Pályázati felhívás civil központok részére
CK – 2
SZERB KÖZTÁRSASÁG - VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Közigazgatási Hivatala
A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) 1. szakasza 3. bekezdése és 6. szakasza) alapján a Tanács elnöke a 2014. július 7-én meghozott MNT-001302/K/2014 - C/318/1 iratszámú határozatával közzéteszi a
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS
CIVIL KÖZPONTOKTÁMOGATÁSÁRA VONATKOZÓ,
2014. ÉVBEN ODAÍTÉLENDŐ TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSÁT
1./A pályázat formája: meghívásos pályázat.
2./A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 756.430,00 (azaz: hétszázötvenhatezernégyszázharminc) dinár.
3./A támogatás vissza nem térítendő.
A támogatás igényelhető: működésre, eszközbeszerzésre és rendezvényszervezésre (A megítélt és folyósított támogatások kizárólag a Támogató által meghatározott célokra fordíthatóak. Egyéb célú, a pályázatban megfogalmazottaktól eltérő felhasználáshoz a Támogató írásos jóváhagyását kell kérni. Ilyen jóváhagyást a Tanács elnöke adhat írásos formában).
A támogatás előfinanszírozásra igényelhető.
A támogatás felső határa: 300.000,00 dinár.
A pályázat tárgyának 2014. május 1 – december 31-e között kell megvalósulnia. A beszámolót az odaítélt eszközöknek a felhasználásától számított 30 napon belül szükséges leadni a Magyar Nemzeti Tanácsnak.
4./A jelen határozat alapján meghirdetett támogatási pályázaton meghívásos alapon a következő, civil központokat működtető civil szervezetek vehetnek részt:
- Vajdasági Magyar Civil Szövetség, Szabadka
- Ci-Fi Civil Központ, Zenta
- Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért, Doroszló
- Temerini Kertbarátkör, Temerin
- Planta Újvidéki Magyar Civil Szervezetek Szövetsége, Újvidék
- Torontál Magyar Oktatási Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisorosz
- „Klaszter Fókusz” Családi Gazdálkodók Egyesülete, Nagybecskerek
A meghirdetett támogatási pályázaton a pályázók egy kérelmet adhatnak át.
5./A pályázatokon való részvétel feltételei, hogy:
- a pályázó jelen pályázat 4. pontjának megfelelően a kiírt pályázat részvevői körébe tartozik, és
- a pályázó a pályázati határidőn belül beadta a pályázati jelentkezését a pályázati kiírásnak megfelelően a Magyar Nemzeti Tanácsnak,
- a pályázónak nincs elmaradott és határidőre el nem számolt tartozása a Támogató felé,
- a pályázó hiánytalan dokumentációt nyújtott be a pályázati kiírásnak megfelelően a Magyar Nemzeti Tanácsnak.
6./A pályázat határideje:
- a pályázati felhívás 2014. július 10-étől 2014. július 24-éig áll nyitva a pályázók számára,
- a pályázatok beérkezési határideje: 2014. július 24., 14.00 óra,
- a pályázat a pályázati jelentkezések határidejét követő legkésőbb 30 napon belül elbírálásra kerül,
- a pályázati eredmények az elbírálást követő legkésőbb 5 munkanapon belül közzétételre kerülnek a Tanács honlapján, és a pályázók elektronikus formában tájékoztatva lesznek.
7./A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.
A pályázat lebonyolításáról és elszámoltatásáról a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala gondoskodik.
A kérelmeket elektronikus és nyomtatott formában is be kell küldeni!
A pályázati űrlap (T-3) a www.mnt.org.rs honlapról letölthető.
Elektronikus formában a kérelmeket a rendszeresített pályázati űrlapon (T-3) kell elküldeni a következő e-mail címre: office@mnt.org.rs
A kinyomtatott és aláírt pályázati űrlapot (T-3) egy eredeti példányban, postai küldeményként a Magyar Nemzeti Tanács, 24000 Szabadka/Subotica, Age Mamužića 11/II. címre kell eljuttatni, vagy pedig személyesen munkanapokon 8.30 és 16.30 óra között a Magyar Nemzeti Tanácsnak az Ago Mamužić utca 11. számú épülete II. emeletén levő irodájába.
A pályázatokat a „CIVIL KÖZPONTOK PÁLYÁZAT II. - 2014” megjelöléssel, ellátva a pályázó nevével és címével kell beadni.
8./ A pályázat elbírálását a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala elnöke által erre a célra kinevezett bizottság végzi el.
9./A pályázat elbírálási mércéi A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) kerültek meghatározásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács honlapjáról (www.mnt.org.rs.).
A támogatások odaítélésének javaslatáról, az illetékes bizottság minden körülményt figyelembe véve ÉRTÉKELI A PÁLYÁZATI JELENTKEZÉSEKET, különös tekintettel a kiírt pályázati célok megvalósulására, és „MEGFELELŐ” VAGY „NEM MEGFELELŐ” ÉRTÉKELÉST ADHAT, melyeket továbbít a Tanács elnökének, döntéshozatalra.
Forráshiányra való hivatkozással a pályázati jelentkezések elutasíthatóak.
Az elbírált pályázaton odaítélt támogatásra a Támogatott kizárólag a Tanács elnökével megkötött egyedi szerződés alapján szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.
10./A pályázat melléklete: T – 3 pályázati űrlap.
11./ A pályázati eredményként meghirdetésre kerülő jogosultsági rangsorról a Tanács elnöke külön határozattal dönt. A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A döntésről a pályázók hivatalos értesítést kapnak.
12./Az elbírált pályázaton odaítélt támogatásra a Támogatott kizárólag a Tanács elnökével megkötött egyedi szerződés alapján szerez jogokat és vállal kötelezettségeket.
13./ A megítélt és folyósított támogatások a Támogató által elfogadott elszámolási szabályzat alapján kerülnek elszámolásra, amelynek rendelkezései a kiírt pályázat részét képezik.
14./Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a kiírt pályázat alapján jogosultságot szerzett pályázó nem valós adatokat szolgáltatott annak elbírálásához, elveszíti a jogosultságát a támogatásra és a Közigazgatási Hivatalnak jogában áll az addig folyósított összeg visszafizetésére kötelezni.
15./A pályázati felhívás a Magyar Nemzeti Tanács honlapján, valamint a Magyar Szó című napilapban kerül megjelentetésre.
16./További információk a Magyar Nemzeti Tanács 024/524-534-es telefonszámán kaphatóak.
Dr. Korhecz Tamás
a Magyar Nemzeti Tanács elnöke