Sajtószoba

Az MNT Közigazgatási Hivatala tájékozódott az ügyben, felvette a kapcsolatot az illetékes nyomozó hatósággal és az emlékmű tulajdonosával, Szabadka Város Önkormányzatával annak érdekében, hogy a bűncselekmény elkövetőit mihamarabb azonosítsák a hatóságok.

A népi hagyományok oktatásához kaptak útmutatót a magyar nyelven tanító pedagógusok a Magyar Nemzeti Tanács által ma megszervezett egynapos képzésen, Szabadkán. A választható tantárgy iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

A vajdasági magyarság helyzetéről és legjellemzőbb problémáiról tájékoztatták a vajdasági parlament képviselőit az MNT illetékesei

A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás összege 1.799.000,00 dinár, amelyre 17 intézmény pályázott sikeresen.

Ez alkalommal Kosztolányi Dezső Színház és a Szabadkai Népszínház részesült támogatásban

A Demográfiai Akcióterv megvalósításában az MNT szoros együttműködést alakít ki azokkal az intézményekkel, szervezetekkel és médiumokkal, akiknek fontos szerepük van a Demográfiai Akciótervben megfogalmazott intézkedések gyakorlati megvalósításában.

Az idén több mint négyszáz hallgatót támogat ösztöndíjjal az MNT

"Mi más értékekben hiszünk, és elsősorban emiatt születtek meg a legfontosabb közösségépítő programjaink, a vajdasági magyar közösség megmaradását és gyarapodását segítő intézkedéseink. Ezek közül azonban, ismertsége, ambíciója és terjedelme miatt kiemelkedik a komplex felsőoktatási ösztöndíjprogramunk, amely nemcsak a legköltségesebb programunk - teljes költségvetésünk közel felét ennek...

A támogatásnak köszönhetően 21 iskola diákjai látogatják meg az óbecsei Thán Emlékházat és az aracsi Pusztateplomot.

A felsőoktatási ügyekkel megbízott tanácsos az ösztöndíjakkal kapcsolatos újdonságokról, változásokról, kérdésekről