Molnár Márta
Molnár Márta 1971-ben Szabadkán született, ma Kishegyesen él.
1994 –ben az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Tanszékén szerez magyartanári oklevelet.
1994 novemberétől az Újvidéki TV magyar szerkesztőségében dolgozott tiszteletdíjas munkatársként, majd 1996 január elsejétől már újságíró-szerkesztőként. A Híradó, a Halló, TV!, az Indulunk és a Jelen-lét művelődési műsor állandó riportere, műsorvezetője, főleg művelődési témákkal foglalkozott. Bedolgozott a Duna Televízióba is, a Híradót tájékoztatta a helyi, délvidéki történésekről.
A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola magyartanárnője 2001-től. Diákjai több díjjal tértek haza a községi, körzeti, köztársasági és nemzetközi versenyekről, a felvételi vizsgát sikeresen letették. 2002-ben államvizsgázott.
2006-tól ugyanennek az iskolának az igazgatónője, ahol több sikeres pályázat eredményeként munkatársaival számos újítást sikerült bevezetniük mind a tanítás folyamatába, mind az iskola működésében. A mandátuma alatt folyamatos volt az iskolaépület, a tornaterem és a kézilabdapálya felújítása és fejlesztése. Vezetése alatt az intézmény több szerbiai és magyarországi iskolával lépett kapcsolatba (Isaszeg, Békésszentandrás, Kelebia, Budapest XVI. kerület, Budapest XIV. kerület), a helyi önkormányzattal és a helyi közösséggel együttműködve az iskola több fejlesztésben és programban is részt vett. Pályázati pénzekből sikerült gyerekbarát, kellemes környezetet biztosítani mindenki számára. Az iskola együttműködik a Petőfi Sándor Művelődési Egyesülettel (Durindó és Gyöngyösbokréta szervezése, kulturális műsorok összeállítása), a helyi civil szervezetekkel (Női Fórum, Kishegyes község Fejlesztési Társulása, Vajdasági Falusi Turizmusfejlesztési Központ, Nagycsaládosok Egyesülete, Sportegyesületek, Eco-Enjoy) ezenkívül szoros kapcsolatot ápol a kishegyesi Népkönyvtárral, az Egészségházzal, a Vöröskereszttel, a Maronka Károly Önkéntes Tűzoltótestülettel, a katasztrófavédelemmel (különféle bemutatók), a rendőrséggel.
A helyi Szó-Beszéd című lap főszerkesztője. Tevékenyen részt Kishegyes művelődési életében.