Vegyes házasság, kétnyelvű gyermek

Avagy mit nyer, illetve mit nem veszít a kétnyelvű gyermek, ha magyar osztályba jár

Soknemzetiségű, -nyelvű, -kultúrájú, -vallású vajdasági közösségünk évszázadok óta büszkeségünk, kihívásunk és nehézségünk is egyben. Ennek az együtt és egymás mellettiségnek természetes, kikerülhetetlen velejárója a vegyes házasság. A vegyes házasság, amely sok esetben nem nyelv, vallás és kultúra feladója, valamely másik kultúra alárendelője, hanem több nyelv, vallás és kultúra egymás mellettiségének természetes ápolója. Sokszor jelentette a vegyes házasság éppen a kisebbségi nyelv és kultúra feladását, elsorvasztását. Olyannak a megélését, ami teher, fölösleges, régimódi. Azután felnőttek generációk a két világégés között és után, akik dühösen és sajnálkozva beszélnek arról, hogy anyanyelvük a német, a magyar vagy valamely más kisebbségi nyelv, és hogy sajnos soha senki nem használta ezt a nyelvet a családban, nem volt kívánatos így beszélni, és nem is ismerik ezen nyelv szépségét, gazdagságát. Szégyellik magukat. Magyarázkodnak. A korra hivatkoznak, ami ezt nem tekintette kívánatosnak, a családra, aki ezt nem tekintette értéknek. A nyolcvanas években nem egy család német rokonsága után kutatott a levéltárakban, anyakönyvi hivatalokban, ami alapján elindíthatta a német állampolgárság megszerzését. A kilencvenes évek második felében a horvát ősök értékelődtek fel. Ma mindenki magyar családtagok után kutat a magyar állampolgárság megszerzése céljából.

Sok keserűség merül fel, különösen, ha a nyelv, a kultúra már idegen, elhanyagolt. Hiányérzet keltődik. Hol van ez a része a személyiségemnek? Ki az oka, hogy szegényebb vagyok egy nyelvvel, egy kultúrával? Szegényebb vagyok akkor, amikor a XXI. században éppen ezt tekintjük az egyik legnagyobb értéknek. Jól van ez így. Jól van az, hogy ismét reneszánszát éljük a többnyelvűségnek, a kultúrák iránti nyitottságnak, azok megismerésének, megélésének, megtapasztalásának. A mai modern példakép a három nyelven író, olvasó, kommunikáló ember. Ebbe az irányba hatnak a társadalmi nyomások. Környezetnyelvre (szerbre, magyarra), angolórára, németórára járatjuk gyermekeinket.

(Vajdaság 16 önkormányzata területén van szerb mint környezetnyelv-foglalkozás az óvodákban, 8 önkormányzat területén pedig magyar mint környezetnyelv foglalkozás heti rendszerességgel, kimondottan a szülők igénye alapján. Szabadkán ezeknek az igényeknek évek óta nem tud az óvoda maradéktalanul eleget tenni.) A többnyelvű közösségekben elindultak azok a szülők által mozgatott kezdeményezések, hogy a magyar mint környezetnyelv térjen vissza az iskolai oktatásba, és ne csak fakultatív alapon, hanem a kötelezően választható tantárgyak rendszerében. Magyar szülők követelik jogosan a szerb nyelv hatékony oktatását iskoláinkban. 2000 után induló és erősödő folyamatok ezek. Fontos őket felismerni, támogatni, erősíteni. Erősíteni azon természetes igényünket, hogy izgalmas dolog megismerni magunkat, múltunkat, környezetünket, egymást. Fontos felismerni, hogy egyre több közösségben irányadó lett a hozzáadó kétnyelvűségi helyzet, ahol a használatban lévő nyelveket, kultúrákat nem rangsorolják, hanem egyformán fontosnak ítélik meg.

Talán ezek a folyamatok játszottak közre abban is, hogy a mai vegyes házasságokban természetesebb módon kezelődik a sokszínűség, többnyelvűség. Egyre öntudatosabban vállalják, képviselik nyelvüket, kultúrájukat, vallásukat a nemzeti kisebbségekhez tartozó anyukák, apukák. Már nem kevesebb, értéktelenebb, már nem teher a másság, hanem értékként jelentkezik. Egyre több a vegyes házasságokban élő kétnyelvű kisgyermek, aki gyönyörűen, minden nyelvkeverés nélkül használja édesanyja vagy édesapja nyelvét. Izgalmas élmény látni, hogy ezek a kisgyerekek minden nehézség nélkül képesek a nyelv tökéletes váltására attól függően, hogy anyjukhoz vagy apjukhoz szólnak. Egyetlen és biztos módszerrel érhető ez el. Ha a nyelveket nem vegyes felvágottként, keverve beszéljük. A szülők, nagyszülők mindegyike a saját anyanyelvén kell hogy forduljon, szóljon a gyermekhez. Nem váltogatva a nyelvet. Nem egyik mondatot, szót az egyik, másik mondatot, szót a másik nyelven. Ha a gyermek nyelvisége egy adott személyhez kötött, és vele csak és kizárólag az anya vagy apa anyanyelvén kommunikál, akkor tiszta és párhuzamos nyelvi tudással és kommunikációs készséggel fog felvérteződni.

A kétnyelvű gyermek magabiztos, önálló, sokszor azt éli meg, hogy közvetítő, fordító a közösségben, ahol él. Ez érzékenyebbé, nyitottabbá teszi.

Konfliktus forrássá akkor válik, válhat a többnyelvűség, amikor el kell dönteni melyik nyelv legyen a gyermek iskoláztatásának nyelve. Érvek és ellenérvek feszülhetnek egymásnak.

Abban szeretnék segíteni, hogy jól mérlegelhessenek akkor, amikor gyermekük iskoláztatásának nyelvéről döntenek.

Ahhoz, hogy gyermekünk nagyjából egyforma szintre fejleszthesse mindkét nyelv tudását, az kell, hogy nagyjából egyenlő nyelvi hatásnak legyen kitéve mindkét nyelv. Amennyiben az egyik nyelv használata, esetünkben legyen ez a magyar, csak a családra és a szűk környezetre korlátozódik, úgy az elsorvad, felszínessé válik. Már nem fogja a gyermek a gondolkodás eszközeként használni.

Amennyiben a kétnyelvű gyermek magyar iskolába indul, úgy folyamatos magyar nyelvi hatásnak lesz kitéve az iskolában és otthon az adott szülővel való kapcsolattartásban. Ezzel párhuzamosan környezetünk szerb nyelvi túlsúlyából adódóan, ami körbevesz bennünket az utcán, a hétköznapokban, a médián keresztül ért ingerekben, a család nem magyar nyelvű tagjaival való intenzív kommunikációban, kiegyenlítődik a hatás. Ennek következtében mindkét nyelv esetében kognitív nyelvi kompetencia alakul ki, és mindkét nyelven jól kommunikáló un. kétnyelvű ember fejlődik.

A nyelvi kompetencián, tudáson túl a magyar kultúrát, történelmet is akkor lehet átadni a gyermeknek különösebb megerőltetés nélkül, ha a magyar nyelvű közoktatásba kapcsoljuk be. Tanmenetünk a szerb tantervek alapján épül fel, ebből kifolyólag a délszláv és szerb történelem és kultúra szerves része a magyar tantervnek, tankönyveknek is. Magyar vonatkozású tartalmakkal a résztantervek rendelkeznek. Nemzeti történelmet és magyarságunkat, identitásunkat meghatározó kiegészítések ezek. Amennyiben a kétnyelvű kisgyermek szerb tagozatba jár, úgy a magyar kultúrát és történelmet taglaló fejezetek nem lesznek elérhetők számára. A két kultúra és történelem párhuzamos megismerésének nagyobb esélyét ugyancsak a magyar nyelvű közoktatás biztosítja.

A magyar közoktatással biztosítható, hogy a vegyes házasságokból született kétnyelvű gyermek mindkét szülője nyelvét megőrizze, és azt magas színvonalon művelhesse. Mindkét kultúrát és történelmet párhuzamosan megismerhesse, és identitása kiteljesedhessen. Több nyelven beszélő, magabiztos polgárává válhassék közösségünknek.

Joó Horti Lívia, pszichológus