Az iskolai tanulmányi kirándulásokra kiírt pályázati felhívás eredményei
A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) 13. szakasza 1. bekezdése alapján a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának elnöke által 2014.01.20-án, MNT-136/K/2014-J/339/1 iratszám alatt kinevezett Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) 2014.05.23-án, MNT-930/K/2014-O/1205/3 iratszám alatt meghozott javaslata alapján a Tanács elnöke 2014.05.30-án meghozza
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS
ISKOLAI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁSRA AZ ÓBECSEI THAN EMLÉKHÁZBA 2014-BEN ODÍTÉLENDŐ TÁMOGATÁSOK ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HATÁROZATÁT
- szakasz
A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) 1. szakasza 3. bekezdése és 6. szakasza) alapján a Tanács elnöke pályázati felhívást tett közzé Iskolai tanulmányi kirándulásra az óbecsei Than Emlékházba 2014-ben odaítélendő támogatásokra vonatkozólag, 2014.04.24-én MNT-640/K/2014-O/1205/1 iratszám alatt.
A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 500.000,00 (azaz: ötszázezer) dinár.
A pályázat 2014.04.28-tól 2014.05.09-ig állt nyitva a pályázók részére.
2. szakasz
Figyelembe véve a pályázati kiírásban meghatározott időszakban beadott kérelmeket, A Magyar Nemzeti Tanács szervei által biztosított támogatások odaítélésének eljárásáról szóló határozat (elfogadva 2012. július 25-én H/13/2012 iratszám alatt) alapján meghatározott elbírálási mércéket és a Bizottság 2014.05.23-án, MNT-930/K/2014-O/1205/3 iratszám alatt megküldött javaslatát, a következő döntést hozom a támogatások odaítélésével kapcsolatban.
A pályázatra összesen beérkezett 23 kérelem közül mind a 23 pályázó részére odaítélésre kerül a pályázat útján kiírt támogatás.
|
PÁLYÁZÓ ELNEVEZÉSE |
SZÉKHELY |
KÉRELEM CÉLJA |
ÖSSZEG |
1 |
Žarko Zrenjanin Általános Iskola |
Székelykeve |
Iskolai kirándulás az óbecsei Than Emlékházba az aracsi Pusztatemplom látogatásával |
21 000 |
2 |
Szervó Mihály Általános Iskola |
Padé |
Iskolai tanulmányi kirándulás az óbecsei Than emlékházba |
15 000 |
3 |
Stevan Sremac Általános Iskola - Tömörkény István Kihelyezett tagozat - Tornyos |
Zenta |
Iskolai kirándulás: Aracsi Pusztatemplom és a Than fivérek házának meglátogatása Becsén |
20 000 |
4 |
Szervó Mihály Általános Iskola |
Muzslya |
Történelmi múltunk megismerése, megidézése |
25 000 |
5 |
Petőfi Sándor Általános Iskola |
Óbecse |
Hely-, honismereti és kúltúrtörténeti barangolás Aracson és az óbecsei Than házban |
11 000 |
6 |
Petőfi Sándor Általános Iskola |
Hajdújárás |
Iskolai kirándulás Óbecsére és az aracsi pusztatemplomba |
20 000 |
7 |
Cseh Károly Általános Iskola |
Ada |
A becsei Than ház látogatása |
20 000 |
8 |
Hunyadi János Általános Iskola |
Csantavér |
Iskolai tanulmányi kirándulás az óbecsei Than-emlékházba |
30 000 |
9 |
Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola - Magyarkanizsa |
Magyarkanizsa |
Iskolai tanulmányi út az óbecsei Than emlékházba illetve az aracsi pusztatemplomhoz. |
20 000 |
10 |
Ady Endre Kísérleti Általános Iskola |
Kishegyes |
Iskolai tanulmányi kirándulás |
19 000 |
11 |
Samu Mihály Általános Iskola |
Péterréve |
Tanulmányi kirándulás részfinanszirozása az óbecsei Than-emlékházba |
13 000 |
12 |
Majsai Úti Általános Iskola |
Szabadka |
Iskolai tanulmányi kirándulás 47 tehetséges tanuló részére az óbecsei Than Emlékházban. |
15 000 |
13 |
Kis Ferenc Ált. Isk. |
Bácsgyulafalva |
Iskolai tanulmányi kirándulás. |
16 500 |
14 |
Október 10. Általános Iskola |
Szabadka |
Tanulmányi kirándulás a Than emlékházba hetedik és nyolcadik osztályos tanulókkal. |
20 000 |
15 |
Novak Radonić Általános Iskola |
Mohol |
Tanulányi kirándulás az óbecsei Than Emlékházba |
13 000 |
16 |
Csáki Lajos Általános Iskola |
Topolya |
Tanulmányi kirándulás az óbecsei Than emlékházba és az aracsi Pusztatemplom látogatása |
15 000 |
17 |
Stevan Sremac Á.I.-Thurzó Lajos Kihelyezett tagozat |
Zenta |
Tanulmányi kirándulás a becsei Than Mór Emlékházba és az aracsi Pusztatemplom látogatása |
20 000 |
18 |
'Nikola Tesla'' Általános Iskola |
Topolya |
A tanulmányi kirándulással diákjaink elméleti tudásukat gyakorlati alapokra helyezhetik. |
15 000 |
19 |
Đuro Salaj Általános Iskola |
Szabadka |
Tanulmányi kirándulás, Topolya - Óbecse - Aracs |
24 000 |
20 |
Kis Ferenc Általános Iskola |
Oromhegyes |
Iskolai kirándulás a Than emlékházba és az aracsi Pusztatemplomhoz (7. osztály) |
20 000 |
21 |
Petőfi Sándor Általános Iskola |
Magyarcsernye |
Tanulmányi kirándulás az óbecsei Than emlékházba és az aracsi Pusztatemplomba |
20 000 |
22 |
Samu Mihály Általános Iskola |
Óbecse |
Tanulmányi kirándulás a Than emlékházba és az aracsi pusztatemplomhoz |
11 000 |
23 |
Testvériség-egység Általános Iskola |
Nemesmilitics |
Iskolai tanulmányi kirándulás. |
17 640 |
3.szakasz
A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye.
Az 1. bekezdésben meghatározott döntésről a pályázók hivatalos értesítést kapnak.
4. szakasz
Jelen határozat az elfogadásának napján lép hatályba.
Jelen határozat a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka, Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám: MNT-931/K/2014-O/1205/4
Kelt: 2014. 05. 30.
Dr. Korhecz Tamás s.k.
az MNT elnöke