Az MNT Ifjúsági Bizottságának 2013-as évre vonatkozó munkaterve

A Magyar Nemzeti Tanács Ifjúsági Bizottságának 2013-as évre vonatkozó munkaterve

CÉLOK:

- Magyar Nemzeti Tanács Ifjúsági Stratégiájának és Cselekvési Tervének kidolgozása,

- Vajdasági Magyar Ifjúsági Tanács megalakítása (ernyőszervezeti szövetség vagy egyesületi formában),

- Regionális Ifjúsági Konferencia ,

- Országos, tartományi és nemzetközi szerepvállalás az ifjúságpolitikában ,

- MNT IB önálló programok – képzések, konzultációk, Stratégia végrehajtása.

 

1.      VAJDASÁGI MAGYAR IFJÚSÁGI STRATÉGIA VÉGLEGESÍTÉSE

A Vajdasági Magyar Ifjúsági Stratégia írott anyagának és elektronikus verziójának elkészülése 2012. december közepéig az MNT IB részére, belső használatra.

A 2012-ben elkészült stratégiai keretterv széleskörű 2 fázisú konzultációja a 2013-as év első negyedévébe:

-          első lépésben elektronikus úton történő konzultáció a vajdasági magyar ifjúsági szervezetekkel és ifjúsági szakemberekkel,

-          második lépésbenszemélyes konzultációkat és nyilvános vitát szervezünk kárpát-medencei és anyaországi szakértői bevonással.

              2013.

-          előzetes konzultációkat kell folytatni az MNT közigazgatási hivatalával (január),

-          nyilvános kommunikáció: tv, rádió, írott sajtó (3 tagú csoport felállítása 2012. december),

-          online konzultáció – hazai szakértők, ifjúsági szervezetek, ifjúsági csoportok, egyének, stb. bevonásával,

-          nyilvános közvita hazai és magyarországi szakértők részvételével (március 15-ig),

-          nyomtatott formában való megjelentetés (300-500 példányban),

-          beterjesztés az Magyar Nemzeti Tanács ülésén .

 

2.      IFJÚSÁGI SZERVEZETEK KÉPVISELŐIBŐL ÁLLÓ FÓRUM LÉTREHOZÁSA -VAJDASÁGI MAGYAR IFJÚSÁGI TANÁCS

Vajdaságban nem létezik ifjúsági szervezeteket tömörítő ernyőszervezet. Vannak erős évtizedes együttműködések az ifjúsági és hallgatói szervezetek között, amelyek évek óta kiemelt jelentőségű tevékenységet folytatnak a régióban.

Vajdasági Nemzeti Ifjúsági Tanácsnevű ernyőszervezetmegalakítása fontos, hogy folyamatos, aktív kommunikációt tudjunk létesíteni a vajdasági magyar ifjúsági szervezetekkel.

 

MNT IB által  a Vajdasági Ifjúsági Tanács számára előrelátott feladatok:

-          Vajdasági Magyar Ifjúsági Stratégia– operatív feladatok végrehajtásában megbízott partnerszervezet

-          Kapcsolat– Regionális Ifjúsági Konferencia szervezése

-          Szakmai konzultáció

-          Vajdasági Ifjúsági Szakértő és Kiemelkedő Közéleti Szereplői Díj- lebonyolító

-          MNT Ifjúsági Stratégiáját népszerűsítő akciók Vajdaság területén – Promóciók

 

Az MNT IB által delegált feladatok mellé az MNT költségvetésében az IB javaslatot tesz az támogatási forrásra, amely által a feladatellátás biztosíthatóvá válik.

Az ernyőszervezet jogi státusszal rendelkezne, ezzel lehetősége van az egyéb pályázati források lehívására.  Önálló ifjúsági programokat és rendezvényeket is megvalósíthat. Vezetőségét és tagjait a vajdasági ifjúsági szervezetek delegálják szakmai működési szabályzata alapján.

 

3.      KIEMELT JELENTŐSÉGÜ IFJÚSÁGI RENDEZVÉNYEK

                          A kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvények iránti feladatok 2013-ban:

-          Kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvények támogatás politikai javaslatának előkészítése

-          Kiemelt jelentőségű ifjúsági rendezvények 2 év utáni újra vizsgálata, kritériumrendszer alapján

-          MNT IB önálló forrás létrehozása

-          Nyitott pályázat kiírása 2013-ban ifjúsági programok támogatására.

 

4.      VAJDASÁGI IFJÚSÁGI SZAKÉRTŐ ÉS KIEMELKEDŐ KÖZÉLETI SZEREPLŐI DÍJ

A vajdasági ifjúsági szféra kiemelkedő egyéniségeinek megjutalmazása céljából szükséges lenne egy ún. Közéleti díj megalapítása, mellyel nem csak az ifjúsági munkában kiemelkedő tevékenységet végző személyeket (ifjúsági vezetőket) jutalmazhatunk e díj által, hanem egyúttal felhívnánk a figyelmet az ifjúsági és közéleti munka fontosságára is.

 

5.      MNT IB ÖNÁLLÓ PROGRAMOK

Vajdasági magyar ifjúsági szférában aktív fiatalok oktatása és képzése kiemelkedő fontosságú az erős és egységes ifjúsági képviselethez. Önálló programok szervezésével egységes nemzetösszetartó jelleggel bíró képzések, táborok, ifjúsági vetélkedők, sport programok által erősödne a szakmai kapcsolat az aktív fiatal egyénekkel és szervezeti vezetésben szerepet vállalókkal.

A hálózatépítő programokon keresztül közvetlen ifjúsági szervezeteket és a szervezetek kapcsolati hálóját, ez által a MNT IB kapcsolati rendszerét is erősíthetnénk. Ezek a programok a követikezők lehetnének:

-          két regionális ifjúsági konferencia megszervezése éves szinten,

-          ifjúsági szervezetek kapacitását növelő képzések (pályázatírás, szervezeti menedzsment),

-          vállalkozásfejlesztési ifjúsági programok,

-          ifjúsági szakmai börzék.

           6. ORSZÁGOS, TARTOMÁNYI ÉS NEMZETKÖZI SZEREPVÁLLALÁS AZ IFJÚSÁGPOLITIKÁBAN

- konzultációs folyamatok megkezdése a Vajdaság Autonóm Tartomány illetékes titkárságaival és a Szerbiai Ifjúsági és Sport Minisztériummal, az alakuló Nemzeti Ifjúsági Tanácsban betöltött érdekképviseleti szerepről.

VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY

A vajdasági magyar ifjúsági szervezetek és azok programjainak, rendes tevékenységének a támogatását a Magyar Nemzeti Tanács önállóan a rendelkezésére álló forrásokból nem tudja fenntartani és fejleszteni. A Magyar Nemzet Tanács fő prioritásai az oktatás, a kultúra,  a magyar nyelv hivatalos használata, és a  tájékoztatás. Ezek azok a területek, amelyekre forrásait összpontosítania kell.

Az a lépés, hogy a fiatalokat és a velük foglalkozó szférát is fejleszteni és támogatni kell, egy egyedülálló lépés az MNT részéről, amely mint ahogy a vajdasági magyar közösség minden innovatív tevékenysége, ez is egy nagy áttörés a nemzetmegtartó intézkedésekben.

A MNT Ifjúsági Bizottságában felismertük annak a tényét, hogy a közösségünk ifjúsági szféráját csak abban az esetben tudjuk stabil alapokra helyezni, ha megteremtjük neki azokat a feltételeket, ahol ugyanolyan körülmények között tud működni és fejlődni, mint az országos ifjúsági terület.

Ahhoz, hogy ezeket a feltételeket biztosítani tudjuk a Vajdaság Autonóm Tartomány támogatási forrásaiból kell az alapokat kiaknáznunk.

A VAT területén működő civil szervezetek, ifjúsági irodák, helyi önkormányzatok, intézmények (ritkább esetekben vállalkozók) részére a Tartományi Ifjúsági és Sport Titkárság nyitott pályázaton keresztül minden évben, 2005. év óta biztosít támogatási forrásokat.  Ezek a pályázati kiírások az Ifjúsági Akcióterv célkitűzéseit megvalósító projektek támogatását szolgálják.

A vajdasági magyar ifjúsági közösség nem képes ezekben az általános feltétel rendszerekben arra, hogy egy stabil ifjúsági aktivitást és szakmai jelenlétet biztosítson. A fiatalok többsége nehezen birkózik meg a szerb nyelvű pályázati kiírásokkal. Az országos pályázati rendszerek, vagy források jelenleg nem biztosítanak támogatást olyan programok részére, amelyek a magyar ifjúsági közösség erősítésétés nemzeti identitást megerősítő szerepet töltenék be. Ilyenek a vezetőképzők, táborok, nyári egyetemek, nemzeti jellegű ifjúsági fesztiválok, találkozók.

 TARTOMÁNYI SPORT- ÉS IFJÚSÁGÜGYI TITKÁRSÁG

Kezdeményezni kell, olyan támogatáspolitikai lépéseket, hogy az éves szinten ifjúsági pályázatokra kiírt közel 14 millió dináros keretben a magyar nemzeti közösséget képviselő ifjúsági szektor is megtalálja programjainak a forrását.

Javaslat:

-          ki kell dolgozni egy támogatáspolitikai javaslatot, amely segítségével a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság pályázati kiírásában a magyar szervezetek pályázási lehetőségeit növeljük,

-          biztosítani kell magyar nyelvű pályázás lehetőségét (magyar nyelvű adatlap),

-          a pályázati keretből a régióban a magyar szervezetek számára biztosítani kell a 14-15% -ot,

-          az MNT- nek a véleményezést és javaslattevő lehetőséget kell biztosítani.

 

TARTOMÁNYIOKTATÁSI, KÖZIGAZGATÁSIÉS NEMZETI KÖZÖSSÉGI TITKÁRSÁG

A pályázatot a Vajdaság Autonóm Tartományi etnikai közösségek szervezetei számára rendestevékenységük, projektumaik és rendezvényszervezés, valamint felszerelés beszerzése ésberuházási befektetések társfinanszírozása céljából kiírt pályázati keret 10% -a magyar ifjúsági szervezetek és projektek támogatására legyen előirányozva különös tekintettel a kiemelt jelentőségű rendezvények esetében.

Javaslat:

-          bővíteni kell a magyar szervezetek és programok támogatására előirányzott költségvetést