48/2010 számú MNT záradék - A pancsovai Történelmi Levéltárnak a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról
A Magyar Nemzeti Tanács a Tanács Kulturális Bizottságának javaslata alapján, valamint a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönye 72/2009 szám) 17. szakasza 1. bekezdése,18. szakasza 1. pontja és 24. szakasza 1.és 2. bekezdése, valamint a Magyar Nemzeti Tanács Alapszabályának (elfogadva 2010. július 3-án 12/2010 iratszám alatt és 2010. július 30-án 16/2010 iratszám alatt) 16. szakasza 1. bekezdése, f./ pontja és 48. szakasza 1. bekezdése alapján a Tanács V. ülésén, 2010. november 29-én meghozza
A PANCSOVAI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁRNAK A
SZERBIÁBAN ÉLŐ MAGYAR NEMZETI KÖZÖSSÉG SZEMPONTJÁBÓL KIEMELT JELENTŐSÉGŰVÉ NYILVÁNÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉKÁT
1./ Az MNT Alapszabályának 2. szakasza értelmében, mely szerint az MNT a szerbiai-vajdasági magyarság kulturális autonómiájának legfőbb szerve, amellyel a magyar nemzeti közösség kollektív önkormányzati joga érvényesül, az MNT létrehozza a kiemelt jelentőségű országos, tartomány és helyi érdekű intézmények listáját, amely intézmények egyebek mellett Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Óbecse, Újvidék, Ada, Nagybecskerek, Zombor Nagykikinda stb. város illetve község területén működnek.
Az MNT minden egyes településre vonatkozóan döntést fogad el, az ajánlások alapján.
2./ A Tanács megállapítja, hogy a
Név |
Történelmi Levéltár |
cím, székhely |
26 000 Pancsova, Nemanjina sz.n. |
város |
Pancsova |
tevékenység |
92512 – levéltári tevékenység |
intézmény típusa |
közintézmény |
alapító |
Pancsova város |
bejegyző szerv |
Gazdasági Bíróság Pancsova |
alapítás éve |
1947 |
törzsszám |
08006504 |
a szerbiai magyar közösség részére kiemelt jelentőséggel bír, a magyar nemzeti közösség kulturális sajátosságai, nemzeti identitása megőrzésének, előmozdításának és fejlesztésének szempontjából valamint a magyar kultúra törvényes feltételeinek biztosítása céljából Pancsova város területén, Pancsova településen.
3./Ezen döntés alapján a Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezheti a 1./ pontban meghatározott a szerbiai magyar közösség szempontjából kiemelt jelentőségű intézmény alapítói jogainak az átvételét a törvénnyel összhangban.
4./ Jelen döntés indoklása:Az intézmény státusának változásai megegyeznek a többi levéltáréval, 1967-től községközi (regionális) levéltár. Az alapítói jogokat jelenleg Pancsova város gyakorolja. Tevékenységét öt község területén végzi, ezek: Pancsova, Kovin, Antalfalva, Alibunar és Ópáva. Szerbia egyik legnagyobb levéltára. Raktáraiban 9000 iratfolyóméternyi levéltári anyagot őriznek, amely 790 fondra oszlik. Jelentős magyar vonatkozású fondjai: Pancsova Törvényhatósági Jogú Város Tanácsa, Királyi Törvényszék. A járási szolgabíróságok és községek, az egyházi anyakönyvek anyagának egy része magyar nyelvű. A szerb és német nyelvű iratok is tartalmaznak magyar vonatkozású adatokat.
5./ Jelen záradék rendelkezéseiről a törvényes határidőn belül az illetékes szervek kiértesítésre kerülnek.
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka,Ago Mamužić u 11/II.
Iratszám:Z/48/2010
Kelt: _2010. november 29-én__
ifj.dr. Korhecz Tamás
elnök
Várkonyi Zsolt
jegyző