Az Ifjúsági Bizottság 2012. évi beszámolója
Ifjúsági Bizottság beszámoló 2012-ből
Ifjúsági Bizottság beszámoló 2012-ből
Ülések megszervezése
2012-ben 7 ülést szervezett az MNT Közigazgatási Hivatala. Ebből két ülés betegség vagy egyéb elfoglaltság miatt elmaradt.
2012-ben az Ifjúsági Bizottság módosította az Ügyrendjét (2012. március 5., MNT-I/34/Z/12/1 záradékszám alatt), így a Bizottságnak lehetősége volt már az elektronikus szavazások megtartására is, amely lehetőséggel a Bizottság kétszer élt.
A KH az ülések előkészítése mellett (meghívók kiküldése, reprezentációs anyagok előkészítése, ülés anyagainak fénymásolása) segített az ülés napirendi pontjaihoz tartozó anyagok előkészítésében is, valamint az ülések megtartását követően mindkét esetben a hivatalnok jegyzőkönyvet készített.
Az üléseket követően sajtónyilatkozat készült, amelyeket szintén a KH készített el.
Vajdasági Magyar Ifjúsági Stratégia
Az IB létrehozott egy levelező rendszert, melyen keresztül történik a Vajdasági Magyar Ifjúsági Stratégia kidolgozása. A KH végzi moderátori szerepet e levelezőrendszeren, és követi a módosításokat és a hozzászólásokat.
Kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvények
A kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvények támogatására vonatkozóan az MNT KH 2012-ben 3 új kérelmet vett át. Ezeket az IB el is fogadta.
A meglévő kiemelt ifjúsági rendezvények programjai közül az MNT KH és IB kettő kérelmet véleményezett és fogadott el.
Támogatási kérelmek
Az MNT KH és IB tagjai négy támogatási kérelmet fogadtak el. Ezek többségét tartalék, illetve elnöki keretből támogatta.
IB tagok
2012-ben az Ifjúsági Bizottságban tagcserék történtek. Jelenleg az IB 18 tagú, közülük 5 új tag.
Kérelmek, együttműködési felkérések
Az MNT KH-hoz 2012-ben két együttműködési kérelem érkezett, mégpedig a Macedón Nemzeti Tanácstól és Szabadka Várostól. Mindkét esetben az MNT KH értesítette az Ifjúsági Bizottság tagjait, de a kapcsolattartás és a kommunikáció az MNT KH hatáskörébe tartozott.
Programok, nyilvános szereplések
- A Magyar Országgyűlés Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Lakhatási Bizottsága Ifjúsági albizottságának2012. január 14-én, Topolyán, Topolya Község képviselő-testületének tanácstermében megtartott ülésének társszervezőjeként és előadójaként vettünk rész. Az MNT támogatta a kihelyezett ülés részköltségeit.
- A Vajdasági Magyar Ifjúsági Stratégia című előadás
Előadó: Saláta Zoltán elnök, Magyar Nemzeti Tanács Ifjúsági Bizottsága és Vajdasági Magyar Diákszövetség
- Találkozó az Aranycsapat Alapítvány és a Délvidéki Aranycsapat delegációjával. A delegáció tagjai: Kű Lajos, kuratóriumi elnök, Jónyer István asztalitenisz világbajnok, Várhidi Pál, mesteredző és Gyólai Zoltán, az Aranycsapat tagja.
A helyszín: Magyar Ház földszinti terme - Szabadka, 2012. 04. 17.
- Kárpát-medencei összmagyar diákbajnokság idei, délvidéki focidöntőjének megnyitója 2012. május 28. - A Délvidéki Aranycsapat szervezésében. A megnyitón köszöntőt mondott: Saláta Zoltán MNT IB elnöke
- Ifjúsági munka térben és időben - évzáró konferencia-Szeged
A határon átnyúló együttműködések tapasztalatai és lehetőségei című eladás.
Előadó: Saláta Ugrai Zoltán a Magyar Nemzeti Tanács Ifjúsági Bizottságának elnöke.