A nyelvhasználat mérföldköve
Megjelent Orosz János jogi és közigazgatási szótára
Orosz János magyar–szerb, szerb–magyar jogi és közigazgatási szótárát mutatták be szerdán a Magyar Szó székházának tanácstermében. A szótár kiadását a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.
Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke úgy fogalmazott, ünnepnek számít ez a nap, melyen egy kivételes szellemi teljesítményt teszünk közkinccsé.
– E szakszótár egy egyedülálló kiadványnak számít, a történelemben még soha nem volt egy ilyen jellegű kiadvány forgalomban. Reményeink szerint megerősíti majd azt a folyamatot, melyen az MNT már hosszabb ideje dolgozik, s a magyar nyelv elnyerheti méltó helyét a hivatalos nyelvhasználatban – fogalmazott Korhecz.
Dr. Várady Tibor, jogász-akadémikus a pünkösdi csoda példáját említette, amikor is mindenki számára érthető nyelven hallották a csodában érintettek a különféle nyelveket. Mint mondta, egy ilyen csodára ad lehetőséget e szótár is, mely bizonyítja: lehetséges a többnyelvűség.
Németh Ferenc, a Forum Könyvkiadó igazgatója a nyelvi korpusz állandó jellegű változására hívta fel a hallgatóság figyelmét, mely igencsak fontossá teszi az eligazodáshoz a szótárak használatát.
A szótár méltatásán, többek között, jelen volt Nikowitz Oszkár belgrádi magyar nagykövet, Szentgyörgyi Klára, a nagykövetség kulturális attaséja, Deli Andor tartományi jogalkotási, közigazgatási és kisebbségügyi titkár, Beretka Katinka, az MNT hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsosa, Miklós Csaba ügyvéd, Orosz Attila bácskai református esperes, Bordás Győző, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója és Varjú Márta, lapunk főszerkesztője is.