A civil szervezetek számára játszósarkok beszerzésére kiírt pályázatának eredményei
A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) 13. szakasza 1. bekezdése alapján a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának elnöke által 2014.01.20-án, MNT-136/K/2014-J/339/1 iratszám alatt kinevezett Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) 2014.04.07-én, MNT-618/K/2014-O/1181/1 iratszám alatt meghozott javaslata alapján a Tanács elnöke 2014.05.23-án meghozza
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2014-BEN ELSŐÍZBEN KIÍRT PÁLYÁZAT
CIVIL SZERVEZETEK SZÁMÁRA JÁTSZÓSAROK BERENDEZÉSÉRŐL
SZÓLÓ HATÁROZATÁT
1. szakasz
A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) 1. szakasza 3. bekezdése és 6. szakasza) alapján a Tanács elnöke pályázati felhívást tett közzé a Népesedési Akcióterv megvalósításával kapcsolatban, 2014-ben első ízben odaítélendő támogatásokra vonatkozólag, 2014. április 09-énMNT-000569/K/2014 - A/359/1 iratszám alatt.
A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 100.000,00 (azaz: százezer) dinár.
A pályázat 2014. április 10-től 2014. április 24-ig állt nyitva a pályázók részére.
2. szakasz
Figyelembe véve a pályázati kiírásban meghatározott időszakban beadott kérelmeket, A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) alapján meghatározott elbírálási mércéket és a Bizottság 2014.05.23-án, MNT-00891/K/2014-A/366/1 iratszám alatt megküldött javaslatát, a következő döntést hozom a támogatások odaítélésével kapcsolatban.
A pályázatra összesen beérkezett 15 kérelem közül 8 pályázó részére odaítélésre kerül a pályázat útján kiírt támogatás.
|
PÁLYÁZÓ ELNEVEZÉSE |
SZÉKHELY |
KÉRELEM CÉLJA |
JAVASOLT TÁMOGATÁS |
ÉRTÉKELÉS |
1 |
Szabadkai Nagycsaládos Egyesület- Smile |
Szabadka |
Különböző összejövetelek és heti rendszerességgel megrendezésre kerülő magyar történelmi szakkörök, állandó jelleggel jelen levő játszósarok kialakítása. |
csomag |
MEGFELELŐ |
2 |
Antropos Mentálhigiéné Egyesület |
Szabadka |
Játéksarok bővítése az Exspecto Mentálhigiénés Alapítvány keretein belül működő Manó Kuckó számára. |
csomag |
MEGFELELŐ |
3 |
Móra István Művelődési Egyesület Kevi |
Kevi |
A Kolibri baba mama klub játéksarkának bővítése. |
csomag |
MEGFELELŐ |
4 |
Bethesda Szeretetszolgálat |
Topolya |
Fogyatékossággal élő gyermekek számára nyújt napközi ellátást, a játéksarok kialakítása lehetőséget termet az inkluzív foglalkozásokra. |
csomag |
MEGFELELŐ |
5 |
Kolibri Nagycsaládos Egyesület |
Hajdújárás |
Az egyesület öt település nagycsaládjait tartja össze és szervez számukra programokat, többek között baba mama klubot. |
csomag |
MEGFELELŐ |
6 |
Az értelmi és testi fogyatékosok érdekeit védő és segítő egyesület „Együtt veled-értük” Magyarkanizsa |
Magyarkanizsa |
Fő tevékenység a fogyatékosok érdekvédelme, Züm-züm játszóház működtetése. |
csomag |
MEGFELELŐ |
7 |
Csigabiga Észak-vajdasági Gyógypedagógusok Egyesülete |
Magyarkanizsa |
A magyarkanizsai J. J. Zmaj Ált. Isk.-val való együttmáködésével felzárkóztató programokat végeznének a tanulók számára. |
csomag |
MEGFELELŐ |
8 |
Juventus énekkar |
Temerin |
Ringató foglalkozás és gyermekkórus keretein belül kialakított játszósarok |
csomag |
MEGFELELŐ |
3. szakasz
Figyelembe véve a pályázati kiírásban meghatározott időszakban beadott kérelmeket, megállapításra kerül a következő 7 pályázó listája, akik nem szereztek jogosultságot a támogatásra.
|
PÁLYÁZÓ ELNEVEZÉSE |
SZÉKHELY |
KÉRELEM CÉLJA |
MEGJEGYZÉS |
|
1 |
Vagdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége |
Ada |
A VANCSESZ és a TINCSE szervezésében az adai székházban kéthavonta kerül megrendezésre, foglalkozások gyerekek részére. |
Forráshiány miatt elvetve |
NEM MEGFELELŐ |
2 |
Mindent a gyermekekért Polgárok Egyesülete |
Tornyos |
Nyílt napok és különböző foglalkozások szervezése gyermekek számára. |
Forráshiány miatt elvetve |
NEM MEGFELELŐ |
3 |
Dárika |
Zenta |
A Dárika bábcsoport tagjai bábelőadások szervezésével foglalkoznak és az óvoda népszerűsítésével |
Forráshiány miatt elvetve |
NEM MEGFELELŐ |
4 |
Népkör Magyar Művelődési Egyesület |
Szabadka |
Az Aranykapu játszóház számára eszközök. |
Forráshiány miatt elvetve |
NEM MEGFELELŐ |
5 |
Than Fivérek Értelmiségi Köre |
Óbecse |
A Than Emlékház bővítése. |
Forráshiány miatt elvetve |
NEM MEGFELELŐ |
6 |
Petőfi Magyar Művelődési Egyesület |
Nagybecskerek |
A PMME székhelyén működő játszósarok bővítése. |
Forráshiány miatt elvetve |
NEM MEGFELELŐ |
7 |
Miasszonyunkról Nevezett Iskolanővérek Bácskai Társulata |
Szabadka |
A szervezet magyarkanizsai házában a Csigabiga- Észak Vajdasági Gyógypedagógusok Egyesületével közös foglalkozások alkalmával. |
Forráshiány miatt elvetve |
NEM MEGFELELŐ |
4. szakasz
A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye.
Az 1. bekezdésben meghatározott döntésről a pályázók hivatalos értesítést kapnak.
5. szakasz
Jelen határozat az elfogadásának napján lép hatályba.
Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka, Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám: MNT-000890/K/2014 - A/366/2
Kelt: 2014.05.23.
Dr. Korhecz Tamás s.k.
az MNT elnöke