53/2012 számú MNT záradék a magyar vonatkozásású utca-, térnevek és egyéb településrészek elnevezésének javaslatáról
A Magyar Nemzeti Tanács a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény (A SZK Hivatalos Közlönye, 72/2009. sz.) 10. szakasza 1. bekezdésének 14) pontja, a Tanács Alapszabálya (elfogadva 2011. október 20-án H/56/2011 iratszám alatt) 16. szakasza 1. bekezdésének g) pontja és 48. szakasza 1. bekezdése alapján a 2012. október 31-én a XXVI. rendes ülésén meghozza a
A MAGYAR VONATKOZÁSÚ UTCA-, TÉRNEVEK ÉS EGYÉB TELEPÜLÉSRÉSZEK ELNEVEZÉSÉNEK JAVASLATÁRÓL SZÓLÓ ZÁRADÉKOT
- szakasz
A Tanács fontosnak tartja, hogy új utcák és terek kialakítása, illetve a már meglévőek elnevezésének módosítása esetén a hatáskörükben illetékes helyi önkormányzati szervek előtt a magyar nemzeti közösség identitásának, sajátosságainak megőrzését szolgáló elnevezés-javaslatok is álljanak.
Az első bekezdésben említett cél megvalósulása érdekében a Tanács FELKÉRI a vajdasági helyi önkormányzatokban tevékenykedő magyar politikai pártok helyi szervezeteinek vezetőit, illetve az adott párt helyi önkormányzati szervében közfunkciót ellátó tagjait, valamint a magyar nemzeti közösség politikai érdekképviseletét ellátó egyéb szervezet és egyesület vezetőit, hogy a hatáskörében illetékes helyi önkormányzati szervnek a magyar nemzeti közösséget képviselő utca- és térneveket javasoljanak, jogosítványaikkal összhangban.
2. szakasz
Az 1. szakaszban említett személyek kiértesítése és a további kapcsolattartás a Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatalának a feladata.
3. szakasz
Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba.
Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre.
MAGYAR NEMZETI TANÁCS
Szabadka, Ago Mamužić u 11./II.
Iratszám: __Z/53/2012__
Kelt:__2012. október 31-én__
ifj. Dr. Korhecz Tamás elnök |
Várkonyi Zsolt jegyző |