Kovács Magdaléna

Kovács Magdaléna 1958-ban, Zentán született, Törökkanizsán él. A vegyészeti technikumot szülővárosában végezte 1977-ben. Több éven át laboratóriumi technikusként és kereskedelmi referensként dolgozott. 2008-tól művelődéssel, sportal és tájékoztatással megbizott községi tanácstag.

Több térségfejlesztési és határmenti regionális együttműködésről szóló tanácskozás résztvevője.A törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke 2008. februárjától. Megálmodója és főszervezője az Észak-bánáti néptánctalálkozónak, amelyet első alkolommal 2009. április 24-én, Szent György napján tartottak meg Törökkanizsán. A néptánctalálkozó fő témája a nemzetek közötti párbeszét, a határmenti régió magyar, szerb, román és roma néptánsegyütteseinek találkozója.

Főszervezője nemzeti ünnepünkenk, a Szent István-napi ünnepségnek, melyet első alkalommal 2008. augusztusában tartottak meg Törökkanizsán. Ezen kívül számos olyan rendezvény megszervezése fűződik nevéhez, amelyek nagyban hozzájárúltak a törökkanizsai magyarság önazonosságának megőrzéséhez.