A változásokat nekünk kell követelnünk

Interjú a Magyar Nyelv Hivatalos Használatáért Díj két díjazottjával, Horváth Istvánnal és Nikola Perušićyal

A Magyar Nemzeti Tanács múlt héten a kisebbségek világnapja alkalmából első ízben adta át a Magyar Nyelv Hivatalos Használatáért díjakat Horváth Istvánnak és Nikola Perušićnak. A díjat a nyelvhasználati bizottság hozta létre április 20-ai határozatával, és arra vállalt kötelezettséget, hogy a jövőben minden évben díjazni fogja azt a két személyt, akik tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a magyar nyelv hivatalos használatának gyakorlatához, és így példaképül állíthatók a közösség elé. A díjazottak egyikét a magyar közösség soraiból, a másikat pedig másik nemzeti közösség sorából választják.

HORVÁTH ISTVÁN: CSAPATMUNKA VOLT

Horváth István jogász életműdíjat kapott. A hatvanas évek végén a volt bíró Szabadkán, Topolyán, Zentán, Magyarkanizsán szervezte meg munkatársaival a magyar nyelvű igazságszolgáltatást.

• A hatvanas évek végéhez viszonyítva hol tart ma a magyar hivatalos nyelv használata?

– Enyhe visszaesést tapasztalok. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, talán káderhiány, de úgy gondolom, hogy ezért mi, ügyvédek is hibásak vagyunk. Ha magyarul adjuk be keresetünket a bírósághoz, akkor később kerülnek tárgyalásra az ügyek, mert kevés magyarul tudó bíró van. Ennek alapján kénytelenek voltunk kicsit megalkuvóknak lenni, hiszen az ügyfélnek az a célja, hogy minél előbb tárgyalják meg keresetét. Abban az időben a kerületi bíróságon a kerületi bírák fele magyar nemzetiségű volt, a másik fele

Horváth István: Nagyon nehéz volt az indulás (Molnár Edvárd felvételei)

szerb és horvát nemzetiségű, és biztosítva volt a káderképzés. Ma már nincs betekintésem a vonatkozó számadatokba. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Tanács szemináriumai nagy jelentőséggel bírnak a jogászoknak, ugyanis általuk jobban megismerhetik a magyar szakkifejezéseket.

• Mekkora munkával járt megszervezni a magyar igazságszolgáltatást?

– A nulláról kezdtük. Nagyon nehéz volt az indulás, hiszen mindannyian szerbhorvátul végeztük az egyetemet, jómagam például Belgrádban. Nagyon kevés magyar szakkifejezést ismertünk. Amikor az igazságügyi minisztériumtól és a legfelsőbb bíróságtól megkaptam a feladatot, hogy Szabadka kerületi bíróságának területén szervezzem meg a kétnyelvűséget, első utam a zentai levéltárba vezetett. Ott egy ismerősömtől ítéleteket kaptam, úgy polgárit, mint büntetőt, és ami a leglényegesebb, sok hagyatéki végzés került a kezembe. Ezeket a hagyatéki végzéseket szétküldtük a kerületi bíróságoknak, amelyek alapján a bíróságok először a hagyatéki eljárásokban használták a magyar nyelvet. A későbbiek folyamán megtettünk mindent, hogy a büntető és polgári eljárásokból is megszerezzük a szükséges szakkifejezéseket. Ebben a munkában óriási segítséget nyújtottak azok az ügyvéd kollégák, akiknek voltak régi magyar jogtudománnyal foglalkozó könyveik. Megemlíteném dr. Józsa Lajost, akinek egy hatalmas magánkönyvtára volt, amelyet minden további nélkül a bíróság rendelkezésére bocsátott. Már büntetőeljárási ügyeken is dolgoztunk, amikor 1973-ban, az akkori jugoszláv igazságügyi minisztérium küldötteként Magyarországon vendégeskedtem az igazságügyi minisztériumban, ahol könyvcsomagot és iratmintákat kaptunk. Ugyanakkor sok kolléga Magyarországon is beiratkozott az egyetemekre, és elvégezték a jogi kart. Mindennek a megszervezése csapatmunka volt. A községi bíróságon az elnöknek kellett megszervezni a kétnyelvű igazságszolgáltatást. Érdekes, hogy míg Szabadkán gond nélkül sikerült megszerveznem a magyar nyelvű igazságszolgáltatást, Zentán ellenállásba ütköztem. Ezt a törvény erejével sikerült megoldanom.

NIKOLA PERUŠIĆ: A JÓ SZÁNDÉKTÓL FÜGG

Nikola Perušićszabadkai újságíró és fordító 2001–2002-ben az észak-bácskai panasziroda vezetőjeként síkra szállt a magyar és horvát nyelvű ügyintézésért, 2003–2004-ben pedig a szabadkai önkormányzat protokollszolgálatának alkalmazottjaként az értesítések és közlemények három nyelven – magyarul, horvátul és szerbül – történő megjelenéséért.

Nikola Perušić: Időnként újabb és újabb akciókat kell szerveznünk

• Tíz év alatt, hogyan változott a horvát és a magyar nyelv mint hivatalos nyelv használatának helyzete?

– Nagyon örülök, hogy Szabadkán helyükre kerültek azok a háromnyelvű táblák, amelyek eleget tesznek a hivatalos nyelvhasználatról szóló jogszabálynak, azonban kétségeim támadnak afelől, hogy minden alkalmazott tiszteletben is tartja a törvényt. Időnként újabb és újabb akciókat kell szerveznünk, hiszen csak terepről kaphatjuk meg azokat az információkat, hogy hol milyen problémába ütköznek a polgárok, és csak ezután tudunk azzal foglalkozni, miként lehetne orvosolni ezeket a problémákat. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok helyen csak a jó szándéktól függ az egész. Néhány évvel ezelőtt egy szabadkai hivatalos szerv új programokat vásárolt a számítógépekre, és bár korábban becsületesen dolgoztak, szerbül, horvátul és magyarul is készítettek meghívókat, az új program használata után a magyar nyelvű meghívókat is cirill írásmóddal nyomtatták ki. Ez igen abszurd helyzet volt. Szerencsére a többségi nemzet részéről is több olyan ismerősöm van, aki osztotta a véleményemet, és segítettek abban, hogy az ilyen esetek megszűnjenek. A szabadkaiak nagy része – úgy tűnik – jó szándékkal tekint a kérdésre, de nekünk kell rámutatni, hogy mi az, amiben segíteni tudnánk munkájuk minőségesebb elvégzésében. Ebben nagy segítséget nyújt a nyelvhasználati bizottság, továbbá a magyar nyelvű szakemberek is sokat segíthetnek, hogy mik a célok, és milyen eszközök állnak rendelkezésünkre. Munkámban például nagyon sokat segítettek az ifjabb dr. Korhecz Tamás által szervezett szakmai tanácskozások, amelyekből megfelelő alapot meríthettem panaszbiztosi tevékenységeimhez.

• Milyen nehézségekkel járt panaszbiztosi munkája?

– Különösebb ellenállásba nem ütköztem, bár ért néhány érdekes reakció és kritika egy-két párttól és szélsőségesen gondolkodó személytől. Örülök, hogy mára megváltoztak a dolgok, és azok, akik tíz évvel ezelőtt kritikával illettek, ma haladó európai opciót alkotnak. Tapasztalataim szerint, ha mi nem figyelünk oda, akkor más sem fog odafigyelni, más szóval a változásokat nekünk kell követelnünk.

Diósi Árpád