A Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke 2014. december 12-én meghozta a 2014/15-as iskolaévre vonatkozó demonstrátori ösztöndíjakra vonatkozó jogosultsági rangsor megállapításáról szóló határozatát.

Az idei évben is sok, kiemelkedő tanulmányi eredményt elért hallgató jelentkezett a demonstrátori ösztöndíjra, akik szívesen felvállalták, hogy segítsék az elsőéves társaik beilleszkedését az új közegbe és hasznos tanácsokkal lássák el őket a tanulmányaik megkezdésekor. A közel kétszeres túljelentkezés miatt azonban nem tudtunk minden pályázót támogatni, így – a meghirdetett pályázattal összhangban - összesen 70 felsőbb éves hallgató részesülhet az MNT demonstrátori ösztöndíjában a 2014/15-ös iskolaévben.
Az ösztöndíjat nyert egyetemisták teljes névsorát a csatolt dokumentumban találják.
Gratulálunk a nyertes pályázóknak és tanulmányaikhoz valamint a felvállalt demonstrátori feladatok ellátásához sok sikert kívánunk!