Sajtóközlemények

A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala értesíti az MNT ösztöndíjasait, hogy az első évesek hallgatói ösztöndíjainak kifizetésére november 12-től, keddtől kerül sor.

Az MNT Közigazgatási Hivatala tájékozódott az ügyben, felvette a kapcsolatot az illetékes nyomozó hatósággal és az emlékmű tulajdonosával, Szabadka Város Önkormányzatával annak érdekében, hogy a bűncselekmény elkövetőit mihamarabb azonosítsák a hatóságok.

A Demográfiai Akcióterv megvalósításában az MNT szoros együttműködést alakít ki azokkal az intézményekkel, szervezetekkel és médiumokkal, akiknek fontos szerepük van a Demográfiai Akciótervben megfogalmazott intézkedések gyakorlati megvalósításában.

A Magyar Nemzeti Tanács elnökének Szent István-napi köszöntője

A szabadkai városi képviselő-testület 2013. április 30-i ülésén elfogadásra került a Kosztolányi Dezső Színház feletti alapítói jogok részleges átruházása a Magyar Nemzeti Tanácsra.

A szabadkai Városrendezési Intézet, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet valamint a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának képviselői által megtartott munkajellegű megbeszéléssel kezdetét vette a Szarapka Tibor szobrászművész által elképzelt Kosztolányi-emlékpark ötlettervének majdani kidolgozása.

A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala és az MNT Kulturális Bizottsága döbbenten áll azon hír előtt, hogy az adai önkormányzat polgármestere, Bilicki Zoltán az adai Szarvas Gábor Könyvtár élére Csonka Áron, végzettségét tekintve szerb nyelvszakos tanárt, a VMDK elnökét nevezte ki megbízott igazgatónak.

Megállapodtak abban, hogy az újvidéki VKT ülésen megszületett döntéseket az iskolaszáki és igazgató bizottsági tagok tekintetében módosítják, annak érdekében, hogy ne legyen szükség bírósagi jogérvényesítésre.

A bizottság a nyelvhasználati stratégia gyakorlati megvalósulási lehetőségeiről is tanácskozott