi szerepet. A műsorban a nemzeti programirodalom és az öncélú, tiszta romantikus költészet vitája idéződött meg, de három, az eszmény és a valóság egyensúlyának lehetőségét, önreflexióját kifejező kortárs vers is helyet kapott.
A műsort Sóti Julianna csodálatos éneke zárta.