Konfliktuskezelő terv a horgosi iskola gondjainak enyhítésére
Meg kell nevezni az iskolai és iskolán kívüli rendbontások kezdeményezőit, az iskola tanulóinak biztonsága érdekében pedig mielőbb hatékony pedellusi szolgálatot kell bevezetni – fogalmazódott meg a horgosi Október 10. Általános Iskolában előállt helyzet kapcsán a magyarkanizsai önkormányzat küldöttségének és a Magyar Nemzeti Tanács képviselőinek a megbeszélésén. A szakmailag megalapozott konfliktuskezelő, illetve cselekvési terv előirányzói szerint fontos „a pedagógiai munka hatékonyságának növelése az óvodai tagozatokban, valamint újabb roma asszisztensek alkalmazása az iskolában”.
A magyarkanizsai önkormányzat tegnap kiadott közleménye szerint a találkozó központi témája a szóban forgó iskolában „előállt helyzet áttekintése, a roma tanulók felzárkóztatásának kérdésköre és a gondok enyhítését célzó megoldási javaslatok számba vétele volt”. A találkozó során a magyarkanizsai önkormányzat küldöttsége – Nyilas Mihály polgármester,dr. Bimbó Mihály alpolgármester,dr. Lepeš Josip polgármesteri tanácsnok ésTakács József községi képviselő, a horgosi helyi közösség elnöke– ismertette az MNT vezetőségével – dr. Korhecz Tamás elnökkel ésSoós Mihály oktatási ügyekkel megbízott hivatalnokkal– a 2008 óta foganatosított önkormányzati intézkedések sorát és az eddig elért eredményeket (felzárkóztató tagozat nyílt, napközis tagozat működik, roma asszisztenst alkalmaztak és térfigyelő kamerákat szereltek fel).
„Az önkormányzat feladata a helyi szociális juttatások rendszerének módosítása oly módon, hogy az erőteljesen motiválja a rendszeres iskolalátogatást és a viselkedési szabályok betartását. Az iskolai rendbontások és az oktatáshoz kötődő szülői mulasztások rendszeres és naprakész nyilvántartása viszont azért fontos, hogy az illetékes szervek a lehető legrövidebb időn belül reagálhassanak. A közbiztonság érdekében nyomatékosan hangsúlyozták a rendőri jelenlét szükségességét, elsősorban az incidensek megelőzése érdekében” – olvasható a közleményben.
A közlemény szerint a magyarkanizsai önkormányzat felvállalta a megfelelő hatáskörrel rendelkező szolgálatok bekapcsolását egy helyi, szakmailag megalapozott cselekvési terv kidolgozásába.