Szabadka: Megvan az igény a harmadik gimnáziumi osztály megnyitására

A szabadkai Svetozar Marković gimnáziumban megvan az igény a harmadik magyar osztály megnyitására, a minisztérium azonban felülbírálva a korábbi jóváhagyását, törölte a pályázatból a harmadik tagozatot. A Magyar Nemzeti Tanács tiltakozó levelet írt az oktatási minisztériumnak.
Joó Horti Lívia (a képen), a Magyar Nemzeti Tanács oktatási bizottságának az elnöke a Szabadkai Rádiónak elmondta, hogy az oktatási stratégia alapján szeretnék növelni a gimnáziumba iratkozók számát, s lenne is diák, mivel egyre kevesebben választják a magyarországi továbbtanulást. A gimnázium sajtóhírek szerint arra hivatkozik, hogy nem lenne elegendő tanterem, az MNT viszont úgy véli, hogy korábban sem voltak ilyen gondok, s akkor több tagozat is volt az említett gimnáziumban.