A közszolgálati média értékrendje

A Magyar Nemzeti Tanács a Vajdasági Magyar Médiastratégia által biztosítani kívánja a közszolgálati médiaszolgáltatást a vajdasági magyar közösség számára. A közszolgálati médiaszolgáltatás hozzájárul a vajdasági magyar közösség önazonosságtudatának erősítéséhez, az összetartozás érzetének elmélyítéséhez, szolgálja a közösségépítést, a történelmi, kulturális, nyelvi és vallási hagyományok megőrzését és ápolását, a közösségi élet minden területén elért eredmények tudatosítását és megőrzését, valamint lehetőség szerinti fejlesztését, reprodukálását.

 

A magyar szellemiségű, közösségépítő, -megtartó és -fejlesztő, közszolgálati tömegtájékoztatás megerősítése

A média fenntartása és működtetése a közösségi érdekek, a fogyasztói igények és a piaci feltételek függvénye az anyagi, műszaki és személyi lehetőségek és azok teljes és racionális kihasználásának figyelembe vételével. Elsődleges feladat a minőségorientált és közönségbarát média működtetése, amely a legmagasabb szintű európai követelményeknek is eleget tud tenni.  A Magyar Nemzeti Tanács mindent megtesz, hogy a média a vajdasági magyar közösség megmaradását szolgálja a nemzeti érdek képviseletében. Ennek érdekében tevékenységével és intézkedéseivel szavatolja, hogy a vajdasági magyar médiarendszerben a vajdasági magyar médiatér valamennyi alanya megtalálja helyét és szerepét, amennyiben

- az európai fejlett demokráciákban elfogadott szakmai és etikai szabályok szerint működik, és egyben tiszteletben tartja a vonatkozó szerbiai törvényeket és vajdasági jogszabályokat, illetve a Magyar Nemzeti Tanács döntéseit (ez utóbbi az MNT hatáskörébe tartozó intézményekre vonatkozik);

-  nem politikai- és szűk csoportérdekeket, hanem társadalmi értékeket képvisel;

- a szerbiai, illetve a vajdasági médirendszer része, tehát részt vállal a rendszer egészére vonatkozó kötelezettségekből és jogokból;

- az európai normáknak megfelelő szabadságot élvez.

Ha alapelvként fogadjuk el azt a közösségi elvárást, hogy a vajdasági magyarságnak – az európai színvonal mellett – nem csupán magyar nyelvű, hanem magyar szellemiségű tájékoztatásra van szüksége, akkor ez bizonyos elvárásokat támaszt a vajdasági magyar médiával, de közöttük is elsősorban azokkal a tájékoztatási eszközökkel szemben, amelyeknek a Magyar Nemzeti Tanács az alapítója, illetve társalapítója.

-  A közszolgálati médiumok kötelesek az egész közösséget szolgálni.

-  A közszolgálati médiának kulturális feladata is van: képviseli a nemzet nyelvét, történelmét, mindennapi társadalmi és művelődési életét.

-  A közszolgálati media feladata továbbá az oktatás és a felvilágosítás.

-  A közszolgálati médiának demokratikus kötelezettsége van, választás vagy népszavazás idején ott van a helyszínen: magyaráz, értelmez, tájékoztat, alapkérdéseket tesz föl és követi az eseményeket, a politikai választási lehetőségekről a választókat tájékoztatja.

 

A vajdasági magyar szellemiségű közszolgálati média értékrendje

A Magyar Nemzeti Tanács a Vajdasági Magyar Médiastratégia által biztosítani kívánja a közszolgálati médiaszolgáltatást a vajdasági magyar közösség számára. A közszolgálati médiaszolgáltatás hozzájárul a vajdasági magyar közösség önazonosságtudatának erősítéséhez, az összetartozás érzetének elmélyítéséhez, szolgálja a közösségépítést, a történelmi, kulturális, nyelvi és vallási hagyományok megőrzését és ápolását, a közösségi élet minden területén elért eredmények tudatosítását és megőrzését, valamint lehetőség szerinti fejlesztését, reprodukálását.

A Magyar Nemzeti Tanács az általa alapított és társalapított - írott, elektronikus és internetes média - esetében követelményként határozza meg a közszolgálati tájékoztatást. Ennek biztosítása érdekében a médiumok igazgatóitól, főszerkesztőitől elvárja, hogy a következő irányelvek megvalósítását maradéktalanul biztosítsák:

1.      A közszolgálati média a lehető legtöbb embert szólítsa meg, és nyújtson számukra vonzó, népszerű és minőségi tartalmakat. Ehhez elengedhetetlen a szakmai utánpótlás képzése, kinevelése, a munkatársak továbbképzése, számukra kiszámítható munkafeltételek és előmenetel biztosítása.

2.      A sajtószabadság gyakorlása során egyértelműen meg kell jelennie a közérdek szempontjainak.

3.      A közszolgálati médiaszolgáltatásnak jelentős szerepet kell vállalnia a közösségi kohézió és a társadalmi integráció elősegítésében, illetve megerősítésében, valamint a család értékének tiszteletben tartásában és támogatásában, de képes legyen hozzájárulni a társadalmi reprodukció céljának eléréséhez is, azaz részt vállaljon a felhalmozott közösségi értékek újrateremtésében, megújításában.

4.      A médiának tudatosan vállalnia kell a közösségi identitás kialakítását, illetve a meglévő megerősítését. Ennek kiemelkedő támpontjai a magyar nemzet és a vajdasági magyar közösség ünnepei, jeles napjai, hagyományőrző eseményei, melyekről méltó módon kell megemlékezni, hírt adni és tudósítani.

5.      A vajdasági magyar közösség identitástudatának szerves része a vallási identitás, ennek ápolása, megerősítése, a  történelmi egyházak, azok kultúrájának bemutatása elmaradhatatlan  feladat.

6.      A közszolgálati médiának erősíteni kell a közösségi összetartozást olyan tartalmakkal, amelyek az egész közösséghez, nemzethez szólnak, és amelyek kifejezik tagjai együvé tartozását. Ez alatt értendő az is, hogy köteles a vajdasági szórvány- és szigetmagyarsággal kapcsolatos információkat közölni, életükről, kiemelt rendezvényeikről, erőfeszítéseikről, gondjaikról, eredményeikről kiemelt helyen, kiegyensúlyozottan és folyamatosan tájékoztatni, ezáltal következetesen erősíteni a tömb és a szórvány közötti nemzeti kapcsolatot.

7.      A nemzeti történelmi, vallási, nyelvi, tudományos, irodalmi, művészeti kultúra kincseinek, azok sokszínűségének feltárása, továbbörökítése, gazdagítása olyan közös feladat, amelynek megvalósításában a közszolgálati médiának kulcsszerepet kell betöltenie.

8.      A közszolgálati médiaszolgáltatók kiemelten fontos feladata a magyar nyelv, az anyanyelvi kultúra ápolása és terjesztése, a nyelvi hagyományok feltárása, megőrzése és megismertetése, nyelvhasználati és nyelvtani kérdések megvitatása.

9.      A közszolgálati média számára a gyors, időszerű, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős hírszolgáltatás és tájékoztatás alapvető követelmény, mindenek előtt az alábbi kiemelt fontosságú témákkal kapcsolatban:

a)        a vajdasági magyar közösséget érintő események, a közösségi jogok és érdekek érvényesítése,

b)        a vajdasági magyar közösséget, illetve annak tagjait érintő közösségi és egyéni jogsértések, azok háttere, összefüggései,

c)        a vajdasági magyarság szempontjából kiemelt jelentősegű intézményekkel, rendezvényekkel, díjakkal kapcsolatos események,

d)       a vajdasági magyar alkotók életműve, a tudományos, művészeti, sport és közéleti egyéni és közösségi eredmények, életpálya modellt felkínálóan kiemelkedő tevékenységek,

e)        a Magyar Nemzeti Tanács stratégiai célkitűzéseivel kapcsolatos tevékenységek, rendezvények (az ezekhez kapcsolódó társadalmi célú hirdetéseknek, közleményeknek a megfelelő teret kell biztosítani, de azok közlése nem minősülhet marketingbevételnek),

f)         az alkotmányos jogok és az állami rendszabályok folyamatos megismertetése, a társadalmi fontosságú szerbiai események közlése,

g)        a vajdasági magyar közösséget is érintő  szerbiai, illetve vajdasági társadalmi folyamatok és jelenségek elemzése és magyarázata,

h)        az európai szellemiség népszerűsítése, az úniós felzákózási törekvések támogatása, az Európai Uniós rend értékeinek megismertetése, az integrációs folyamatok elemzése,

i)          a magyarországi, továbbá a legfontosabb európai és világi események ismertetése itthon, illetve a szerbiai, vajdasági történések ismertetése Magyarország és más államok felé,

j)          egészséges életmód, környezetvédelem, természet- és tájvédelem, közbiztonság, közlekedésbiztonság.

10.  Hírműsorokban, politikai magazinműsorokban, illetve az ezeknek megfelelő nyomtatott sajtós rovatokban a vajdasági magyar pártoknak súlyuknak és tevékenységüknek megfelelően kell megjelenniük.  Ugyanakkor a politikai jellegű vitaműsoroknak, az érvek ütköztetésének is helyet kell adni, különösen választások idején, a vajdasági magyar politikai színtéren és a vajdasági, illetve szerbiai politikai színtéren is. Választási időszakban a vonatkozó törvény szerint kell tájékoztatni.

11.  A sajtótájékoztatók és a közlemények nem jelenthetik az egyetlen hírforrást. Az újságíró kötelessége kutatni a témák iránt, háttérinformációkat, összefüggéseket keresve. A vajdasági magyar közösséget érintő kérdésekben, témákban a tájékoztatás folyamatosságának, folytonosságának elvét követi, egy-egy témát annak lezárulásáig figyelemmel kísér, azt átfogóan, sokrétűen feldolgozza.

12.  A közszolgálati média feladata a demokratikus elvek és viszonyok erősítése, az európai értékek terjesztése, amelyek alapja az emberi szabadságjogok tisztelete, a faji, nemzeti, vallási és nemi egyenjogúság, a jóléti társadalom kiépítése. Ugyanakkor elfogadhatatlan az öncélú személyeskedés, a rágalmazás, a magánéleti szférát sértő megnyilatkozás.

13.  A közszolgálati média feladata a vélemény- és információcsere fenntartása és fejlesztése, építő párbeszéd ösztönzése és megvalósítása más nemzetekkel, elsősorban a többségi szerb nemzettel, továbbá Magyarország és Szerbia, illetve az anyaországi és a vajdasági magyar közösség, valamint a médiumok kapcsolatainak és együttműködésének erősítése.

14.  A közszolgálati médiaszolgáltatók feladata, hogy munkájuk során hozzájáruljanak a gyermekek és fiatalok testi, szellemi, lelki fejlődéséhez, szociális, kulturális és erkölcsi jólétének előmozdításához.

15.  A közszolgálati médiaszolgáltatás fontos szerepe a különféle társadalmi csoportok számára nyújtott oktatás.

16.  A közszolgálati médiaszolgáltatóknak a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően tiszteletben kell tartaniuk minden ember méltóságát és alapvető személyiségi jogait.

17.  A közszolgálati tartalmakkal elő kell segíteni a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációját. Törekedni kell arra, hogy a médiatartalmak számukra minél nagyobb arányban hozzáférhetők legyenek, valamint a fogyatékossággal élő személyek részére, illetve bevonásukkal minél több tartalom kerüljön közzétételre.

18.  A közszolgálati médiaszolgáltatók lehetőségeikhez mérten törekedjenek az újításokra, megjelenésükben, arculatukban a korszerű megoldásokra, a szakmai színvonal emelésére, a médiahálózat és az internet kínálta lehetőségek kihasználására.

19.  A közszolgálati médiaszolgáltatók minden munkatársa és alkalmazotta munkavégzés során az általánosan elfogadott közéleti, kulturális normáknak megfelelően járjon el. A dolgozók tartsák szem előtt, hogy közéleti, társadalmi megnyilvánulásaiktól, magatartásuktól nem vonatkoztathatók el, és méltón képviseljék a közösségi érdekeket mind a hazai, mind a külföldi közvélemény előtt.

20.  Az igazgató és a főszerkesztő feladata, hogy a rendelkezésére álló emberi, műszaki és anyagi erőforrásokkal a lehető leggazdaságosabban, legracionálisabban gazdálkodjon, a fenti irányelveket szem előtt tartva, a foglalkoztatottak egyéni és kollektív szerződéseiben foglaltakat maradéktalanul betartva.

21.  A megfogalmazott elvárások kötelező jellegűek a Magyar Nemzeti Tanács által alapított és/vagy társalapított közszolgálati médiaszolgáltatók számára. A megjelenő tartalmakért és a Magyar Nemzeti Tanács által elfogadott Vajdasági Magyar Médiastratégiában megjelenített irányelvek betartásáért és megvalósításáért az igazgató és a főszerkesztő felel.

22.  A megfogalmazott irányelvek betartását a Magyar Nemzeti Tanács által azok a jelöltek közül kinevezett szakértői Testület felügyeli, akiknek egyharmadát a nyomtatott sajtó, egyharmadát az elektronikus média, egyharmadát az MNT delegálja. Az MNT 2012. december 5-i ülésén kinevezett Szakértői Testület tagjai:

·         Kabók Erika, elnök

·         Rencsár Tivadar, alelnök

·         Fazekas András, tag

·         Juhász Zoltán, tag

·         Kartag Nándor, tag

·         Léphaft Pál, tag

·         Molnár Krekity Olga, tag

·         Németh János, tag

·         Németh Zoltán, tag

A Magyar Nemzeti Tanács a kiépülő Vajdasági Magyar Médiahálózat valamennyi tagjától elvárja az értékrend betartását. A hálózat tagjait érintő médiastratégiai kérdésekben állást foglal, a közvéleményhez, valamint az állami, tartományi és önkormáyzati szervekhez fordulhat. A törvénnyel és más jogszabályokkal összhangban síkra száll a hálózati tagok érdekvédelmében, támogatja pályázási és más eszközszerzési törekvéseiket. Munkájáról, a stratégiai célkitűzésekkel kapcsolatos tevékenységéről, rendezvényekről és más eseményekről az MNT biztosítja az információszolgáltatást a Vajdasági Magyar Médiahálózat közszolgálati intézményei számára.