Sajtószoba

Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Jerasz Anikó aláírta a 2014/15-ös év demonstrátori ösztöndíjasainak névsorát.

A Magyar Nemzeti Tanács Közigazgatási Hivatala közzéteszi az MNT felsőoktatási ösztöndíjprogramjának 2014. szeptemberi második körben odaítélendő ösztöndíjakra vonatkozó jogosultsági rangsor megállapításáról szóló határozatát, valamint a diszkréciós joggal odaítélésre kerülő ösztöndíjak rangsorát.

Napról napra az MNT-vel: Zsoldos Ferenc, az MNT alelnökének heti jegyzete

Elhunyt Mérges Sándor, az MNT tagja, a Magyar Összefogás listájának jelöltje

Napról napra az MNT-vel: Dr.Korhecz Tamás, az MNT elnökének heti jegyzete

Beszélgetés dr. Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével — Dr. Korhecz Tamás szerint sorsunk és jövőnk a saját kezünkben van, és hogy lesz-e itt, Vajdaságban egy életképes magyar közösség, az csakis tőlünk függ. Az MNT elnöke szerint az új összetételű MNT-nek az egyik legfontosabb feladata, hogy helyzetbe hozza a fiatalokat.

A Magyar Nemzeti Tanács négy éves tevékenységéről szóló beszámoló mostantól elektronikusan is elérhető az MNT honlapján

A magyar iskolára kimondott igen a magyar nemzethez való tartozásra kimondott igent jelenti – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola tanévnyitóján

‹ Előző 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 Utolsó »