Általános hírek
A vajdasági magyar felnőttképzésről tartottak konferenciát Magyarkanizsán
Ebből a pályázati forrásból 12 kistérségi médium jut anyagi támogatáshoz
A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 3.950.000,00 dinár, amelyből 77 oktatási intézmény kap támogatást.
Rácz Szabó László a rovásírás oktatását szorgalmazza a magyar osztályokban
A Díj ünnepélyes átadására a Kisebbségek világnapja alkalmából kerül sor. Jelölni lehet minden olyan szerbiai állampolgárságú, szerbiai lakóhellyel rendelkező, magyar és nem magyar nemzetiségű természetes személyt, aki tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a magyar nyelv hivatalos használatának gyakorlati megvalósításához.
A Magyar Nemzeti Tanács idén második alkalommal külön pályázati eljárás keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával ösztöndíjazza a vajdasági magyar médiában foglalkoztatott egyetemi hallgatókat.
A nemzeti tanács által kiemelt jelentőségűnek nyilvánított intézményekből 14 pályázat nyert
Az MNT Közigazgatási Hivatala tájékozódott az ügyben, felvette a kapcsolatot az illetékes nyomozó hatósággal és az emlékmű tulajdonosával, Szabadka Város Önkormányzatával annak érdekében, hogy a bűncselekmény elkövetőit mihamarabb azonosítsák a hatóságok.
A népi hagyományok oktatásához kaptak útmutatót a magyar nyelven tanító pedagógusok a Magyar Nemzeti Tanács által ma megszervezett egynapos képzésen, Szabadkán. A választható tantárgy iránt egyre nagyobb az érdeklődés.
A vajdasági magyarság helyzetéről és legjellemzőbb problémáiról tájékoztatták a vajdasági parlament képviselőit az MNT illetékesei