Új tankönyv a magyarul tanuláshoz

Magyar mint idegen nyelv tankönyvcsomag kiadását támogatja a Magyar Nemzeti Tanács. Ahogy azt Beretka Katinkától, az MNT hivatalos nyelvhasználattal megbízott tanácsosától megtudtuk, olyanoknak szól ez a könyv, akik szerb nyelvet beszélő területen élnek, tehát szerb anyanyelvűeknek, de olyanoknak is, akik magyarnak vallják magukat, de nem tanultak meg jól magyarul vagy éppen szeretnék megismerni az alapvető nyelvtani szabályokat, esetleg beszélnek is magyarul, de írni, olvasni nem tudnak. A könyvek – olvasókönyv és gyakorlókönyv – várhatóan október második felében jelennek meg a Forum Kiadó gondozásában, a projektumot az MNT finanszírozza. Ezt követően egy tanári kézikönyv kiadását is tervezik, a tanároknak szóló segédkönyv a tél folyamán jelenik meg.

– Már létező tankönyvekre épül ez a tankönyvcsomag, de kiegészül szerb nyelvű leíró, módszertani résszel. Nem szó szerint új könyvről van szó, hanem a magyarországi Jó reggelt! nevű, Magyarországon tanuló cserediákoknak szóló tankönyv lett átdolgozva. A magyar szövegrészt két magyarországi szerző írta, a szerb szövegrészt pedig Andrity Edit. A magyar nyelvet idegen nyelvként kezeli ez a könyv, tehát nulla magyar nyelvtudással rendelkező személy is tanulhat ennek segítségével, alaptudást nyújt. Három hónapos kurzusra épül, heti kétszer másfél órás nyelvtanulással mintegy három hónap alatt elsajátíthatóak az alapvető ismeretek. Egyedüli, otthoni tanulásra is alkalmas, de a nyelviskolák, magántanárok is alkalmazhatják, a nyelvtanfolyamokhoz is szeretnénk segítséget nyújtani – mondta a tanácsos, akit arról is kérdeztünk, hogy az MNT követni fogja-e a könyvek útját, hogy kikhez jut el, milyen eredménnyel hasznosították. – Persze, de inkább csak onnan lehet tudni, hogy hol, milyen eredménnyel használják, ahol szervezetten folyik az oktatás ezen könyvekből. A tanárokkal, nyelviskolákkal tudunk inkább kapcsolatban lenni. Akik otthon tanulnak, azoktól logikus, hogy a visszajelzéseket is nehezebb megkapni.

A kötetek elérhetőek lesznek azokban a könyvesboltokban, ahol a Forum Kiadó kiadványait meg lehet vásárolni.

 

Tápai Renáta