16/2010 számú MNT záradék a Községközi Műemlékvédelmi Intézetnek a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról

A Magyar Nemzeti Tanács (továbbiakban: Tanács) A Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény 17. szakasza (1) bekezdése 18 szakasza 1. pontja és a 24. szakasz (1) és (2) bekezdése (Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 72/2009 sz.) valamint a Tanács Alapszabályának 16. szakasza  (1) bekezdésének f.) pontja és 48. szakasz (1) bekezdése alapján (elfogadva 2010. július 3-án 12/2010 iratszám alatt és 2010.július 30-án 16/2010 iratszám alatt), a  Tanács III.ülésén, 2010. szeptember 3.-án meghozza

A KÖZSÉGKÖZI MŰEMLÉKVÉDELMI INTÉZET A SZERBIÁBAN ÉLŐ MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG SZEMPONTJÁBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰVÉ NYILVÁNÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁT

         1./ Az MNT  Alapszabályának 2. szakasza értelmében, mely szerint az MNT a szerbiai-vajdasági magyarság kultúrális autonómiájának legfőbb szerve, amellyel a magyar nemzeti közösség kollektív önkormányzati joga érvényesül, az MNT  létrehozza a kiemelt jelentőségű országos, tartomány és helyi érdekű intézmények listáját, amely intézmények egyebek mellett Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Óbecse, Újvidék, Ada, Nagybecskerek, Zombor Nagykikinda stb. város illetve község területén működnek.  

            Az MNT minden egyes településre vonatkozóan döntést fogad el, az ajánlások alapján

         2./ A Tanács megállapítja, hogy a

név

Községközi Műemlékvédelmi Intézet

cím, székhely

 24 000, Szabadka, Szabadság tér 1/III.

község

Szabadka város

tevékenység

92522 műemlékvédelmi tevékenység

intézmény típusa

kultúrális

alapító

Szabadka község (város), Vajdaság Autonóm Tartomány

bejegyző szerv

Gazdasági Bíróság

alapítás éve

1981

törzsszám

08137455

 a szerbiai magyar közösség részére kiemelt jelentőséggel bír, a magyar nemzeti közösség kultúrális sajátosságai, nemzeti identitása megőrzésének, előmozdításának és fejlesztésének szempontjából valamint a  magyar kultúra törvényes feltételeinek biztosítása céljából Szabadka város területén Szabadka településen.  

         3./Ezen döntés alapján a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezheti a 1./ pontban meghatározott a szerbiai magyar közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézmény alapítói jogainak az átvételét a törvénnyel összhangban. 

         4./  Jelen döntés indoklása: mivel a Községközi Műemlékvédelmi Intézet jelentős a  magyar nemzeti közösség kulturális élete szempontjából, az 1. pontban meghatározottak alapján a Tanács ezen döntést hozta.    

        5./ Jelen záradék rendelkezéseiről a törvényes határidőn belül az illetékes szervek kiértesítésre kerülnek. 

 

MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka,Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám: _16/2010__

Kelt: __2010. szeptember 3.-án__

                                                                                

ifj.dr. Korhecz Tamás
elnök s.k.                                                              

Várkonyi Zsolt
jegyző s.k.

                                                                       

I N D O K L Á S

A Szabadkát, Topolyát, Zentát és Zombort felölelő Községközi Műemlékvédelmi Intézet feladata az építészeti örökség védelme. Ennek a feladatának megalakulása – 1975 -- idején Bela Duranci művészettörténész szellemisége alapján, aki az épített örökség védelmét és a városról szóló felelős gondolkodást mint polgári magatartást, közösségi megtartó erőt és városi fejlesztési modellt fogalmazta meg, eleget tett. Azonban az elmúlt évtizedekben a Községközi Műemlékvédelmi Intézet több alkalommal politikai nyomásgyakorlásra nem végezte feladatát. A szerbiai magyar közösség építészeti öröksége – népi, urbánus, vallási és világi épületek,  emlékművek, emléktáblák, szobrok  -- rendkívül gazdag. Azonban ennek az örökségnek a jobb, minőségibb és a szakemberek kiváló munkáját jobban becsülő védelme érdekében rendkívül fontos ezen kulturális intézmény kiemelt jelentőségűvé tétele a vajdasági magyar közösség számára. 

A fentiek alapján javaslom a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény, illetve a  Magyar Nemzeti Tanács elfogadott Alapszabálya rendelkezéseinek értelmében, a melléklet záradék elfogadását és ezzel a szabadkai intézmény kiemelt jelentőségűvé nyilvánítását.

                                                                                                                               Dr. Korhecz Tamás

                                                                                                                                az MNT elnöke s.k.  


csatolt állomány