Stabilizálni az értelmiségi réteget

Karrierkövetésre és elhelyezkedést segítő programra készül az MNT – Az Európa Kollégium eszmeiségének a kialakításán is dolgoznak majd

Félidejéhez érkezett a jelenlegi összetételű Magyar Nemzeti Tanács megbízatási időszaka. Az elmúlt két év tapasztalatairól és az előttük álló esztendők terveiről beszélgettünk dr. Lengyel Lászlóval, az MNT felsőoktatási tanácsosával.

– Az elképzelésünk az volt, hogy a felsőoktatásban való részvételt a térségünkben magasabb szintre emeljük. Az a célunk, hogy a fiatalok megpróbáljanak abban gondolkodni, hogy mind nagyobb számban értelmiségi pályára lépjenek, hiszen ez az a réteg, amelyet a leginkább megtizedeltek az elmúlt évtizedek történései – mondta Lengyel László.

Hogy ne koordinálatlan tevékenységek halmazával érjék ezt el, az MNT számos programot dolgozott ki az elképzelések megvalósítására, például az ösztöndíjrendszert, a demonstrátori programot, a felvételi felkészítő portált, a szerb nyelvi felzárkóztató képzést, s mindezt megelőzte az oktatásfejlesztési stratégia szövegezése. A célt és az ahhoz vezető operatív tevékenységek rendszerét ugyanis stratégiában fogalmazta meg az MNT. E mentén rajzolódtak ki azok a cselekvéssorozatok, amelyek az elmúlt időszakot jellemzik.

– Felkészítünk a felvételire, szerb nyelvi képzést szervezünk, tehát igyekszünk önbizalmat adni ahhoz, hogy a fiatalok itt tanuljanak tovább. Igyekszünk a szerb nyelvtől való félelmet, ellenérzést kioltani. Lassan kezd kialakulni az a gondolkodás, hogy itt helyezhetjük magunkat olyan helyzetbe, amelyben kihasználhatjuk az európai irányvonalakat, előnybe kerülhetünk azzal, hogy magyarországi kapcsolatokkal is rendelkezünk, de tudunk szerbül, ismerjük az itteni mentalitást, és mindemellett még jól képzettek is vagyunk – mondta a tanácsos.

– Megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot az itteni térség hosszú távú fenntarthatóságáért felelős, vezető cégekkel, hogy a legjobb hallgatóinkat a legjobb vállalatoknak ajánljuk. Jelenleg tehát a karrierkövetést és az elhelyezkedést segítő programon dolgozunk. Emellett azon is ügyködünk, hogy a Konnektor honlapot kiterjesszük a Magyarországon és Európában tanuló diákokkal, az ottani tanárokkal és kutatókkal való kapcsolatfelvételre. Ez diákcseréket, tanárcseréket, szakmai együttműködéseket eredményezhet. Ha valaki úgy gondolja, hogy hazajön, annak lesznek itt kapcsolatai, és fordítva. Nem zárkózhatunk be. Azt is meg kell vizsgálni, hogy mi teszi érdekeltté mindkét felet a folyamatos együttműködésre. Meg kell találni azokat a fórumokat, témaköröket, intézményi lehetőségeket, menedzsmentet, amely ezt fenntarthatóvá teszi.

S ami még egyelőre teljes egészében a jövő: az újvidéki Európa Kollégium programjának az eszmei kialakítása.

– A cél, hogy amikor megnyitja kapuit, olyan tartalmat adjunk, amely azokat a képességeket fejleszti, amelyek hiánya a leginkább gátolja az itteni fiatalság elhelyezkedését. Ez azt jelenti, hogy amikor jártuk a cégeket, akikkel együttműködési szerződéseket kötünk, akkor ezek képviselői többnyire azt mondták, hogy nem a diákok szakmai képzettségével van a gond, hanem azzal, hogy például nem tudják, miként kell az idejüket és az energiáikat beosztani, alapvető diplomáciai ismeretekre is szükségük lenne, hogy tudják, hogyan kell kezet fogni, mikor kell az ügyfél szemébe nézni... A kollégiumban ilyen kompetenciák fejlesztésére irányuló műhelymunkák, képzések, szabadidős programok is lesznek, hogy a hallgatók szert tegyenek azokra a kompetenciákra, amelyek fontosak a munkaerő-piacra való bejutáshoz. Nagyon fontosnak tartjuk ugyanis, hogy az értelmiségi réteget stabilizáljuk – hallottuk Lengyel Lászlótól.

Amennyiben számszerűsíteni akarjuk az MNT felsőoktatási programjaiban elért eredményeket, elmondhatjuk, hogy az MNT 470 elsőéveseknek járó ösztöndíjat és 101 demonstrátori ösztöndíjat osztott ki az előző tanévben, a felvételi felkészítő portált tavaly 280-an látogatták, s a honlaplátogatók száma az idén is ehhez közelít. Tavaly a szerb nyelvi felzárkóztató képzést csak az elsős ösztöndíjasoknak szervezték meg, az idén nyáron azonban a négyéves szakokon tanuló harmadikos középiskolásoknak is szerveznek ilyen képzést, amely iránt ezidáig 51-en érdeklődtek.

 

Tápai Renáta, Magyar Szó 2012. június 09-én