Tanuljunk anyanyelvünkön!

Az őszre elsőbe induló militicsi gyerekek az ajándékozókkal

Az őszre elsőbe induló militicsi gyerekek az ajándékozókkal

A magyarországi Rákóczi Szövetség a Felvidéken évek óta megszervezi beiskolázási programját, amelynek célja, hogy minél több szülőt meggyőzzön arról, hogy a magyar oktatás mellett tegyék le a voksukat.

Első alkalom, hogy idén Vajdaság is kiemelt figyelmet kap, és a Rákóczi Szövetség bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Tanács Vackor iskolába indul, én is... című beiskolázási programjába, és 350 tanszercsomagot ajánlott fel a szórványban első osztályba induló kisdiákok számára.

Április 23-án a Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács képviselői Nyugat-Bácska három településén osztottak ki csomagokat. Nemesmiliticsen szülői értekezlet keretében kapta meg az öt, Kupuszinán és Bezdánban alkalmi műsor adott keretet a tizenkét, illetve a tizenhárom leendő kisiskolás megajándékozásának.

Szakács Csaba, Zombor város tanácsának kisebbségi kérdésekkel megbízott tanácsnoka elmondta, örvendetes hogy a szülők felismerték, hogy gyerekük hosszú távú érdekeit is az szolgálja, ha anyanyelvén tanulhat.

Pribilla Attila, Zombor város művelődési ügyekkel megbízott segédpolgármestere kifejtette, nem mindenhol olyan szerencsés a helyzet, mint Kupuszinán, ahol szinte evidens, hogy anyanyelvén fog tanulni a gyerek, de még a vegyes házasságok többségében is a magyar nyelvű oktatás mellett döntenek a szülők. Nemesmiliticsen viszonylag kis létszámú első osztály indul szeptembertől, ami az oktatás színvonalát illetően nem hátrány.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára a csomag eszmei és tárgyi tartalmáról szólt. A tanszerek mellett található benne egy, a szülőhöz szóló levél, amelyben megfogalmaztak egy érvrendszert arról, miért jó anyanyelven, magyarul tanulnia a gyermeknek, és mindez hogyan segítheti később az idegen nyelv tanulását.

Joó Horti Lívia, MNT Közoktatási Bizottságának elnöke és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke adta át ünnepélyesen a csomagot a leendő tanulóknak. Elhangzott, érdeke minden szülőnek, hogy gyereke olyan iskolába járjon, ahol azt a nyelvet tanítják, amely nyelven Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján is beszélnek. A szövetség szeretné ezt a Kárpát-medencei egységet létrehozni. Évente szerveznek táborokat határon túli magyar kisiskolások részére. A mostani ajándékozási gesztust szeptemberben a beiratkozott elsősök 10 ezer forintos egyszeri támogatása követi.

Fekete J. József