15/2010 számú MNT záradék a Szabadkai Népszínháznak a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról
A Magyar Nemzeti Tanács (továbbiakban: Tanács) A Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 17. szakasza (1) bekezdése 18 szakasza 1. pontja és a 24. szakasz (1) és (2) bekezdése (Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 72/2009 sz.) valamint a Tanács Alapszabályának 16. szakasza (1) bekezdésének f.) pontja és 48. szakasz (1) bekezdése alapján (elfogadva 2010. július 3-án 12/2010 iratszám alatt és 2010.július 30-án 16/2010 iratszám alatt), a Tanács III.ülésén, 2010. szeptember 3.-án meghozza
A SZABADKAI NÉPSZÍNHÁZNAK A SZERBIÁBAN ÉLŐ MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG SZEMPONTJÁBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰVÉ NYILVÁNÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁT
1./ Az MNT Alapszabályának 2. szakasza értelmében, mely szerint az MNT a szerbiai-vajdasági magyarság kultúrális autonómiájának legfőbb szerve, amellyel a magyar nemzeti közösség kollektív önkormányzati joga érvényesül, az MNT létrehozza a kiemelt jelentőségű országos, tartomány és helyi érdekű intézmények listáját, amely intézmények egyebek mellett Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Óbecse, Újvidék, Ada, Nagybecskerek, Zombor Nagykikinda stb. város illetve község területén működnek.
Az MNT minden egyes településre vonatkozóan döntést fogad el, az ajánlások alapján
2./ A Tanács megállapítja, hogy a
név |
Szabadkai Népszínház |
cím, székhely |
24 000, Szabadka, Zentai út 71. |
község |
Szabadka város |
tevékenység |
92320 kulturális intézmények tevékenysége |
intézmény típusa |
kultúrális |
alapító |
Szabadka község (város), Vajdaság Autonóm Tartomány |
bejegyző szerv |
Gazdasági Bíróság |
alapítás éve |
1945 |
törzsszám |
08009295 |
a szerbiai magyar közösség részére kiemelt jelentőséggel bír, a magyar nemzeti közösség kultúrális sajátosságai, nemzeti identitása megőrzésének, előmozdításának és fejlesztésének szempontjából valamint a magyar kultúra törvényes feltételeinek biztosítása céljából Szabadka város területén Szabadka településen.
3./Ezen döntés alapján a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezheti a 1./ pontban meghatározott a szerbiai magyar közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézmény alapítói jogainak az átvételét a törvénnyel összhangban.
4./ Jelen döntés indoklása: mivel a Szabadkai Népszínház jelentős a magyar nemzeti közösség kulturális élete szempontjából, az 1. pontban meghatározottak alapján a Tanács ezen döntést hozta.
5./ Jelen záradék rendelkezéseiről a törvényes határidőn belül az illetékes szervek kiértesítésre kerülnek.
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka,Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám: _15/2010__
Kelt: _2010. szeptember 3.-án__
ifj.dr. Korhecz Tamás
elnök s.k.
Várkonyi Zsolt
jegyző s.k.
_10_ . napirendi pont
I N D O K L Á S
A szabadkai Népszínház épülete volt a Kárpát-medence 8. legrégebbi színháza, az egyik első színházépület, amelyet eleve magyar nyelvű színtársulat számára építettek. Történetének kiemelt pillanata az állandó társulat létrehozása 1945-ben, amikor a szabadkai Népszínházban megalakult -- mint a régió első hivatásos állandó magyar nyelvű társulata. A magyar kultúra jelentős alakjai fordultak meg a színházban. Szabadkán kezdte pályafutását Blaha Lujza, rendszeresen járt ide Kosztolányi Dezső,Csáth Géza, többször megfordult itt Bartók Béla. Történetének mélypontja az volt, amikor a huszadik század nyolcvanas éveinek közepén megszüntették az önálló magyar társulatot. Mindezek vázolása által szeretnénk kiemelni, hogy a szabadkai Népszínház a szerbiai magyar közösség számára kiemelt jelentőségű kulturális-művészeti intézmény, amelynek hagyományai, közelmúltja és jelene egyaránt azt mutatja, hogy a magyar közösség számára meghatározó jelentőségű.
A fentiek alapján javaslom a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény, illetve a Magyar Nemzeti Tanács elfogadott Alapszabálya rendelkezéseinek értelmében, a melléklet záradék elfogadását és ezzel a szabadkai intézmény kiemelt jelentőségűvé nyilvánítását.
Dr. Korhecz Tamás
az MNT elnöke s.k.