Egy aláírás hiányzik

Idén nem folytatódott a magyar nyelven történő pedagógusi alkalmassági vizsga gyakorlata – A Magyar Nemzeti Tanács kérelemmel fordult a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz

image

Az elmúlt napokban többen is tettek pedagógusi alkalmassági vizsgát a foglalkoztatásügyi szolgálat kirendeltségeiben, és több pedagógus is jelezte nekünk, hogy sem magyar teszteket, sem magyar pszichológust nem kaptak a szóbeli részhez. Bár a korábbi tesztekhez képest – amikor a teszt főleg a szerb anyanyelvűek számára ismert kulturális és szociális kérdéseket tartalmazta, és ezeket a feladatokat megoldani azoknak is nehéz volt, akik egyébként jól beszélik a nyelvet – érezhető a könnyítés (intelligenciateszt volt, ahol alakzatok felismerése, szinonimák és ellentétes jelentésű szavak felismerése volt a feladat, majd személyiségteszt is volt, ahol a vizsgázónak meg kellett jelölnie, hogy a különböző leírások, állítások közül mi és mennyire jellemző rá). A vizsgázóknak ez alkalommal megengedték azt is, hogy a feladatokat a szerbül jobban tudók lefordíthassák a kevésbé tudóknak, valamint arra is felhívták a figyelmet, hogy a vizsgázók, noha ilyen rubrika nincs is, mégis írják rá az adatlapra, hogy magyar anyanyelvűek, hogy a tesztek kiértékelésénél ezt is figyelembe vehessék, és azt mondták, hogy szükség esetén behívnak egy fordítót a szóbeli vizsgázáskor.

A Magyar Nemzeti Tanács már egy ideje foglalkozik a probléma megoldásával. Beretka Katinka, a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsosa a következőket osztotta meg velünk, amikor a pedagógusoktól hallottak után felkerestük:

– A Magyar Nemzeti Tanács (MNT), Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és Nemi Egyenlőségi Titkárság (Tartományi Titkárság) és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat háromoldalú megállapodást kötött 2012. április 23-án az oktatási foglalkoztatottak magyar nyelvű pszichofizikai alkalmassági tesztelésének bevezetéséről a Vajdaságban. E megállapodás mentén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat három vajdasági kirendeltségében 2012. október 13-a és december 3-a között 64 tesztelést folytattak le magyar nyelven az MNT-vel szerződéses jogviszonyban álló magyar nyelvű pszichológusok. A tesztelés menetét jóváhagyta a Szerbiai Pszichológusok Társasága, melynek értelmében a szerb nemzetiségűek és anyanyelvűek számára érthető és világos szociokulturális jellegű kérdéseket nemverbális intelligencia, illetve személyiségi teszttel, valamint egy szóbeli interjúval helyettesítették. Az első olvasatra jól működő rendszert teljes egészében a Magyar Nemzeti Tanács pénzelte, illetve magára vállalta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és a magyar nyelvű pszichológusok közötti koordinátor szerepét. Habár az alkalmazott pszichológiai mérőeszközök nem a szerb nyelvű tesztelés során használt eszközök magyar nyelvű megfelelői, a Szerbiai Pszichológiai Társaság mint az egyetlen illetékes független szakmai szervezet jóváhagyását élvezik. Ez különösen annak ismeretében fontos, hogy a szerb nyelvű személyiségi tesztet, mint az a tesztelések során kiderült, nem kell szabványosítani a vajdasági magyar nemzeti közösségre, csupán elegendő annak magyar nyelvű fordítása.

Mindezek tükrében a Magyar Nemzeti Tanács joggal várta el, különösen, hogy folyamatos kapcsolatot tartott fenn mind a Tartományi Titkárság mind a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat illetékeseivel, hogy a fenti jó gyakorlat 2013-ban is folytatódni fog. A magyar nyelvű tesztelés költségeinek finanszírozását, szervezésének kötelezettségét a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnak kellett volna átvennie 2013-ban, ez azonban elmaradt.

A Magyar Nemzeti Tanács először 2013. január 16-án fordult kérelemmel a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz a megállapodás meghosszabbításáról, miután megbizonyosodott róla, hogy a Szolgálat nem kívánja önállóan sem szervezni, sem pénzelni a fentiekben ismertetett eljárást. A Tartományi Titkársággal folytatott megbeszéléseket követően, miután a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattól nem érkezett válasz, az MNT és a Tartományi Titkárság aláírtak egy új megállapodást, amelyet február 20-án juttattak el a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálathoz. Az új megállapodás továbbiakban is hasonló feltételek mellett rendezi a magyar nyelvű tesztelés lehetőségét, azzal az újítással, hogy a költségvetési év végén automatikusan meghosszabbodik az érvényessége, ha a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, az idei évi tapasztalatokhoz hasonlóan, nem oldja meg a fennálló problémákat. Ily módon szeretné az MNT elkerülni, hogy bárkit megfosszanak az anyanyelv-használati jogától a munkába állás alkalmával.

Habár előfordult, hogy magyar anyanyelvűek mégis inkább a szerb nyelvű tesztelést választották, az MNT úgy véli, hogy a foglalkoztatás egyenlő feltételei megkövetelik, hogy az illetékes szervek gondoskodjanak ezen egyenlő feltételek biztosításáról. Jelenleg sem szakmai, sem pénzügyi korlátok nem akadályozzák a magyar nyelvű pszichofizikai tesztelést, csak hiányzik a megfelelő jogi alap, azaz a megállapodás, mely a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat aláírására vár – nyilatkozta Beretka Katinka.

Tápai Renáta