Pereket nyert a Magyar Nemzeti Tanács

Pereket nyert a Magyar Nemzeti Tanács a Zentai Önkormányzattal szemben a szerbiai Közigazgatási Bíróság előtt. Három olyan közigazgatási perben hozott érdemi ítéletet a Közigazgatási Bíróság, amelyeket azért indított a Magyar Nemzeti Tanács, mert a zentai Képviselő Testület az MNT javaslattételi és véleményezési jogosítványait megkerülve nevezte ki a zentai székhelyű oktatási és művelődési intézmények iskolaszékét illetve igazgatóbizottságát.

A bíróság kimondta, hogy a magyar többségű oktatási intézmények esetében az önkormányzat nem cserélheti fel a Magyar Nemzeti Tanács javaslatait saját szerveinek javaslatával.

Eddig három ítélet született meg az elindított hét  perben, de mivel a jogi helyzet és a tényállás a többi perben is azonos, bizonyos hogy napokon belül azonos tartalommal a többi perben is ítélet születik. Ezúttal a Zentai Gimnázium, a Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola és a Thurzó Lajos Közművelődési Központ esetében kézbesítették a Magyar Nemzeti Tanács keresetének teljes egészében helytadó ítéleteket.

A Magyar Nemzeti Tanács sajnálatát fejezi ki azért, hogy a Zentai Önkormányzat demokrata párti, magyar polgári párti és szociáldemokrata ligás vezetői készek voltak lábbal tiporni az ország törvényeit, annak érdekében, hogy akadályozzák az MNT jogosítványainak az érvényesítését és a magyar nemzeti közösség kollektív jogainak érvényesítését.

Mindazonáltal reméljük, hogy ezek a precedens értékű jogerős ítéletek elősegítik a jogállamiság és a törvényesség helyreállítását.

A Magyar Nemzeti Tanács, eddig is készen állt és  ezentúl is hajlandó a párbeszédre, a közösen elfogadható megoldások megkeresésére, de a törvénysértésekkel, jogcsorbításokkal szemben továbbra is kíméletlen harcot fog folytatni.

Az MNT honlapján közzéteszi a nevezett ítéleteket, illetve azok magyar nyelvű hivatalos fordítását, www.mnt.org.rs címen.

 

 

Dr. Korhecz Tamás

a Magyar Nemzeti Tanács elnöke